Léki horgászatok - A lék kialakítása és a felszerelés jellemzése

Léki horgászatok - A lék kialakítása és a felszerelés jellemzése

Sokan, félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek egy befagyott vízfelületre, s ezerszer is meggondolják, hogy rámerészkedjenek-e a jégre. Pedig gondos előkészületekkel, az elemi biztonsági feltételeket maradéktalanul betartva horgászhatunk lékről, ezáltal is folyamatossá téve a horgászidényt. Persze különleges felszerelést, egyedi eszközöket is kíván a léki horgászat, de nagyobb anyagi ráfordítások nélkül ezek könnyedén beszerezhetőek.

Lék kialakítása

A lékhorgászatkor az egyik legfontosabb feladat és egyben alapfeltétel, hogy horgászatra alkalmas léket alakítsunk ki a jégen. Ha már az állóvízi jég eléri legalább a nyolc centimétert, megfelelő lehet arra, hogy megpróbálkozzunk a léki horgászattal. Bár biztonsági okokból nem árt megvárni, míg 10-12 centisre hízik a jég. Horgászatra alkalmas léket baltával vagy lékfúróval lehet elkészíteni. Nem mindegy, hogy melyikkel próbálkozunk, hisz mindkettőnek megvan a maga előnye és a hátránya is egyben.

Ha a jég vastagsága már eléri a 8-10 cm-t, megpróbálkozhatunk a léki horgászattal

Balta

-Elképzelésem sincs arról, hogy Magyarországon miért olyan körülményes és nehéz beszerezni a lékfúrót. Rengetegen fordulnak hozzám azzal a kéréssel, hogy segítsek nekik egy lékfúró vásárlásában, de sajnos ez egyelőre még reménytelen feladat. Éppen ezért szól a balta mellett a könnyebb hozzájutás.
- A méretbeli különbségek is a balta mellett szólnak, hisz súlyban és akár méretben is a negyede lehet mindössze a lékfúrónak. A jobb léki csukás helyekre történő becuccoláskor, ez pedig nem egy utolsó szempont.
- A baltával történő lékvágás elég komoly fizikai munka, de téli hidegekben egy kis mozgás csak üdítőleg hathat a szervezetre.

Komoly fizikai munka a baltával történő lékvágás

- A baltának szerintem csak egy hátránya van a lékfúróval szemben, mégpedig a rendkívül zajos munkafolyamata. Könnyen elképzelhető, hogy elriasztja egy időre a lék környékéről a ragadozó halakat. (Bár előfordult már olyan is hogy a baltával történő lékvágást követően pár perc múlva kapásunk volt.)
- Baltával kör, vagy akár kocka alakú léket is vághatunk. Arra feltétlenül figyeljünk oda, hogy a lék átmérője 40-50 cm-nél semmiképpen se legyen nagyobb. Ekkora méretű lékekből már gond nélkül, biztonságosan ki lehet emelni a nagyobb csukákat is.

Akár kör alakú lékeket is vághatunk...
..., de a kocka alakú lék is megfelelő lehet

Lékfúró

- A lékfúróval nagyon gyorsan lehet dolgozni, szinte pillanatok alatt elkészülhet a horgászatra alkalmas lék. Akár két-három perc alatt is végezhetünk egy lyuk kifúrásával.
- Rendkívüli előnye még a lékfúrónak, hogy a balta hangos csapásaitól eltérően nagyon halkan dolgozik, nem hat riasztólag a halakra a fúrás közben.
- A jégre menetel előtt könnyedén és gyorsan, közvetlenül a part mellett elvégezhetjük a próbafúrásokat, a jég vastagságát illetően.
- A horgászat közben is nagy segítséget jelenthet a lékfúró, hisz míg a felszereléseink beélesítve várják az elkészült lékeken az érdeklődő halakat, addig a lékfúróval több helyen is elkészíthetünk újabb lékeket. Így ha esetleg egy lék már hosszabb ideje eredménytelennek bizonyul, könnyedén átválthatunk egy másikra.

Lékfúróval zajtalanul dolgozhatunk
Két-három perc alatt áttörhetjük a jégréteget
Ekkora lyukon gond nélkül kiférnek már a nagyobb méretű csukák is

Felszerelés

A léki horgászat felszerelés igénye nem követel különlegességeket, de azért pár dologban eltér más horgászmódszerekhez képest. Az eredményesebb és kényelmesebb horgászatok miatt, nem árt erre kellően odafigyelni.

Bot

Talán a botok alkalmazásánál a legfeltűnőbb a különbség. Minél rövidebb a bot, annál könnyebben tudunk vele horgászni a léken. Különösen a fárasztások során jelent nagy előnyt a rövidebb horgászbot. Ideális méret lehet az 1-2 méter közötti bothossz. Számomra a legjobban bevált egy kétrészes üveg bot, felső, 1,1 m-es darabjának a használata. Kissé idétlennek tűnik, és meglehetősen komikusan nézhetek ki vele a jégen, de praktikussága végett azt hiszem nekem örök darab marad a léki horgászatok során. Ha esetleg nem tudunk hozzájutni ilyen rövid botokhoz, nyugodtan toljuk össze a teleszkópos horgászbotokat a megfelelő méretig.

Ezzel a rövid, 1,1 m-es bottal könnyedén lehet kifárasztani a legnagyobb csukát is

Csavaros bottartó

A léki horgászatok során nekem a legfontosabb kiegészítő felszerelésnek a csavaros bottartó bizonyult. Mindig gondot jelenthet a bot elhelyezése a lék mellett. Ha esetleg lefektetjük a jégre, a zsinór könnyedén odafagyhat. A problémát egy csapásra megoldhatjuk, ha használjuk a jégbe fúrható bottartót. Otthon, házilag, könnyedén elkészíthetjük egy csődarab és egy facsavar összehegesztésével. Nagyon egyszerű és praktikus segédeszközt kaphatunk kézhez.

A csavaros bottartónak köszönhetően a bot spicce és a zsinór közvetlenül a lék felett található

Orsó

A léki horgászat felszerelésének kialakításánál az orsó kiválasztása nem támaszt különösebb elvárásokat a horgászok felé. Nagyméretű orsók alkalmazása felesleges, tökéletesen megfelelnek a célra a 30-40-es orsók. A saját, léki horgászatok során használt orsóim remekül mutatnak az üvegbotjaimon. Ezek az orsók egyszerű tároló orsók, melyek műanyag tömbből lettek kiesztergálva. Hatalmas előnyük, hogy egy aprócska kis gomb átállításával kapás után mindenféle ellenállás nélkül tudja a megakasztott hal vinni a zsinórt. Régi módi, de mégis tökéletesen működő "léki fegyver".

Úszó

A lékhorgászatnál nyugodtan el lehet felejteni a durung, 30-40 gr-os úszókat. Tökéletesen megfelelnek a 10-20 gr-osak a csalihaltól függően.

A léki horgászatoknál felesleges 20 gr-osnál nagyobb úszót használni.

Zsinór

Zsinórnak elegendő lehet a 25-30-as monofil zsinór, ennél vastagabbra nincs szükség, mert télen, még a legharcosabb csukának is csökken az ereje, gyengébben védekezik.

Horog

Kellő gondot fordítsunk a horog kiválasztására, mert nincs nagyobb bosszúság, ha a kápást követően a léknél lemarad a már biztos zsákmánynak vélt halunk. Mivel télen a csuka, vagy akár a süllő is ritkábban és kényelmesebben is táplálkozik, a csalihal iránti gyanakvását kisebb méretű horgokkal talán elaltathatjuk.

Nem kötelező a hármas horgok használata, jó akadást érhetünk el akár a kettes horgokkal is
Ha esetleg csukás pályán horgászunk, nem árt bizony drótelőkét vagy kevlár szálat használni

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.