Kánikula-keszegek

Kánikula-keszegek

Nálam a horgászat végképp nem magányos, csendben ülős szabadidő-eltöltésről szól. Sokkal inkább barátokkal közös élmény, amikor dumálva, poénkodva próbáljuk megfejteni az adott napon a vizet. Szerintem a két kezemen meg tudnám számolni, hányszor voltam egyedül a vízen az elmúlt tízegynéhány év alatt… ám ezúttal úgy alakult, hogy legjobb barátom nem ért rá, nem tudtunk közösen nekiindulni a horgászatnak. Bár még az sem kizárt, hogy nem ő járt jobban a klímás irodában…

A híradó időjárás-jelentéseit már megmondom őszintén, nem is nagyon nézem. Nem szólnak másról, ha meleg van, az a baj… „Jaj, mikor jön már az enyhülés?”, kérdezgetik az előre felvett meteorológust… ha hideg van, akkor: „Mikor jön már az évszaknak megfelelő nyári meleg, Zita?” „Szerbusz, István, köszöntöm a nézőket… még pár napot kell kibírnunk.”…

ÁÁÁÁÁÁ, nem teljesen mindegy?! Változtatni úgysem tudunk rajta, amikor ráérünk, akkor tudunk horgászni, nem akkor, amikor minden ideális. A folyamatos pánikkeltést meg már velem együtt szerintem sokan unják.

Mondjuk, akkor azért gyanút foghattam volna, amikor a hajnali 4 órai kelés és 4:30-as induláskor 22 fok volt… ezen a napon nem lesz hideg. Mint hallottam is a rádióban, Pesten megdőlt az esti melegrekord 27 fok körül valahol…

A terv egy jó kis keszegezés volt. Nem olyan régen sok szép termetes keszeg is horogra akadt a „kikötőnkkel” szembeni borkor sor alatt - reméltem, sikerül megismételnem, bár előtte meg full nulla volt…

Ki gondolná, hogy ez a kép nem sokkal 4:30 után készült és már ilyen világos van, semmilyen fotós tuning nincs rajta, csak gép bekapcs és fotó, túlparton a horgászhellyel

E helynek igazából semmilyen különleges adottsága nincs, hacsak nem az, hogy a fentebbi kanyar után a sodorvonal átmegy a túloldali partfal alá. Mindenfelé 3 méteres az átlagmélység, míg a bokortól visszább 5,7 méter a legmélyebb sáv. Ez most tűnhetne kiugrónak is, de ezen a szakaszon 1 km-en belül minden van, amit csak el lehet képzelni: homokpad, 16 méteres gödör, kövezés, márgás terület, 3 m „sekély” pusztaság… De ha nagyobbra nyitjuk a mintavételi sávot és 5-5 km-t vizsgálunk, akkor a végletek elérik a 22 méteres mélységet és az 1 méteres „semmit” is. Tehát igazából „tudományosan” a hal találhatna jobb helyet is magának, de lehet, hogy ebben az időszakban ezt kedveli, bár a méretük roppant változó! Van, hogy csak szákolós keszegnép jön, de van, hogy csak féltenyérnyi a „bónusz” méret.

Cucc bepakolva, elektromotor indít, hajózás a túlpart elé

Bár keveset feederezek, szeretek folyamatosan kísérletezgetni a kajákkal. Ezúttal egy olyan keveréket próbáltam ki, amivel még nem horgásztam ezen a szakaszon. Ez igen egyszerű volt: 1 kg Gold Feeder Top1 Bream, amihez keszeges kedvencemet, a Nagy Dévért tettem. Mivel - lehet, hibásan - én úgy gondolom, hogy a keszegek alapvetően az édeset kedvelik, tettem még a kajába minimális édesítőszert. Gyors keverés, hogy legyen ideje a kajának tökéletesen átnedvesednie.

Még nem horgásztam ezzel a párossal, most volt az első próba
Úgy látom, másnak is megjött az étvágya… na b@$&Łß#… a szúnyogriasztó otthon maradt. Nem jó érzés ilyennel szembesülni a csónakban ringatózva
Az édesítőt én szárazon keverem hozzá, hogy egyenletesebb legyen, de tényleg csak minimális az édes íz. Egy mondás jut eszembe a kevésről: „Annyi, mint legénységi kaszárnyában egy pár virsli!”

Mostanában kezdek elkényelmesedni :), korábban mindig minden botot, orsót szétszedtem és úgy tároltam, szállítottam, de az utóbbi időben hajlamos vagyok széthúzni a botot a toldásnál, egymás mellé tenni és be a bottáskába. Remélem, nem jön el az-az idő, amikor még a csali is rajta lesz (legyen az műcsali a pergető boton vagy épp pellet a feederen), és körkörös mozdulattal tekerem fel a zászlót a bot köré, mielőtt táskába kerül… de tény, hogy praktikusabb, pláne ha biztonságosan tudjuk tárolni. Mondjuk, ebből a táskából jó lenne egy 20-30 cm-rel rövidebb a pergető botokhoz is!

A lustaság fél egészség - így a leggyorsabban használatba vehető
A végfülbe az előke, a kosár a karabinerbe, és már lehet is horgászni! Egyszerű, mint a faék

Ha már szóba került az előke, az esetemben egy 18-as monofil zsinór volt, amire kétfajta horgot kötöttem fel. Az egyik egy picit vékonyabb húsú, míg a másik egy erősebb kivitel és valamivel nagyobb, bár 10-es volt mindkettő. A terv az volt, hogy előbbire kevesebb, kisebb csali kerül, míg utóbbit megtömöm púposan csontival, hogy kiderüljön, szelektál-e valamit a csaliméret.

Az előkét már a csónakban kötöttem meg

Nem régen tettem szert az új vödör szettünkre. Remélem, most csak az olvasók fele legyint, hogy „á, reklám!” és ugrik tovább egy bekezdést, mert nem szajkózott reklámot akarok róla írni… Kifejezetten kedvelem, mivel nagyon praktikusan használható, ugyanis a bekevert kajához az aromát nem akartam rögtön hozzákeverni, hanem csak alkalmanként, a kosárba szánt adaghoz. Épp ezért a 10 literes vödör alsó részében otthagytam a bekevert etetőanyag nagy részét, felülre pedig csak 3-4 maréknyit tettem. Alul - mivel a fehér felső felét rázárom - nem szárad ki a kaja, míg felül lehet kísérletezni, öntögetni.

A felső kis tálkában először csak a teljes mennyiség kb. ötödét aromáztam be

Ezt a módszert Dél-Afrikában, a vb-n tanultam el helyi segítőnktől, Gys-től, akitől folyamatosan kérdezgettem, hogy miért locsolják aromákkal a kosarat, miért nem a komplett kaját, mire a válasza egyszerű volt: „Ha már beletetted, nem lehet kivenni!”. Nem lehet tudni, hogy beválik-e az aroma, kell-e neki, vagy elhagyható lassan… tehát felül lehet kotyvasztani, míg alul a bázis eredeti marad.

Mire mindennel elkészültem, feljött a Nap is, pontosabban már régóta fent volt, csak megjelent a fák fölött és ugrásszerűen növelni kezdte a hőmérsékletet

Felkerültek a kosarak is, egyikre egy picit nagyobb méret, több kajával, míg a másikra kisebb kosár, kevesebb etetőanyag. Gyors csalizás és hadd repüljön! Bedobtam mindkét végszereléket és elővettem a fotómasinát, hogy legyen kép a kapásra váró spiccekről. Nem árulok el azzal titkot, ha leírom, hogy minden alkalommal, amikor fotózok, 2-3 képet készítek mindenről, esetleg nagyon pici módosítással. Nos, most, utólag visszanéztem: a spiccekről 6 képet készítettem, mert az egyik túl sötét, a másik világos lett, nem megfelelő helyen volt éles… mígnem az utolsó előtti már jó volt, de kattintottam még egyet és már tettem is le a gépet, mert kapás volt a baloson, a nagy kosaras, nagy csalis verzión. Utólag visszanézve láttam, hogy a 2 kép között nem volt egy másodpercnyi különbség a készítéskor, emiatt sikerült elcsípnem a kapást is. Nos, ezt a két képet tettem egymásra, íme:

A spiccekről készült és egymásra rakott két utolsó kép - utána letettem a gépet, hogy bevágjak az első jelentkezőnek
Már jön is a keszeg kifelé…
Az első halacska, amit a felkelő Nap aranyszínbe borított
A 7 szemes csonti válogatott
A kosárba alulra kaja került, középre csonti, hogy kirugdossák az etetőanyagot a mélyben…
… és hogy idő előtt ne távozzanak, felülről is megkapják a zárást

Van pár érdekes, jó tulajdonsága ennek a Tufty Feeder kosárnak, ami e horgászat során maximálisan igazolódott. Az egyik specialitás a fenti képen kicsit homályosan, de kivehetően látszik is: az ólom kialakítása. Ez az érdekes forma nemcsak innen, oldalról trapéz alakú, hanem ha megnézzük fentebb az első halas képet, azon is látszik, hogy a talp formája is ilyen. Ez tökéletesen alkalmassá teszi a Tiszához hasonló lassú folyók meghorgászására. Emellett a kosár rendelkezik még egy igazán jó tulajdonsággal, amivel akkor szembesülünk, mikor hal nélkül tekerjük ki.

Hadd repüljön a Tufty Large Feeder 45 g-os kosár és a csalicsomag!

Az üres kosár ugyanis „felfekszik” a sodrásra és vízisíelőként feljön a mélyből. Tehát nem a fenéken húzzuk végig, hanem a kosár a tekerés első percétől kezdve elkezd felemelkedni. Ezt fent csak onnan vesszük észre, hogy kitekerés közben zsinórunk vízbeérési pontja folyamatosan távolodik tőlünk, míg meg nem jelenik a kosár. Ennek olyankor van jelentősége, amikor akadós területen horgászunk, vagy ha tudjuk, hogy mondjuk fél távnál van bent 2-3 fa akadó, mint nálam is a csónak alatt vagy 15 méterre. Halnál természetesen más a helyzet, hiszen ott a hal huzigálja a cuccot. Ötletes és hasznos dolog, ez tény! Egy másik előnnyel a nap végén szembesültem. Korábban egy a Haldorádónál kategóriával híresebb angol gyártó drótkosarát használtam. Szép is volt, praktikus is… igen ám, de a drót a nap végére megadta magát és levált a peremről, hegyes drótvégeket hagyva ott, amit nem hiszem, hogy kedvelnek az uszonyosok, de hogy a kezem és a körmöm alatti rész nem, az tuti. A Tufty kosaraknak semmi bajuk nem lett a horgászat során, bírták a folyamatos dobást, töltést, mindössze az egyikről pattant le egy 3 x 3 mm-es helyen a különleges festés, mivel ráborult a csónak betonsúlya a nap végén.

Erre nem kellett sokat várni…

A dobós kép sorszáma G0065711-volt, míg amikor már repül a keszeg G0065805… de a bevágás sorszáma 755… Mivel a GoPro fél másodpercenként készít egy képet, könnyű volt utólag kiszámolni, hogy a dobástól nem telt el 22 mp a kapásig. Nem unalmas horgászat, az tény.

Újabb szép keszeg
Sikerült 2 képkocka között lelépnie
50 perce jött fel a Nap, de már majd 30 fok a hőmérséklet
Ritka pillanat, mindkét horog bent van…

A sokadik karika, dévér és egyéb keszegnép után elkezdtem növelni a csali méretét, mivel a 7 csonti a szelektáláshoz nem bizonyult elegendőnek. Felkerült a Gamakatsu 2260B horgából a 8-as méret (majd később a 6-os :)) - aki ismeri ezeket, az tudja, hogy nem picuri horgok, de a tenyeresnél nagyobb méretű halaknak ez sem jelentett különösebb gondot.

Egy combosabb csalikombináció
A zsákmány nem lett nagyobb tőle…
… majd egy újabb
A felső szekcióban az etetőanyag közben elfogyott, ideje volt utántölteni

Ahogy az idő melegedett, szerettem volna inkább kevesebb kapást, de termetes halakat. Bár igazából az sem lett volna baj, ha vagy egy 10 percig hagynak pihenni a keszegek, hogy le tudjam támadni a kész Clash Of Clans sereggel a csatát a mobilon, inni tudjak egy keveset! Na…

Módszeresen elkezdtem bejuttatni főtt csemegekukoricát is a kosárral, amit előző este vettem a zöldségesnél és igazából enni vittem ki magammal
Ezek nem ugrálnak annyira, mint a csontik, de hátha darabosabb halak is jönnének
Az ötlet nem volt hamvában holt, mivel volt egy halam, ami köszönés nélkül vitte az előkét: köszöni szépen, de nem kíván csónakba kerülni
A meleg ellen már kötelező volt a kalap és az ernyő

Egy tanács azoknak, akik esetleg ernyőt keresnek! Ha kimondottan napsütés elleni védelem a cél, javaslom, hogy válasszanak PVC ernyőt! Igaz, ez jóval nehezebb, mint a hagyományos anyagú, tehát cipelni kell, de vastag anyaga miatt garantáltan nem égünk le alatta! Tapasztalatból mondom… pontosabban írom.

Ideiglenes nyugalom a botokon… ám egy fontos dologhoz így nem férek hozzá! A hűtősáskához!
Telerakva jégakuval és jéggé fagyasztott ásványvízzel, de én még hideg vízzel is fel szoktam tölteni félig a táskát, mert szerintem így hatékonyabb a hűtés és kevésbé érzékeny a nyitogatásra… na és a jéghideg kóla az igazi! :)
Még délután kettőkor is hideg ám!
Végre egy szép darabos keszeg… de én lusta nem szákoltam, hanem kézzel akartam beemelni…

Fenti kép folytatása az lett, hogy a hal, ahogy megérintettem, megugrott. Hal el balra, horog jobbra -> bele a kezembe. Hát, itt most nem jött be, hogy lustaság fél egészség. Bár a fél kezem egészséges maradt, tehát még akár lehet igaz is!

Egy újabb a sok-sok keszeg közül
Lélegzetvételnyi szünet
Majd újabb hal
146. kb. azon a napon
Hát, ezt már nem kellett volna reptetni
Na, mondom, akkor megkapjátok a kukoricámat… először egy szem a horogra… majd kettő… a hármat nem tudtam lefotózni, mert leverte a hal
A nap két idióta egyéni vállalkozója: egyik hogy 3 szem kukoricának is nekiment, a másik, aki 35 fokban feltűzte a 3 szemet
Nem unatkoztam, az biztos… no és fázni se fáztam
A búcsúhal… ezen a napon valamennyi megfogott egyed azonnal visszanyerte szabadságát, csak némi negatív élménnyel gazdagodtak…
A nap bambája díjra jelentkezett még a kikötőben ez a szitakötő is, ami épp akkor bújt elő lárvabőréből
Addig-addig forgolódott, hogy bontogassa a szárnyait, míg végül arra a sárgás levélre telepedett és azon kezdett körbe-körbe mozogni

A szitakötő sztori nem lett happy end, fizikából ugyanis megbukott… A fejjel lefelé álló levél azon részére mászott, amit nem támasztott alá a fa, így a levéllel együtt beleszambázott a vízbe az éppen bontódó szárnyaival együtt. Egy ideig néztem, vajon ez tudatos volt-e, de a kapálózásból arra következtettem, hogy bizony … napja van most! Így odanyúltam és hagytam, hogy a kezemre másszon girbegurba, elázott szárnyaival. A szitakötő lárváról úgy tudtam, nagyot „csíp”, így fel voltam rá készülve, hogy rendesen visszaküldöm a vízbe, de volt épp elég baja. Felraktam egy fára száradni, de látva a szárnyit, ha abból szép szitakötő szárnyszerkezet lesz, az nagy csoda lenne…

A kocsi hőmérője szerint kint 37, az utastérben viszont kb. 50 fok volt, mégis élménydús volt a horgászat. Nem bántam meg, csak azt, hogy Sanyi barátom nem tudott eljönni!

Írta: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.