Eseménydús feederezés kora tavasszal? Igen!

Eseménydús feederezés kora tavasszal? Igen!

Az idei évkezdet a feje tetejére állította az elmúlt években felépült tendenciát. A pontyhorgászok számára a téli hónapok általában a „leállást” jelentik, a felkészülést és az újdonságok beszerzését a következő szezonra. A szokatlanul enyhe januári-februári időjárás viszont olyan lehetőségeket nyújtott az igazán elszánt horgászok számára, hogy akár vízpartra merészkedhettek és megejthették az első horgászataikat. Természetesen én sem tettem másként, amint lehetőség volt horgászni, esőt, szelet, hideget nem nézve indultam is. Az ilyen korai próbálkozások nyilvánvalóan sokszor hoznak mozdulatlan spicceket, de egy kis szerencsével és a megfelelő csalogatóanyagokkal ilyenkor is eredményesek lehetünk…

Január 12. Ezen a napon sikerült megejtenem az idei első horgászatot olyan extrém körülmények közepette, mikor is a horgászatot megelőző napon a meghorgászott vízterület 75%-át még vékony jég borította. Lássuk be, ilyenkor mi is lehet az elvárás egy horgászattal szemben? Talán csak a horgászat öröme. Ha kapásig se jutottam volna el, az sem lett volna csoda, de a sok próbálkozás és a fagyoskodás meghozta az eredményt és egy 8 kg feletti ponty, továbbá egy 7 kg feletti tokhal is tiszteletét tette az első horgászatomon.

Az idei első pontyom! Mindig különös varázsa van az év első megfogott halának. Az pedig külön öröm volt, hogy a 8,20 kg-os súlya ilyenkor tekintélyt parancsoló

Miért is írtam mindezt le? Mert e horgászatom helyszínét a mezőhegyesi, Békás-tó adta, ami számomra egy jól ismert helyszín, úgymond hazai pálya. A fogáson felbuzdulva döntöttem el, hogy új vízterületeket fogok vallatni még a téli, kora tavaszi időszakban, hogy vajon ott mire jutok…? A tél a horgászatot követő hetekben a hazai vizek nagy részének felszínét jégpáncéllá szilárdította, ezt az időszakot használtam ki, hogy kinézzem a következő horgászataim helyszínét. Végül két vízterületre esett a választásom, amik egymástól teljesen eltérőek, de pont ez jelentette a kihívást.

Első vízterület: Lajosmizse - Szászpa Horgásztó

Egy rendkívül kulturált, nagyon jól halasított vízről van szó, de részletesen nem kell bemutatnom, hiszen a Haldorádó csapata éppen ezen a vízen forgatta Döme Gábor és Putz Tamás közös filmjét, a Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 17. részét. Sajnos a horgászatom napjára komoly esőzéseket és csípős hideget jósoltak. Horgászatra az ilyen időjárás nem éppen hívogató, de ha pecáról van szó, nem ismerek lehetetlent!

A radarképre pillantva nem volt túl hívogató az időjárás. Ennek ellenére útnak indultam
Igényes környezetben horgászhat, aki ellátogat a Szászpa Horgásztóra
Hangulatos hídon juthatunk el a tó egyik legjobb helyeit nyújtó szigetre, továbbá fa stégek is várják a horgászokat
A természet még javában kopár arcát mutatta, a horgászok sem tolongtak ezen a reggelen…

A célom a hátráltató körülmények ellenére egyértelmű volt. Halat fogni! Mivel egy igen jól publikált helyszínről van szó, amiről ha valaki először látogat el ide, bőséges információt találhat már a Haldorádó Horgászportálon, a horgászat előtt én is átolvastam még egyszer az e vízzel kapcsolatos szakirodalmat. A helyválasztásom a tó hátsó részére esett, majdnem a szigettel szemben telepedtem le. Továbbá a cikkeket olvasva két dologban biztos voltam a horgászat előtt:

a kiválasztott horgászhelyen a siker kulcsa lehet a távoli dobás,

a Chilis Tintahal ízvilág egy jól működő alap lehet.

Írásaimban igyekszem a lehető legjobb képekkel szemléltetni, bemutatni az alkalmazott technikákat
Egy halas-chilis keveréknek szavaztam bizalmat. Az aromákkal ne spóroljunk, ha hideg vízben horgászunk! 100-100ml-t öntöttem az etetőanyaghoz
Fonott dobóelőkét itt nem lehet használni! A nagy erejű, lendületes dobásokhoz javasolt a dobókesztyű használata. Előzzük meg a bajt!
Repül a pellet kosár a kiszemelt helyre… A nagy erejű dobásoknál mindig legyünk körültekintőek

Az időjárás mintha csak azt várta volna, hogy végezzek a horgászat előtti teendőkkel, ugyanis mire elfoglaltam a helyemet, elkezdett esni…

Ilyenkor (is) jó szolgálatot tesz egy masszív horgászernyő. Esőben vártam a nap első kapására

A spiccek jó ideig mozdulatlanul várták az első jelentkezőt, én pedig reméltem, hogy jól fog működni a stratégia. Az első eseményre majd 2 órát kellett várnom, ekkor határozott húzós kapással jelentkezett a nap első hala.

Akasztás után nem éreztem túl nagy súlyt a szerelék végén
Hatalmas örömömre egy compóval indult a nap! Jól látszik, mire csábult el!
Életem első compóját tarthattam a kezemben. A hal súlya 1,05 kg volt

A nap további részében a kapások száma hihetetlen módon nőtt. Beérni látszott az etetés, ugyanis kizárólag az etetésről vagy közvetlen közeléből tudtam kapást elérni…

Gyönyörű keszegek álltak rá az etetésre…
… amit egyáltalán nem bántam. Öröm ekkora keszeggel pózolni

A horgászatra fordítható idő ilyenkor jelentősen rövidebb, mint a nyári hónapokban, a borús idő pedig még korábbra hozta a sötétedést. A horgászat végére 12 db dévérkeszeget és 1 compót sikerült fognom. A pontyok és a tokok ezen a horgászaton elkerültek, de cseppet sem csalódottan pakoltam a nap végén. Ilyen körülmények között sikerült egy kapásokban gazdag napot zárnom, remekül szórakoztam. Egészen biztosan visszatérek még a Szászpa Horgásztóra egy későbbi, minden szempontból ideális időszakban!

Nem voltak ritkák a kiló feletti keszegek sem! Színessé tették ezt a szürke, borongós napot

Második vízterület: Majosháza - Harcsa horgásztó

Egy újonnan nyílt kavicsbánya tavat választottam a második meghorgászandó helyszínnek. Ebből már következik, hogy az előző helyszínhez képest egy még inkább idegen vízterület. Kavicsbánya lévén kristálytiszta vizű tó, amely 6 hektáros területtel bír. Jellemző mélysége 4-5 méter, legmélyebb (mért) pontja 6,70 m! A tó igen jelentős halállománya győzött meg a választásnál, ugyanis gyönyörű pontyok, kárászok várják az idelátogató horgászokat. Továbbá híres csukaállomány várja a pergetés szerelmeseit.

Gyönyörű, ivóvíz tisztaságú víz tárult a szemem elé. „Vajon mit tartogat ez a nap számomra?”

Érkezésemkor döbbenten tapasztaltam, hogy a legjobbnak vélt horgászhelyek mindegyikén már horgásztak. Egyedül a tavat „megfelező” félsziget jobb oldali vége volt szabad, így nem válogathattam, leültem oda. Egy olyan keveréket hoztam erre a helyszínre, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy egy tökéletes, univerzális megoldás, ha ismeretlen vízen horgászunk. Kellően tartalmas, attraktív és proteinben gazdag keverék, ami ilyenkor, a hideg vízi horgászatok során elengedhetetlen!

Univerzális megoldás. Amolyan „Menj biztosra!” keverék

A stratégiámat rendkívül leegyszerűsítettem: kizárólag method módszerrel, Flat kosarakkal keresem a halakat és ha valahol sikerül kapást elérnem, akkor értelemszerűen azt a környéket próbálom meghorgászni a továbbiakban. Ez volt a terv!

Vékony főzsinórral feltöltött távdobó orsók voltak a társaim ezen a horgászaton is

Miközben az első kapásra vártam, volt időm szemlélni a körülöttem horgászó sporttársakat. A víz maximum 3-4 Celsius-fokos lehetett, az időjárás pedig hűvös, szeles arcát mutatta 7-8 fokos léghőmérséklettel.

Egy bányató sosem egyszerű helyszín, itt valahogy sosem lehet biztosra menni. Az első 2-3 óra teljesen eseménymentesen zárult. Egy-egy apró pöccintés jelentkezett a spiccen, de komolyabb történés nélkül vártam az első kapást.

Feszült figyelem a spiccekre fókuszálva. Alig vártam, hogy mozduljon valamelyik spicc…

Éppen egy új dobáson gondolkoztam, amikor végre megtörtént, amire vártam. Egy nagyon óvatos ejtős kapásra vághattam be.

Ez bizony megvan! Horgon a nap első hala…
… majd kicsivel később már a biztos helyen pihenhette ki a fárasztás fáradalmait
Egy 4 kg körüli ponttyal indult a napom, egy ismeretlen vízterületen halat fogni mindig nagy öröm számomra. Pláne ilyen hideg vízből!

Az első halam visszaengedése közben úgy éreztem, nem a nap utolsó halát tarthattam a kezemben, ezért mielőbb visszadobtam a kapást adó helyre. Meg is érkezett a következő kapás viszonylag gyorsan, de sajnos a hal lemaradt.

Method Flat 30 g és Method Flat Mini 30 g. Ezen a horgászaton ők „szállították” a finomságokat a halak számára
Guru QM1 horgokat használtam a horgászat során, Haldorádó Fine 7 mm-es csalitüskével. Tökéletes párosítás a könnyen felszívható csali felkínálására hangolva!

Az ilyen tiszta vizű tavak esetén véleményem szerint alaposan felértékelődik a Fluo Essencia használata. Jelentősen gyorsabban érhetünk el kapást, ha közvetlenül a csalira, majd az azt betakaró etetőanyag kupac tetejére is nyomunk ebből a látványos aromából.

A Fluo Essencia aromák fontos szerepet töltöttek be ezen a pecán. Remekül passzolt a halas-borsos keverékhez a Green Pepper - Carp Syrup „esszenciaként” használva!
Egy igazán látványos kajakupac várja a pontyokat
Ha mindent jól csináltunk, akkor bizony be fog következni a hőn áhított kapás

Nyugodtan elmondható a majosházi tó lakóira, hogy hihetetlen erővel küzdenek a hideg víz ellenére is, élmény a halak fárasztása. További élményt jelent a tiszta, átlátható vízben a halak látványa fárasztás közben.

Egy újabb gyönyörű ponttyal pózolhattam. A halfogás mindig öröm, de ilyenkor különösen felértékelődik

Ezen a napon próbálgattam több csalit is, de az egyértelmű favorit a már oly sok helyszínen bizonyító fokhagymás SpéciCorn volt.

A nap utolsó hala már az utolsó órában érkezett hatalmas húzós kapással, a bevágás után szinte megállt a bot a kezemben.

Jó halat ütöttem a nap végén, kezdődhetett a fárasztás
Ellenfelem elkészült erejével, készülhettem a szákolásra…
… de a szák méretét majdnem alulméreteztem
Egy ilyen pontyért már megérte végighorgászni a napot! Gyönyörű, hibátlan tőponty! Súlya: 8,10 kg

A nap végét a következő eredménnyel zártam: négy kapást sikerült elérnem, abból három halat tudtam szákba terelni. A nap legnagyobb hala egy gyönyörű, 8,10 kg-os tőponty volt! A nem ideális körülmények ellenére egy igen szórakoztató horgászaton vagyok túl. Köszönöm, Majosháza!

Fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb, és lám, a korai időszak ellenére ismét nem unatkoztam!

Ez a két horgászat tökéletesen bebizonyította, hogy a sikeres horgászat a hideg víz ellenére is kivitelezhető, akár számunkra soha ismeretlen vízterületen is. E fogási eredmények nyilván nem iránymutatóak, hiszen ahogy melegszik a víz, a fogási esélyeink úgy fognak robbanásszerűen nőni.

A két peca nagyban különbözött egymástól, szinte minden téren, de jó példa volt arra, hogy ilyenkor sem kell lemondanunk a halfogás öröméről, ha kellőképpen kitartóak és céltudatosak vagyunk!

Ahogy a hőmérő higanyszála feljebb és feljebb kúszik, úgy lesznek egyre jobban étvágyuknál a halak. Már február végén sikerült megfognom az idei első 10+-os halamat, e gyönyörű tokhal személyében! Kezdődik a szezon…

Kívánok mindenkinek halakban gazdag szezont. És aki csak teheti, irány a vízpart!

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Héjja Bernadett

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.