Maconkai majális

Maconkai majális

Majális. Kék ég, napfény, tavaszi virágillat, sütés-főzés a szabadban, jó társaság, remek hangulat. Nekem elsőre ez jut minderről az eszembe. Meg persze a május 9-én népes mezőnnyel lezajlott III. Maconkai Majális Nemzetközi Kupa, mely rendezvény elemeiben ezúttal minden említett összetevő megtalálható volt. Az már csak hab a tortán, hogy szerencsére a halak sem maradtak el, sőt újabb versenyrekordok is születtek. Fogadja szeretettel mindenki a beszámolót és egyben a következő, június 20-i verseny, a nagy hagyománnyal rendelkező XVII. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupa, egyben a harmadik Szuperkupa-forduló kiírását is!

Az első sorok ezúttal a szerző szabadkozásáról szólnak a közzétételi késés miatt, de sajnos az élet bőven adakozott más feladatok tekintetében, így május után így júniusban lassan már tényleg a következő forduló előtt vagyunk. Elnézést kérek minden Horgászbarátunktól, akik már megszokták és várják is a beszámolókat, a részletes eredményeket!

Az elmúlt években talán már megszokott módon fakultatív bemelegítésül íme az eddigi tapasztalatokról és az idei első fordulós versenykiírásról szóló, 2015. évi sorozat-indító cikk, majd az első forduló beszámolója és egyben a második kiírása:

Partra magyar! Maconka Barátai 2015.

Valódi tavasz, sikeres szezonnyitó: Íme, a XI. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa beszámolója

Ezek után már bátran rátérhetek a folytatásra, vagy inkább a verseny kezdetére. A második fordulóra helyreállt a " világ rendje", mert ezúttal már Ignácz Olivér elnökhelyettes köszöntötte a napot, majd a napfelkelte után a versenyzőket, majd meg is kezdődhetett a sorsolás, rendben, ütemezetten. Most is örömmel említem meg, hogy a 92 fő nevezőből 90 szerencsésen és időben meg is érkezett, ráadásul a távol maradók is előre kimentették magukat, így tényleg le a kalappal egy ilyen mezőny előtt!

Íme, a helyszíni itíner mára
Fontos a jó adminisztráció
Olivér, a csapat és a sorsolás
Húzás, sorban, rendben
Várakozás: itt még piros a lámpa

Indulás a pályákra, a gáti úszósok, a feeder szekció, majd a gyermekek, ez utóbbi kis csapat esetében sajnos 4 jelentkezőt is vissza kellett mondanunk, mert az Élmény-tó fogadóképessége véges. A következő fordulóra így új a gyermek szabályzat, mert majd a nevezési létszám dönti el a helyszínt, így 10 fő felett már az I. sziget bejáróján, vagy az előtározói versenypályán mutatják be tudásukat a kis versenyzők.

A gyermek versenypálya, ...
... ahol a bedobás után már indult is a halfogás
Betekintés a boszorkánykonyhába
A gáti nemzetközi versenypálya belső...
... és külső oldala
Etetés után itt rakó lesz a vége

Ideális volt az időjárás is, talán túl ideális, legalábbis nekem ez csípődött be, amikor rákérdeztem az első eredményekre. "Szedegetik, de nincsenek igazán nagyok" - jött a válasz, így arra gondoltam, hogy a szokásos képlet szerint az anticiklon szép időt hoz, de el is viszi a kiemelkedő eredmények lehetőségét. Tudtam azt is, hogy folyamatban van az ívás, ami szintén nem a fogásokat fokozó jelenség. Nos, csak részben jött be a jóslatom, mert hamarosan a versenysorozat eddigi legnagyobb pontya is horogra került, aztán akadt (szó szerint) még jó néhány igen komoly jelentkező.

Ívási terület a gáti pálya végén, túl a horgászokon
Nagy hal a horgon!
A szákolás pillanata
Megvan!
Íme, a 17,6 kg-os óriás ponty
Még egy szép nyurgás pikkelyes
Egy igen komoly töves
S persze képre kerül az egyik legritkább variáns, a spanyol is

Nagyon szép a tokhal-állomány is a tórendszeren, most is bejelentkezett a két legjobban jellemző változat.

Itáliai tok, 15 kg és 120 centiméter felett
Volgai tok Maconkáról

A másik maconkai specialitás a koi pontyok jelentős állománya, ma már nem ritka egy versenyen akár több 3-12 kg közötti koi sem.

Tigris-koi
Egy újabb szép koi
Szintén egy komolyabb színes példány

Lassan eljött az idő a gyermekek mérlegelésére, s a versenyrekord ponty után itt jött a második meglepetés, szintén egy új versenyrekord formájában.

Nem mese ez a mesebeli zsákmány
Ez sem semmi!
Ismét egy szép gyermek eredmény
Az Élmény-tó ismét szép élményeket adott
Újabb remek fogás
Volt mit mutatni a mérlegnek is...
Megint egy szép fotó
István barátom, egy fehér koi és még számos szép hal a parton

Közben a felnőttek is hajráztak, majd ott is felhangzott a hármas dudaszó. Még az utolsó percben is folyamatban volt két fárasztás, az egyiknek hal, a másiknak szakítás lett a vége.

Véghajrá: kapásra várva
Bedobás, vagy intenzív szurkolás a halaknak?
Gátvégi helyzetkép
Itt az úszósok
Ami nagyon fontos: a családi támogatás
Típuskeszeg a szákban
Megvan!
Újabb vendég egy gyors kapás után

A mérlegelés után sor került az ebédre is, Georgio és csapata jóvoltából.

Készül a fasírt, ...
... hozzá a burgonyapüré, ...
... no meg a saláta.
Íme a végeredmény!

Végül időre sikerült megkezdeni az eredményhirdetést is. Először talán azt említeném meg a beszámolóban, hogy ismét két kedves különdíjas felajánlás is érkezett. Törzsgárda versenyzőnk, Zagyva Kristóf minden Szuperkupa fordulóra 2-2 bükkszéki fürdőutalvánnyal lepte meg a mezőnyt, s ezen versenyen csatlakozott hozzá Forgó Péter (Palócpeca.hu) is, aki 3 db ajándékcsomagot ajánlott fel. Köszönöm, köszönjük ezúttal is!

Íme a színvonalas díjak, szokás szerint
Talán a legnagyobb trófea
Díjkiosztó, először

Elmondom, hogy a versenyt ezúttal ismét kedvező időjárási körülmények között, de már az ívási időszakban sikerült megtartani, így a sekélyebb, illetve a partmenti részeken sokszor érdemesebb volt horgászni. Igen kiegyensúlyozottak voltak az eredmények, így sokszor csak pár dkg döntött a szektoron belüli sorrendről. Ismét több 10 kg-on felüli ponty is kifogásra került, köztük a versenysorozatban eddig fogott legnagyobb! Megemlítendők még a 4 kg körüli koi pontyok, a nagytestű ezüstkárászok, vagy éppen egy szép jászkeszeg. Érdekes, hogy a 2 legeredményesebb szektor a gáton ismét a mélyvízi A és a tőle legtávolabb elhelyezkedő sekélyvízi G szektor lett…

Aztán jönnek az eredmények és a díjazottak.

Emléklap:

Rátóti Richárd (gyermek)

Békési Kristóf (gyermek)

Dénes Ádám Attila (gyermek)

Oláh Norbert (gyermek)

Maruzs Dominik Gábor (gyermek)

André László (gyermek)

Szikora Rajmund Gábor (gyermek)

A gyermekeké a jövő 1.
A gyermekeké a jövő 2.
A gyermekeké a jövő 3.
A gyermekeké a jövő 4.

Gyermekek:

III. Hegedüs István Gábor 11.000 g

II. Gyurcsák András 13.850 g

I. Bodzsár Norbert Márk 33.225 g

Új versenycsúcs!

Profi horgász, profi beállás: Gyermek III.
Gyermek ezüst
Az eddigi legnagyobb eredmény a kategóriában!

Legjobb külföldi versenyző:

I. Uhrik Péter (SK, C7. helyen, feeder) 19.550 g

Női:

I. Hegedüs Zsófia (G8. helyen, feeder) 10.100 g

Ifi:

I. Hegedüs Zsófia (G8. helyen, feeder) 10.100 g

A legjobb külföldi horgász
Női, ifjúsági győztes, Zsófi most kettő az egyben

Úszós kategória:

III. Kuborczik Tamás (D1. helyen) 1 pont, 11.720 g

II. Heizler Tamás (E1. helyen) 1 pont, 12.780 g

I. Kaszás Géza (B2. helyen) 1 pont, 13.550 g

Úszós bronz
Úszós ezüst
Úszós arany

Legnagyobb hal:

Nagy György (A6. helyen, feeder, tőponty, 17.600 g)

Új versenycsúcs!

Különdíjak:

Csampa György, Kaszás Géza, Bodzsár Norbert Márk (ajándékcsomag, Forgó Péter - Palócpeca.hu felajánlása)

Balázs Béla, Szalay Gergő (2-2 db strandbelépő-utalvány Bükkszékre, Zagyva Kristóf felajánlása)

A következő fordulóra ingyenes részvételt nyert:

Kaba Péter

Végül a legnagyobb, a feeder/fenekező kategória:

5. Maldrik Péter (F11. helyen) 1 pont, 11.990 g

4. Rostár András (H6. helyen) 1 pont, 14.370 g

III. Szalay Gergő (G7. helyen) 1 pont, 19.370 g

II. Uhrik Péter (C7. helyen) 1 pont, 19.550 g

I. Csampa György (A11. helyen) 1 pont, 22.910 g

Feeder, szektorgyőzelem
Feeder III., aztán 4., de most a szektorgyőzelem is kupát ért
Feeder II.
Csampa Gyuri itt már sejti az eredményt...
Csampa Gyuri megint megcsinálta!
Feeder I.

E ponton és itt nyitható meg a hivatalos, főbb egyéni eredményeket is tartalmazó versenybeszámoló:

Versenybeszámoló

A már várt összetett eredményeket valamennyi induló esetében itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista

Egyéni eredménylista hamarosan!

Érdemes megnézni még az ínyenceknek a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

Egy valós és igaz beszámolóhoz bizony hozzátartozik a másfél száz verseny után átélt egyik legnagyobb baki(m) is, ugyanis bár az új gépi értékelő program jól működött, de a nagy sietségben, hogy pontosan kezdhessük el az eredményhirdetést, a G szektor külön bemért nagy halai lemaradtak. Mondanom sem kell, hogy itt volt belőlük a legtöbb, így összesen 7 db 4-8 kg közötti ponty , illetve egy tok kimaradt az első összesítésből. Büszkén átadom Lipinek a törzsgárdából a szektorgyőztesnek járó kupát, aztán látom a zavart az arcokon, majd odajönnek hozzám a fiúk, hogy ők több halat fogtak. Vérnyomáspróba a szervezetben. Visszavonulás a papírokhoz. Tényleg, így kupa vissza, összetett sorrend átalakul, aztán csak-csak kialakul az, hogy ki nyert ma... Igen keretes a cikk szerkezete, az elején szabadkozás, a végén elnézéskérés az Érintettektől és minden várakozó Horgászbaráttól. Őszintén remélem, ebből sem - ebből nem - lesz rendszer!

Következik az újrarendezett dobogósok és díjazottak képi megörökítése, majd egy-két kiértékelő beszélgetés, a kitartó versenyzőknek pedig a hazautazás. Minden jó, ha jó a vége. A versenysorozat legnagyobb hala, az eddigi legjobb gyermek eredmény, a vártnál jobb átlagfogás. Soha ne legyen rosszabb egy verseny sem... Folytatása következik, június 20-án!

Amikor már minden kiderült...
Apa, lánya, fia, 2 versenyző 3 kupa

A cikk vége felé jöjjön ismét a hagyományos köszönetnyilvánítás:

- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.

- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak és Anyukáknak a türelmet és az áldozatot.

- A BSHE-team, azaz Bartha Csaba és segítői, Bubró Mónika, Horváth Sándor, Ignácz Olivér, Konszki István, Lévai Attila, ifj. Papp Zoltán, Pernyész István, Répás Ferenc, Tóth Gábor önzetlen munkáját a verseny sikeres lebonyolítása érdekében!

Őszintén bízom abban, hogy a következő, júniusi fordulóra, a patinás, különdíjakat is (ismét) felvonultató XVII. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt új versenyzőket is köszönthetünk! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból tölthető le, a már jelentkezetteknek pedig ma este meg is kezdjük a megszokott írásos visszaigazolást.

Bodorka-varázs
Egy szép jász

VERSENYKIÍRÁS

XVII. TÓPARTI RANDEVÚ - ST. HUBERTUS NEMZETKÖZI KUPA

Maconka, 2015. június 20., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2015. 06. 18-án 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2015. 06. 18-án 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás (benne a pálya kitűzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:

Versenykiírás

Nyári kikötői keszegek
Női fehérhalas zsákmány a gátról

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3300 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2000 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.