A Sikeres Sporthorgász 2016. júniusi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2016. júniusi tartalmából

Erőgumis finomságok Szuper érzékeny dévérezés Csukák a pontyok földjén Harcsakuttyogatás akácvirágzáskor Nyári gumi Etetés és ami mögötte van Barkahullás idején Harsányban jártunk!


A versenyhorgászat varázsa

Erőgumis finomságok

Elvétve még a legjobb versenyzők között is akad, aki csak legyint az erőgumi használatából származó előnyökre, és elintézi azzal, hogy a megfelelő bot és zsinór szükségtelenné teszi az alkalmazását. A többség azonban, felismerve a benne rejlő lehetőségeket, inkább arra szavaz, hogy a megfelelő méretű és helyesen alkalmazott erőgumi eredményesebbé és szórakoztatóbbá teszi a horgászatot, ezért a használata náluk mindennapos gyakorlattá vált, és nem csak a versenyeken. Az utóbbiak táborába tartozik a Nevis-LantosMix Feeder Team valamennyi versenyzője is, akik közül most Vass Péter a Baja határában található Warali-tóra szervezett horgászat közben osztja meg az olvasókkal erőgumis tapasztalatait, és mutatja meg begumizott method kosaras szerelékét.
(Szarka László)


Feederakadémia

Szuper érzékeny dévérezés

A pontyos cikkek után most következzék egy igazán finom horgászat! Nagyon szeretem a gyors, pörgős keszeghorgászatot, még akkor is, ha ennek gyakorlására nincs mindenhol lehetőség. Ehhez a Diósjenői-horgásztavat választottam, amelynek messze földön híres a keszegállománya. Sok neves horgászverseny helyszínéül szolgált már ez a tó, a finomszerelékes horgászok fellegvára.
(Döme Gábor)


Pergess, magyar!

Csukák a pontyok földjén

Történt, hogy Fülöp Norbi barátom javasolt egy tavat, ahol csodaszép dévérek, kárászok élnek. Ezt értsük úgy, hogy három kilónál is nagyobb példányok. Erre egy erős hümmentésnél többet nemigen tudtam reagálni, aztán a srác folytatta. A tó sok éven keresztül le volt zárva, senki nem mehetett rá horgászni, s időközben még hozattak is bele hatalmas pontyokat. Na jó, ez számomra nem annyira volt érdekes, habár, mivel előbb a termetes keszegekkel kezdte, gyanítottam, hogy a számára oly kedves feedermódszerre fog rávenni. Az pedig tőlem sem áll olyan messze, s ha időközben a jókora dévérek között beesik egy komolyabb ponty vagy amur, attól sem fakadok sírva.
(Jakó László)


Gyakorlat teszi

Harcsakuttyogatás akácvirágzáskor

Amikor virágzik az akác, indul a harcsaszezon - szól a mondás. Hallottam már én is, gondolom önök is, ti is, százszor, ezerszer az öreg sporiktól, és jól tudjuk, hogy a népi hagyományokban mindig van igazság. Májusban, amikor elérik a vizeink a 14-16 Celsius-fokos hőmérsékletet, ami körülbelül az akác virágzásával esik egy időbe, érdemes elővenni a kuttyogatófákat, és csorogni párat folyóinkon, például a Dunán, Tiszán, vagy ütni egy kicsit tavainkon, ahol engedélyezett ez a gyönyörű, ősi halfogó módszer.
(Jankovich Krisztián)


Szenvedélyünk a természet

Nyári gumi

Mindamellett, hogy a nyarakat rendszerint a wobbleres pergetésnek szentelem, néha vállamra kapom a plasztikos táskát, és meghúzom a feneket is. Süllőt, kősüllőt, ritkán harcsát is kibogarászom velük, és felidézem a téli kemény süllős kapásokat…
(Vass Csaba)


Mesterfogások

Etetés és ami mögötte van

Ez a leggyakrabban beérkező kérdés, amit a postaládámban találok: egynapos horgászatok esetén van-e értelme alapozó etetésnek, vagy sem? Manapság, amikor a legtöbben method szerelékkel és egy marék etetőanyaggal indulnak a vízpartra, a nagy etetések a háttérbe szorulnak. Én is Method Flat kosárral űzöm leggyakrabban a pontyokat, ám előfordul, hogy az etetés jótékony hatását is elő kell venni az eredményesség érdekében. Hogyan lehet összeegyeztetni az etetést és a keresőhorgászatot? Ebben a cikkben erről lesz szó röviden.
(Sipos Gábor)


Hazai vizeken

Barkahullás idején

A természetjáró ember már régóta a növények virágzásához, egyéb életciklusaihoz köti a halak táplálkozásának, szaporodásának megindulását, mint például a csuka ívását az ibolya nyílásához, vagy a dévérét a gyöngyvirágzáshoz, illetve a harcsanászt az akácfa virágba borulásához. Halászmondás az is, hogy akkor indul meg a harcsa, amikor a fűz levele eléri az egér füle nagyságát. Én azt az időt várom a legjobban, amikor a fűz hányni kezdi a barkáját, ekkor indul be igazából a természetes vizeken a halak táplálkozása. Idén a hideg, csapadékos márciusi időjárás miatt késett ez az „ünnep”, maradtak a mindig evő telepített pontyok, de én nem róluk beszélek, hanem az igazi halakról, a vizek ősállományáról.
(Székely Zoltán)


Hazai vizeken

Harsányban jártunk!

Nagyon szeretem a horgászatban a változatosságot; a különböző stílust igénylő tavak után jólesik ellátogatni egy folyóvízre, és ugyanez igaz fordítva is. A soron következő túrámat egy igazán nagyhalas, egyben technikás vízre terveztem, ahová legalább egy alkalommal minden évben visszatérek, hiszen halállománya és a tó nagy öregjei messze földön híresek.
(Haskó Tamás)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.