VI. Haldorádó Feeder Kupa - páros csapatverseny meghívó

VI. Haldorádó Feeder Kupa - páros csapatverseny meghívó

Az idei „őszi” szezon is a már szokásos páros csapatversenyünkkel indul! Mind a fórumban, mind e-mailben nagyon sok kérdést kaptunk az idei préri-tavi páros feeder-versenyünkkel kapcsolatban. Ez nem is csoda, hiszen talán ez az egyik legnépszerűbb versenyünk, aminek a nevezési listája eddig minden évben napok alatt betelt. Mik a legfontosabb információk a Prérin megrendezésre kerülő versenyekről? Rengeteg hal, komoly küzdelem! Az eredmények előző években is kimagaslóak voltak, hiszen nem ritka, hogy a 2 nap alatt az 5 tonna feletti mennyiséget mérlegel a mezőny!!! Íme, a 2015. évi versenykiírás!

Helyszín

A Préri Horgásztó 1. sz. nagy tava, amely a verseny időtartama alatt (kellő számú résztvevő esetén) kizárólag a versenyzők számára lesz fenntartva!

További információ: http://w2.prerihorgaszto.hu/index.php?page=1-es-horgaszto

Ez a verseny talán a legnépszerűbb páros megmérettetésünk, a nevezési lista eddig minden évben nagyon gyorsan betelt

A verseny időpontja

2015. szeptember 5-6., szombat és vasárnap, azaz két egymást követő nap, de új hely sorsolásával, 2 x 8 órás tiszta horgászidővel.

Gyakoriak az ilyen szép fogások egy-egy mérlegelési etapban

Nevezési határidő és a jelentkezés feltétele

2015. augusztus 31., hétfő

Maximum 40 csapat (összesen 80 fő) nevezését fogadjuk el.

A horgászattal kapcsolatos jogi szabályozás a versenyek rendezői, lebonyolítói, valamint a versenyzők részére is alapvető elvárásokat jelent. Ebből a versenyzőket érintő legfontosabb tétel az érvényes állami horgászjegy megléte. Tehát a jelentkezési lapon is már kérjük feltüntetni az állami horgászjegy számát mindkét versenyző vonatkozásában. Fontos, hogy a verseny mindkét napján legyen nálatok az érvényes állami horgászjegyetek, melyet a regisztrációnál ellenőrizni is fogunk!

A reggeli regisztrációnál az állami horgászjegyek is ellenőrzésre kerülnek

Helysorsolás

Teltház esetén 40 csapat, azaz maximum 80 fő fér el a tavon. Ebben az esetben a csapat egyik tagja a jobb, míg a másik tagja a bal parton (irányított sorsolással) foglal helyet. Másnap csere lesz, azaz aki az előző napon a jobb parton ült, az a bal partról fog majd horgászni. Természetesen a csapat másik tagja is partot cserél.

Az irányított sorsolásnak köszönhetően az egyik versenyző a bal parton, míg a másik a jobb parton foglal majd helyet

Értékelés

A versenyzők létszámától függően partonként maximum 4-4 (összesen 8) 10 fős szektort fogunk kijelölni. Az igazságos díjazás érdekében - ez elmúlt versenyeken bevált módon - a szektoron belül elért teljesítményeket rangsoroljuk. Azaz ha a csapat egyik tagja a szektorában a legtöbb halat fogta, akkor ezért 1 pontot kap. Ha a csapat másik tagja második lett, ezért 2 pont jár. Ez így összesen 3 pont, ha másnap ugyanezt hozzák, akkor összesen 6 pontot gyűjtenek. A legkevesebb ponttal rendelkező páros nyeri a versenyt. Azonos pontszám esetén a több fogott halsúllyal rendelkező csapat nyer. Ha esetleg a pontjuk és a súlyuk is azonos, akkor a több kifogott (darab) hallal rendelkező csapat végez előrébb.

Díjazás

A díjak nagy értékű, impozáns serlegek.

Díjazzuk

  • az 1-5. helyezett csapatot,
  • az 1-3. helyezett legeredményesebb egyéni versenyzőt,
  • a legnagyobb hal kifogóját

Gyönyörű tőponty

A verseny nem szokványos szabályai

  1. Kötelező a helyek elfoglalása után a szomszédokkal megismerkedni, azoknak bemutatkozni!
  2. Kötelező tisztázni, hogy ki hová fog dobni, etetni, horgászni!
  3. A szomszédok segíthetnek egymásnak a hal fárasztásában, sőt a szákolásában is.
  4. Hal fárasztásakor a lehető legkevesebb gubanc érdekében akár a horgászhely is elhagyható, így a távolabb megszákolt hal is beleszámít az értékelésbe.
  5. A horgászok elhagyhatják a horgászhelyet, „szomszédolhatnak”, de kötelesek a vízben hagyott végszerelék felügyeletét segítő vagy szomszéd révén megoldani.
  6. A szomszédok nemcsak eszméket, hanem nyerő csalit és etetőanyagot is cserélhetnek, már ha nem nagyon irigyek… :)
  7. A szomszéd vagy segítő azonban nem dobhat be, nem etethet a versenyző helyett.

    A Préri-tó híres halállománya a garancia arra, hogy ha a halak kapókedve nem hagy alább, nagyon jó versenynek nézzünk idén is elébe

    A verseny általános szabályai

  8. A versenyre (kizárólag!) kétfős csapatok jelentkezését fogadjuk el.
  9. Mindkét versenyzőnek érvényes állami horgászjeggyel kell rendelkeznie, melynek mindkét napon ott is kell lennie!
  10. Horgászni egy feeder- vagy pickerbottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  11. Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly vagy etetőkosár található. Súly nélküli gubancgátló használata tilos! A végszereléken egyetlen horog lehet.
  12. Tilos a tó közepén (kb. 40-45 méter) túldobni és a szemben ülőt zavarni.
  13. Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző használata.
  14. Lengőspicces bot használata nem engedélyezett.
  15. Etetni kizárólag etetőkosárral lehet.
  16. Etetőanyag és élő anyag korlátozás nincs.
  17. Bármilyen csalit lehet használni, kivéve élő csalihalat.
  18. A kifogott halat hosszú (minimum 3 m-es), karikás (verseny)szákban kell tárolni a mérlegelésig.
  19. A mérlegelés a halak védelme érdekében 1-2 óránként történik, ezt a szektorbírók végzik.
  20. A megszákolt halat a horogszabadítás időtartama alatt TILOS a földre vagy fűre tenni.
  21. A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében PONTYMATRAC használata kötelező!
  22. A halak védelme érdekében a hagyományos damilos merítő fejek használata tilos!
  23. A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha 16:10-ig szákba kerül.
  24. A kívülről véletlenszerűen megakasztott hal nem számít be a versenybe!
  25. „Kantáros” (szereléket maga után vonszoló és abba beleakadó horgunkkal kifogott) hal nem számít bele a versenybe.
  26. A szabályokat megszegő, mások horgászatát szándékosan zavaró versenyzőket figyelmeztetik a szektorbírók. Ha erre ismét sor kerül, akkor a versenyző és a csapattársa kizárásra kerül.

A pontymatrac használata KÖTELEZŐ!

Nevezési díj

26.000 Ft/csapat

A nevezési díj a következőket tartalmazza:

4 x 2.000 = 8.000 Ft a napijegy ára 2 fő részére a két versenynapra,

4 x 2.000 = 8.000 Ft vacsora mindkét napra 2 fő részére.

A fennmaradó összeg a - Haldorádó Team Kft. támogatásával kiegészülve - kupa díjak vásárlására lesz fordítva.

Nevezés

Nevezni az ITT letölthető nevezési lap kitöltésével és a nevezési díj egyidejű feladásával lehet. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a csapatot. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy felkerüljön a rajtlistára a csapat. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszaküldjük a nevezési díjat. Azonban ennek elkerülése érdekében a létszám pontos alakulásáról és a csapatok nevezéséről az ezen íráshoz kapcsolódó topikban adunk majd rendszeresen hírt.

A jelentkezési lapot a horgaszbolt@haldorado.hu címre kell visszaküldeni.

Nagyon fontos! A jelentkezési lapon minden adat hitelesen és pontosan legyen kitöltve a számlázás miatt! Amennyiben hiányos a kitöltés, nem tudjuk elfogadni a nevezést! A nevezés elfogadása akkor történik meg, ha a nevezési lap és a pénz is megérkezett! Ha nem a saját bankszámlájáról történik az utalás, akkor a megjegyzésbe írja be a versenyző nevét, illetve a csapatnevet.

A külföldi nevezők jelentkezését csak akkor tudjuk elfogadni, ha olvashatóan megadják az adószám igényléshez szükséges adatokat (név, anyja neve, lakcím, születési hely, születési idő), melyeket az „Egyéb kérés, észrevétel” rovatban kérjük feltüntetni!

A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk:

K&H: 10402568 50526648 54831003

A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület.

Ha családtag vagy barát is elkíséri a csapattagokat, számukra is rendelhető vacsora. Ennek ára a két napra 4.000 Ft/fő. Ezt a nevezési lapon kell feltüntetni.

A jó hangulat garantált

Részletes program, amely mindkét versenynapon érvényes:

6:00-6:30Gyülekező és regisztráció az étterem mögött
6:30-7:00Megnyitó és sorsolás
7:00-7:30Helyek elfoglalása, felkészülés
7:30-8:00Alapozó etetés
8:00-16:00Horgászverseny
17:00Eredményhirdetés
17:30Vacsora

2014. évi verseny díjazott csapatai

Edzéslehetőség

A Préri Horgásztó nyitva tartása folyamatos, így aki már most szeretné letesztelni a tavat, bátran megteheti. A felnőtt nappali napijegy ára 2.000 Ft.

Ha bármilyen kérdés, észrevétel felmerül, kérjük, jelezzétek.

Szeretettel várunk mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.