Maconkai Majális Mindenkinek

Maconkai Majális Mindenkinek

A Maconka Barátai Szuperkupa negyedik évfolyamának második versenye - ez volt a május 21-én megrendezett Maconkai Majális Kupa. Az időjárás ezúttal méltó volt az elnevezéshez, nyárias meleg fogadta a teltházas mezőnyt, köztük a közeljövő method feeder versenyeire tréningező profi sporthorgászokat. Kik győztek és mit szóltak a halak a hirtelen nyárhoz? Ebből a beszámolóból legalább e két kérdésre a válasz biztosan kiderül. Fogadja mindenki szeretettel az újabb beszámolót és egyben a következő, június 18-i XVIII. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupa, egyben a harmadik Szuperkupa-forduló kiírását is!

Most kicsit későn jelent meg a versenyről szóló cikk, de ez egyedül a krónikás hibája. Ettől függetlenül folyamatosan érkeztek be a nevezési lapok, így már csak magamat kellett utolérni - köszönöm a türelmet mindenkinek!

Egy kis előszóként leírom, hogy még el sem kezdődött a verseny, de már napok óta folyt a küzdelem. Főleg a fűvel, ugyanis szerettük volna utolérni magunkat, mivel egyidőben az újabb fordulóval egy tóbemutató filmforgatás is be lett tervezve. Végül 2 gép és 4 ember egyheti munkajával, de sikerült....

Gyors kezdetnek íme a tavalyi tapasztalatokról és az idei első fordulós versenykiírásról szóló, 2016. évi nyitó cikk, valamint a tavaszi első forduló, a XII. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa beszámolója:

Partra magyar! Maconka Barátai 2016.

Tavaszi Maconka Kupa, avagy ez volt a Valkó Világ 4

Kezdjünk végre bele a beszámolóba is! Végül gyorsan elérkezett a verseny napja és a szikrázó napsütésben sokan meglepődve nézték az elkészült látványteraszt, majd megkérdezték, hogy oda lehet-e ülni. Igen, mivel a horgászoké!

Sokaknak meglepetés volt az új látványterasz

Idén már előzetesen kiközlésre kerül a versenytérkép, de azért mindig sokan megnézik újra érkezéskor is. Nem, nem változott semmi.

Versenytérkép

Aztán jött a szokásos koreográfia, érkezés, regisztráció, gyülekezés, sorsolás, helyfoglalás. Rendben ment minden, szintén a megszokott módon, így időben indult el ez a megmérettetés is.

Kezd a sorsolás!
Közben fegyelmezett a várakozás
Sorban megy a húzás
Majd jön az autós bevonulás

Miközben megkezdődött az etetés, Takács Petivel egy körútra indultunk, mert szeretnénk megmutatni egy külön írás és egy kis film keretében Maconka új arcát, a szépülő természeti környezetet, a megújított tóbrendezési tárgyakat. Közben mindig rácsodálkozok a természet aktuális szépségeire, most a gyönyörű akácvirágzásra. Nekem minden nap élmény itt a mai napig, s remélem, hogy ezzel nem is vagyok egyedül...

Már nem húsvéti, hanem valódi nyuszi ugrált a vízparton
Akácos út, finom illatokkal
Ha már akác, akkor lila akác a halőrháznál
Szarvas az erdőszélen most nem volt, de volt szarvasbogár

Egy óra telt el a kezdéstől, s már láttuk azt, hogy a tükörvíz, a meleg most nem fog jót tenni a fogásnak, mert a hirtelen felmelegedés megállította az elmúlt jó kapási intenzitást, különösen a pontyoknál. Persze minden versenyt az adott körülmények között kell megnyerni. Most fogjon több nagy pontyot a Valkó! Mondta egyik horgászbarátunk, de ez lassan már szállóige lesz a Maconka Barátai versenyeken.

Gyorsan elrepültek az órák, mi forgatunk, a napernyők alatt jót nyaraltak a versenyzők és a helyzet nem változott, mivel nem igazán jöttek a bejelentések a "fotós" halakról. Kivétel egy Valkó-féle közel 15 kg-os ponty. Hmmm...

Gyermek versenyidő vége. Közben megérkeztek a kisfiaim is, akik nagy örömömre lassan érdeklődni kezdenek a horgászat iránt. Hamarosan versenyeznek is? Rajtam jobban múlik, mint rajtuk, mindenesetre Danika már rögtön a dobogó legfelső fokát célozta meg.

Van, aki már előre elfoglalta a dobogó legfelső fokát

Lehet fotózni a gyermekek teljes mérlegelését, közben kiderül, hogy a szülők még mindig elégedettek az egyenlő esélyeket nyújtó pályával. Ezúttal is mindenki kap egy emlékképet, lássuk is gyorsan, sorban őket:

A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása
A jövő utánpótlása

Én e ponton ismét visszavonulok az eredmények feldolgozására, de nincs vész, közben a csapataink is folytatják a mérlegelést. Majd befejezik. A gyenge kapások okán külön is kiemelendő, hogy mégis 20 horgász mért 10 kg feletti zsákmányt a versenyen! Közben elkezdődik az ebéd is, majd legnagyobb meglepetésünkre elfogy. Ebből a hibából is tanultunk, visszatérünk a régi előzetes kiadagolásra!

Jöjjön még egy kis részlet a verseny és a nap képeiből:

Ismét a gyermekeké és az egyik úszós szektoré volt az előtározói versenypálya
Ugyanitt a mankózással is megbirkózó, későbbi úszós szektorgyőztes akcióban
Henriett ezúttal az előtározón
Kis harcsa és nagy keszegek
Tari Pista homogén keszegzsákmánya - most ez kellett
Valkó-dupla: igen, már megint
Itt is egy szép ponty, de nem ez volt jellemző a versenyen
E zsákmányban is csak kivétel a ponty, no meg az éppen repülni tanuló keszeg

Készülnek az oklevelek, pörög minden ezerrel. Időben elkezdődik az eredményhirdetés, sorban jönnek a díjazottak. Erről is egy kis képriport következik:

A versenyhez és a versenyzőkhöz méltó kupák és díjak
Gyermek III.
Gyermek II.
Gyermek I.
Úszós III.
Úszós II.
Úszós I.
Ifjúsági I.
Női I.
A legjobb külföldi horgász
Feeder szektorgyőztes
Feeder szektorgyőztes
Feeder szektorgyőztes
Feeder III.
Feeder II.
Feeder I. és a legnagyobb hal díja

A képekhez jöjjenek az eredmények írásban is!

Eredmények a szektorgyőztesek összevetésében:

Feeder kategória

I. Valkó Tamás (C6. helyen) 1 pont, 25.525 g

II. Kiss "Fortély" Kipi (D5. helyen) 1 pont, 16.500 g

III. Szabó Adrián (A3. helyen) 1 pont, 12.250 g

4. Forgó Péter (H11. helyen) 1 pont, 12.210 g

5. Tóth Sándor (G10. helyen) 1 pont, 11.560 g

6. Sisa József (B2. helyen) 1 pont, 9.675 g

Úszós kategória

I. Schmidt Attila (E3. helyen) 1 pont, 18.760 g

II. Berczi Szilárd (F3. helyen) 1 pont, 12.700 g

III. Juhász János (I7. helyen) 1 pont, 12.420 g

Egyéb eredmények:

Gyermek

I. Hasznosi Dániel 8.075 g

II. Angyal Ádám 7.000 g

III. Hegedüs István Gábor 6.875 g

Legjobb külföldi versenyző:

I. Uhrik Péter (SK, D2. helyen, feeder) 8.400 g

Női:

I. Szabó Adrienn (G5. helyen, úszós) 7.680 g

Ifi:

I. Dénes Milán (I8. helyen, úszós) 6.560 g

Legnagyobb hal

Valkó Tamás (C6. helyen, tőponty, 14.800 g)

Ismét jó érzés kiosztani a díjakat, mivel ez egy jó csapat, sőt lassan már mindenki ismerős a versenyekről. Valkó Tamásról újra külön is megemlékezem, mert ismét ő lett az abszolút győztes, ötödszörre is.

Együtt a díjazottak

Az egyéni eredményeket ezúttal is a fő kategóriákra bontva, a fogott súly szerinti sorrendben itt lehet letölteni:

Részletes eredménylista, feeder kategória

Részletes eredménylista, úszós kategória

Részletes eredménylista, gyermek kategória

Az összetett eredményeket pedig ezúttal már egy új fejlesztésben, szintén a fő kategóriákra bontva, a pontszám, majd a súly szerinti sorrendben itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista, feeder kategória

Összetett eredménylista, úszós kategória

Összetett eredménylista, gyermek kategória

A hivatalos versenybeszámoló letölthető innen:

Versenybeszámoló

Végül érdemes megnézni még a kitartóknak a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

Lassan mindenki elindul hazafelé, a krónikást is beleértve. Ismét tanultunk a hibáinkból és építkeztünk is belőle. Nehéz verseny volt, de összességében egy szép napon vagyunk túl ismét. Mindenkinek köszönet a versenyzésért, a közreműködésért!

Ez volt a 2016. évi Szuperkupa második versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, patinás júniusi fordulóra, a XVIII. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt ismét új versenyzőket is köszönthetünk! Jó hír, hogy ezúttal támogatónk jóvoltából több ajándék is kisorsolásra kerül a versenyzők között. A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból már letölthető, s mivel már sok jelentkezési lap is beérkezett, hamarosan kiközöljük az eddigi jelentkezési listát is.

A drón és a kiskacsák első találkozása
Balra az új versenybíró - végig rezzenéstelenül figyelt

VERSENYKIÍRÁS

XVIII.TÓPARTI RANDEVÚ - ST. HUBERTUS KUPA

Maconka, 2016. június 18., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2016. 06. 16-án 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2016. 06. 18-án 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás (benne a pálya kitűzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:

Versenykiírás

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3600 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2300 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Egy kis szépség a végére is

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.