Bányatavi kalandozások 1. rész - A Napsugár Horgásztavon

Bányatavi kalandozások 1. rész - A Napsugár Horgásztavon

Először látogattam a Kiskunlacháza hátárában lévő Napsugár 2 Horgásztóra. Egy bő 24 órás horgászatra érkeztem, így megpróbáltam a legtöbbet kihozni ebből a rövid túrából. Reméltem, hogy sikerül minél több pontyot becserkésznem. Amint megérkeztem, gyorsan elkezdtem kipakolni és felállítottam a sátrat, mindent előkészítettem. Már alig vártam, hogy vízre szállhassak és feltérképezzem az előttem elterülő vízterületet…

Táborállítás után megkezdtem a helykeresést, találtam is egy pár ígéretesnek tűnő helyet, meg is etettem ezeket és elkezdtem behúzni a szerelékeket. Hamar meg is volt az első jelentkező egy 7,5 kg-os tőponty személyében. Ezután hosszabb csend következett. Pont mikor frissítéshez készülődtem, egy erős, húzós kapásra lettem figyelmes, melyet egy 9 kg-os töves okozott.

Horgászhelyem
Az első vendég
9 kg-os erőgép

Az időjárás folyamatosan változott, frontok jöttek-mentek, hol zuhogott az eső, hol pedig verőfényes napsütés volt. E változatos időjárásnak köszönhetően a kapások intenzitása folyamatosan nőtt, és szebbnél szebb halakat szákolhattam. Viszont a halak zöme a sekély part menti vízből érkezett, a mély víz egyelőre nem hozott túl sok sikert. Az etetést nem vittem túlzásba, csak keveset és csakis bojlit szórtam. Az egyik bottal keresőhorgászatot folytattam, minden alkalommal máshová helyeztem a szereléket, semmit sem etettem, csak PVA hálóba pár szem egész és felezett Black Squid bojlit.

Két csalikombináció, amely számomra meghozta a várt eredményt
Bevált csalogatóanyagok

Az éjszaka beköszöntével a mély víz is elkezdte adni a halakat, ugyanakkor a sekély víz is jól muzsikált. A halak többsége a FermentX bojlira és Halibut pelletre érkezett, viszont a 10 kg feletti példányokat a Black Squid bojlival sikerült horogra csábítani. A Black Squid bojli szelektáló képessége számomra megkérdőjelezhetetlen!

Egymást követték a szebbnél szebb példányok
15 kg-os gyönyörűség
Kapásra várva
A sekély vízből érkezett
Búcsúzóul egy kisebb, de gyönyörű tükörponty

E túrámon is hihetetlen élményekkel lettem gazdagabb, nem is gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ezt az eredményt tudom majd felmutatni. Ide még mindenképpen visszatérek!

Molnár János

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.