Nagyponty-szerelem 2.

Nagyponty-szerelem 2.

A naptár arra emlékeztet, hogy közeleg az idei szezon vége. Ha lesz is még alkalom egy-egy horgászatra, a „kényszerpihenő” már az ajtón kopogtat. Sorozatom első részében bemutattam a számomra nagyon sikeres szezon első felét, ahol fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb. Ebben a részben bemutatom, hogy a nyári, legmelegebb hónapokban és az őszi, lehűlő vizekben milyen csalogatóanyagok és csalik segítettek hozzá a nem hétköznapi fogásokhoz…

Ősz… sok minden jut eszünkbe, ha erről az évszakról van szó. Réteges öltözet, rövidülő nappalok, sokszínű ruhába öltöző természet, szürke hétköznapok, nagypontyos időszak… Minket, horgászokat leginkább az utolsó foglalkoztat. Mielőtt írnék arról, hogy miképpen készülök erre az őszi nagypontyos időszakra a horgászataim során, engedjétek meg, hogy visszakalauzoljak mindenkit a sokunk által kedvelt nyári horgászatok hangulatába!

JÚNIUS:

Elsősorban az idő hiánya miatt előnyben részesítem az intenzíven telepített tavakat, ahol reális esély kínálkozik akár a 10 kg feletti pontyok, amurok megfogására. Bár fontosnak tartom megemlíteni, hogy azért a sikerért ott is meg kell izzadni. Olykor szó szerint… Ha időm engedi, szívesen horgászom a Körösön és holtágain. Júniusban sem történt ez másképpen, amikor egy hétvégét tölthettem el a Peresi-holtágon. Esélyeimet reálisan látva nem kapitális halakra készültem, itt a természet közelsége és a halfogás öröme is elég ahhoz, hogy jól szórakozzon az ember.

Sás, nádfalak, bedőlt fák… ez mind megtalálható a Peresen. Az itteni horgászatoknak remek a hangulata
Csónakból, matchbottal, egy sásfal előtt még egy ekkora kárász megfogása is örömet okoz
Alig volt több 1 kg-nál, mégis hihetetlen erővel küzdött ez a kis tőponty

Természetesen a cikk címéhez is igazodva, ebben a hónapban is üldözőbe vettem a termetes halakat, méghozzá a Derekegyházi-tó lakóit. Szeretek itt horgászni, nincs messze a lakóhelyemtől és a tóban számtalan kapitális ponty és amur található, ami igazán csábító szempont sok horgásznak, beleértve engem is. Balszerencsémre a horgászat napjára áztató esőt jósoltak, ennek ellenére nem mondtam le a horgászatról…

Egy stabil horgászernyő megvéd akár a legnagyobb esőtől is
Megérte a csapadékos idő ellenére kitartónak lenni. A 11 kg feletti tükrös a végsőkig próbára tette a felszerelésem legapróbb kiegészítőjét is
A pontyok rajongtak a színes felhőt képző etetőanyagért…

A június az állandó kánikula helyett igen szeszélyes időjárással telt el, ennek ellenére újból tarthattam 10 kg-ot meghaladó halat a kezemben. Fogásaim zömét a method technikának és a kosárba kerülő igazán színes etetőanyagnak köszönhettem.

  • Favorit etetőanyag: Haldorádó FMMFP - Zöld Afrika
  • Nyerő csalik: Haldorádó SpéciCorn - Eper (Fluo vörös), Haldorádó Quatro Fluo 8 mm - Eper

Haldorádó FMMFP - Zöld Afrika, itt éppen egy klasszikus töltőszerszámos method kosárban várta a bevetést

JÚLIUS-AUGUSZTUS:

A nyár e két hónapja igazán kitett magáért. A hőmérő higanyszála volt, hogy napokon/heteken keresztül 30 Celsius-fok felett tartózkodott. Emlékszem, pár éve az ennyire meleg időszakokban csak a hajnali és késő esti órák kecsegtettek kapással, de a horgászat rohamos fejlődésével ma már olyan kész, tartalmas keverékeket kapunk kézhez, amelyek használatával akár a legnagyobb déli melegben is kapásra bírhatjuk a halakat. Bizonyára mindenki tudja, mely etetőanyag családra gondolok… A FermentX termékek tökéletes megoldást jelentenek ebben az időszakban, így én is maximálisan rájuk bíztam magam a kánikulában. Fogósságához nem fér kétség!

A FermentX etetőanyagokat kosárba töltés előtt rendre átrostálom egy közepes lyukbőségű rostán, majd némi csemegekukoricával dúsítom…
… ezek után nincs más dolgunk, mint egy pontos alapozó etetés létrehozása
Az eredmény nem marad el, az élménydús fárasztás végén…
… gyönyörű tőponty a jutalom

Nagyon sok keveréket próbálgattam a nyári hőségben, de a FermentX etetőanyagok kellemesnek nem nevezhető illatukkal kimagaslóan teljesítettek halfogás szempontjából. Bizonyítják ezt a délutáni legmelegebb órákban fogott nagytestű pontyok is…

A legnagyobb melegben érkezett határozott kapással ez a hatalmas tükörponty. A súlya meghaladta a 12 kg-ot
Sok esetben úgy is tarthatunk pontyot a fényképező elé, hogy mások szerint „nincs is hal ebben a vízben”

Ha tehetem, szeretek belepróbálni a késő esti, éjszakai órákba is. Valahogy hangulata van ennek az egésznek, amikor a halak mozgását nem látjuk, hanem a hallásunkra hagyatkozva keressük a fordulásra, fürdésre utaló jeleket. Sok esetben az ilyen apróságok mellett elmegy az ember, de ezek az apróságok is hozzájárulnak az egész horgászat sajátos, semmihez nem hasonlítható varázsához.

Patronok a helyükön, kezdődhet az éjszakai horgászat

Fontosnak tartom kiemelni az egész évben sikeresen használt horogtípusokat és a favorit etetőkosarakat, amik egyenes utat mutatnak a sikeres horgászat felé. A kisméretű horgok és a kisméretű lebegő csalik híve vagyok. Saját tapasztalatból kiindulva mindig a legkisebb csalik adták a legnagyobb halaimat. Sokan idegenkednek a szakáll nélküli horgoktól, és magam is e tábort erősítettem, ám idén nagy fordulat következett be e téren. A szakáll nélküli horgokba vetett bizalmam 100%-os lett. Idei halaim legnagyobb részét a Guru QM1 horgokkal fogtam. Mindenkit csak biztatni tudok a használatukra…

Kedvenc feederkosaraim és a 3 kedvenc horogtípusom. Számtalanszor bizonyították…
… hogy akár a 10 kg-ot meghaladó halakat is stabilan tartják anélkül, hogy súlyos sebet ejtenének a szájukon

Ezt a két hónapot ismét sikeresen zártam, elégedett vagyok az eredménnyel. A szeptember hónap egy igazán régóta tervezett horgásztúrával kecsegtetett, amit tűkön ülve vártam…

  • Favorit etetőanyagok: Haldorádó FermentX etetőanyagok, Haldorádó Top Method Feeder - FermentX Protein
  • Nyerő csalik: Haldorádó SpéciCorn - Fokhagyma, Chilis Tintahal

Legyen szó pellet kosaras szerelékről vagy method horgászatról, a FermentX mindkét módszerhez biztos megoldást kínál

SZEPTEMBER:

A májusi ohati horgászatúra után egy újabb számomra ismeretlen vízterületet szerettem volna vallatni feederbotokkal. Olyan vízen szerettem volna horgászni, ahol nagy távolságokat kell elérni a halfogás érdekében, és ahol jó eséllyel foghatok 10 kg feletti pontyokat, netán hatalmas tokokat… De mielőtt részletezném e horgászat eseményeit, taktikáját és egyáltalán a helyszínt, a kigondolt etetőanyag/csali kombinációt teszteltem le Derekegyházán…

Ez a szép amur hamar megmutatta, hogy az elgondolt irány nem rossz
Kapás, kapást ért…a pontyok is szép számmal jelentkeztek
Közös az öröm az újabb szép ponty megfogása után. Párom eleinte csak fényképezni járt ki a partra…
… ám már Őt is kezdi „megfertőzni” ez a remek hobbi, és több gyönyörű pontyot is partra kényszerített már feederbottal

A sikeres tesztelés után pontosítom a körülményeket: helyszín a biatorbágyi Arizóna Carp Lake horgásztó. A közösségi oldalakon publikált képeken gyönyörű pontyokkal, amurokkal, tokokkal pózoló horgászok egy 48 órás horgászatra csábítottak. Jó barátommal, Attilával ketten horgásztunk az előre lefoglalt 5-ös bojlis álláson…

Ilyen kép fogadott minket Biatorbágyon, a nagy pontyok és nagy tokok birodalmában
Rendkívül sok a bojlis horgász, akik etetőhajóval juttatják be szerelékeiket a megfelelő helyre
Ezért szükség volt erős heavy feederbotokra…
… és vékony főzsinórral feltöltött távdobó orsókra. Segítségükkel érhetjük el a kívánt, 100 méteres dobótávolságot!

Erre a vízterületre klasszikusnak mondható, nem túlbonyolított taktikával összeválogatott csalogatóanyagokkal készültem:

  • 4,2 m-es feederbottal alapoztam, kiakasztott zsinórklipsszel ezt horgásztam meg az egész horgásztúrán. A távolság 100 méter volt, ennek elérésében nagy segítségemre volt a 35 g-os Pellet Feeder kosár. Etetőanyag: Haldorádó Fluo Energy - Ördögűző + Halibut Pellet
  • 3,9 m-es feederbottal egy egyszerű keresőhorgászatra rendezkedtem be 30 g-os Method Flat kosárral.
  • Etetőanyag: Haldorádó FMMFP - Ördögűző

Nyilván egy új vízterületen az első megfogott halig kérdéses, hogy jó döntést hoztunk-e az adott íz/színvilággal, de bátran kijelentem, nem bántam meg, hogy a fokhagymás-mandulás ízvilág mellett döntöttem…

Hihetetlen 25 perces fárasztás végén sikerült kézben tartanom a túra első halát
A hatalmas tőponty 15,10 kg volt!
Újabb gyönyörű pontyok bizonyították be…
… hogy az Ördögűző markáns illatát az Arizóna Carp Lake lakói is imádják
A tó megmutatta azt az arcát, amiért jöttünk. Attila hosszas fárasztás után fogta meg feederbottal ezt a szemet gyönyörködtető, 8 kg feletti tokot

Egy újabb sikeres horgásztúrán vagyunk túl. Megfogtam idei legnagyobb pontyomat és rajta kívül sok szép ponty bizonyította be, hogy jó volt a horgászatot megalapozó elgondolás.

  • Favorit etetőanyagok: Haldorádó Fluo Energy - Ördögűző, Haldorádó FMMFP - Ördögűző
  • Nyerő csali: Haldorádó SpéciCorn - Fokhagyma

Haldorádó Ördögűző etetőanyagok. Nem akadt ellenfelük ebben a hónapban. Fokhagymás SpéciCornnal egészült ki ez a tökéletes „rendszer”

OKTÓBER:

Nagyon jó hírek érkeztek kedvenc vizemről, a mezőhegyesi Fekete-tóról: szinte minden nap partra került egy-egy nagytestű ponty. Bőven elég volt ennyi információ, hogy a következő horgászatomat ide tervezzem. A napok óta tartó borult, esős idő ellenére a horgászat napjára napos, de hűvös idővel kecsegtettek az időjósok.

Az őszi napsugarak ereje már közel sem olyan átütő, mint nyáron, ezért mindig ki kell használni a jó időt, amíg lehet. Feederbotjaim újabb jelentkezőre várnak

Egy kifejezetten lehűlő vizekre alkalmas, céltudatosan nagy halaknak szánt keverékkel készültem ezen a napon, és a pontos dobásoknak köszönhetően egy pörgős, nagyon jó horgászatba csöppentem. Gyönyörű kárászok és kisebb pontyok tették színessé a napomat, majd délután 4 órakor elérkezett az, amire vártam. Erőteljes húzós kapás után, a bevágásnál éreztem, megérkezett, akire vártam. Kezdődhetett a fárasztás…

Erőtől duzzadó, hatalmas tükröst sikerült legyőznöm
A mérleg 13,50 kg-nál állt meg. A fotózást követően természetesen úszhatott tovább a szép ponty

Újabb 10 kg feletti pontyot sikerült kézben tartanom, külön öröm, hogy pont kedvenc tavam ajándékozott meg ezzel a gyönyörű hallal.

Bár már írtam korábban önálló cikket is a mezőhegyesi, Fekete-tóról, itt fontos megemlíteni, hogy teljes szemléletváltozás fog bekövetkezni a 2016-os évtől. Kizárólag nagy pontyok és nagy amurok fogják lakni a tavat. Aki ide ellátogat, garantáltan nagyon kulturált, családias környezetben horgászhat nagy halakra! Ami ráadásul további igen nagy csáberő lehet a horgászoknak, az a tóban lakó majd 30 kilós tőponty megfogása.

Egy igazi gyöngyszem. Érdemes ide ellátogatni!

Lakóhelyemtől mintegy 30 km-re található Nagyszénáson, május óta a horgászok számára elérhető egy új vízterület. Egy bányatóról van szó, ami hihetetlen mélységekkel és gyönyörű pontyokkal várja az idelátogató horgászokat. Egy rövid horgászaton volt alkalmam megismerkedni ezzel a vízterülettel, ahová a későbbiekben biztosan visszatérek egy hosszabb horgászatra…

Hajnalban érkeztem a tóra. Horgászataim első momentuma a pontos etetés, kiakasztott zsinórklipsszel
Kísérletezés helyett egy jól működő, sokszor bizonyító etetőanyagra bíztam magam
A csali a hal szájában árulkodó… igen, ismét SpéciCorn
Sikerült pár kapást „kierőszakolnom” a nap folyamán, de ez a szép, 6 kg feletti tükrös megkoronázta a napomat

Ebben a hónapban ismét szép pontyokat sikerült megfognom, és volt egy etetőanyag/csali kombináció, amivel akárhol horgásztam, mindig szép eredménnyel zártam a napot.

  • Favorit etetőanyag: Haldorádó Pellet Pack Turbo - Fagyos Ponty
  • Nyerő csalik: Haldorádó SpéciCorn - Fokhagyma, Eper, Haldorádó Oldódó Lebegő Fluo pellet - Édes Ananász

Hideg vízi horgászatok elengedhetetlen etetőanyaga a Pellet Pack - Fagyos Ponty. Nagyon szeretem kiegészíteni Nagy Ponty aromával. Érdekesség, de a sok édes ízvilágú csali ellenére a legtöbb kapást ennél az etetőanyagnál is a Fokhagymás SpéciCorn jegyezte nálam

Érdemes végignézni, a nyerő csali használatnál szinte minden hónapban jelen van a fokhagymás SpéciCorn. A halak imádják, rendkívül kis helyen elfér, nálam ez lett az év csalija. Amíg adódik alkalom horgászatra, javaslom, ne hagyja ki senki! Lehetőségeimhez mérten szeretnék eljutni még egy-egy új vízterületre, ahol remélem, ismét szép fogásokban lehet részem. Ha mégsem így történik, akkor is egy olyan évet fogok zárni, mint eddig még soha.

Amíg tehetjük, horgásszunk sokat!

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Héjja Bernadett

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.