A 2016. év legszebb fogásai 2. rész - egyéb halak: Szavazz az év fogására!

A 2016. év legszebb fogásai 2. rész - egyéb halak: Szavazz az év fogására!

Fogási naplónkból válogatott „egyéb” halak közül választani ezúttal sem lesz könnyű. Ma 9 „egyéb” halhoz tartozó, általunk legjobbnak ítélt fogást mutatunk be. Kérésünk ugyanaz, mint tegnap: nézzétek meg e halakat és kifogásuk körülményeit, majd válasszatok! Szavazzatok arra a horgászra és fogására, akinek szívesen átnyújtanátok a „2016. év fogása - egyéb hal kategóriában” díjat! Válasszuk ki az év fogását!

A szavazásra bocsátott „nemes” halak kiválogatása után az „egyéb” kategóriába sorolható halfajok bejelentéseit vizsgáltuk át, itt az ennek eredményeként kiemelt fogások szerepelnek.

Immár harmadik éve vannak érvényben azok a szabályok, amelyek kissé átalakították a korábban sokáig változatlan „nemes-egyéb” felosztást, hiszen több korábban csak napi súlykorlátozással védett halfaj kapott egyedi méretkorlátozást és napi darabszám-kvótát. E változástól függetlenül, a hagyományosnak mondható felosztást megtartva kezeljük a „nemes” (mint elsőrendű haszonhal) és az „egyéb” (mint másodrendű haszonhal) kategóriát.

Célunk e szavazással - azon túl, hogy e kategóriában is megjutalmazzunk egy horgászt - továbbra is kifejezetten az, hogy népszerűsítsük az „egyéb” halak fogását, bemutatva ennek szépségét és elismerve ennek értékét, valamint hogy ezáltal e fogások bejelentését is szorgalmazzuk. A Fogási napló 2016. évi bejegyzéseit átnézve sok szép, különleges fogásra akadtunk, bár voltak fajok, amikhez a szokottnál kevesebb bejegyzés érkezett. (Ezért is biztatunk mindenkit, töltse fel szép képekkel illusztrált fogásait az egyéb halakról is!)

Az itt bemutatott horgászok közül a győztes jutalma egy „2016. év Fogása - egyéb hal kategóriában” kupa, emellett 2017-ben lehetőséget adunk arra, hogy egy írás keretében bemutatkozzon a horgász, amiben megismertetheti velünk kedvenc módszerét és horgászhelyét is. A listába sorolt horgászok (halak) bármelyike méltó lehet a díjra, ezért arra kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában.

Szavazni 2017. január 8. (vasárnap) 24:00 óráig lehet! Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik. Csak az láthatja a szavazás aktuális állását, aki már szavazott!

Íme, az általunk kiválasztott, szavazásra bocsátott „egyéb” halak ábécérendben:

Bodorka
2016-ban ismét szerepelt e gyakori hal is a Fogási naplóban, így most is lehet e fajra szavazni. A listánkba Kovács Szabolcs (avril) fogását választottuk.
Fogás ideje: 2016. 02. 28.
Halfaj: bodorka
Tömeg: 0,35 kg
Hely: Kadarcsi-tó
Hely típusa:
Módszer: feeder
Csali: csontkukac + kukorica
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: felhős
Fogás körülményei: Néhány pöccintés után határozott, spiccgörbítős kapásnak vágtam be. Az akasztás után kisebb amurra gyanakodtam - február ellenére már többet is sikerült elcsípni belőlük -, ám nagy örömömre ez a gyönyörű bodorka akadt horogra.

Gyönyörű bodorka

Compó
A 2016. évi compófogások közül Horcsák Szilárd (cerberus27) halára lehet szavazni.
Fogás ideje: 2016. 10. 20.
Halfaj: compó
Tömeg: 1 kg
Hely: Kondorosi Homok Bánya
Hely típusa:
Módszer: feeder
Csali: bojli
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Egy derűs délelőtt érkezett ejtős kapással egy szem vaníliás pop-upra.

A túra szerencsehala”

Dévérkeszeg
A dévérek közül ezúttal egy Sebes-Körösből származó példányt választottunk: szavazni Vass Norbert (vnorbi1010) halára lehet majd.
Fogás ideje: 2016. 07. 19.
Halfaj: dévérkeszeg
Tömeg: 2,4 kg
Hely: Sebes-Körös
Hely típusa: folyó
Módszer: görgetés
Csali: giliszta
Fogás időszaka: alkonyat
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Áradó víznél, elárasztott füves területen fogtam.

Hatalmas dévér a Sebes-Körösből, görgetéssel…

Domolykó
A domolykók közül egy pergetve fogott halra, Schmidt Bence (schmidtbence92) fogására lehet szavazni.
Fogás ideje: 2016. 03. 11.
Halfaj: domolykó
Tömeg: 1,8 kg
Hely: Egy kis patak
Hely típusa: patak
Módszer: pergetés
Csali: wobbler
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: borult
Fogás körülményei: Cserkelve úsztatgattam, de a pecaidőm végén úgy gondoltam, dobok néhányat. Egy sokak által dobált, teljesen jellegtelen szakaszon az elsőt dobtam kis Salmo Hornetemmel, s bent vezettem, a mederfenéken, szép lassan, folyással szemben. Egyszer csak irdatlan bummal érkezett Ő, már a rávágással tépte le a zsinórt a fékről - pedig keményen tartom -, legalább 10 métert szaladt lefelé, és a sekély, 40-50 centis vízben is 1-2 percig nem jött fel. Csukára számítottam már, de nagy örömömre a vaskos buksifej bukkant fel. Merítőmet épp az előző beállónál felejtettem, így elég bonyolult és veszélyes művelet volt a kiemelése, de csak tarkón fogtam. Eddigi rövidke domis pályafutásom bőven legnagyobbja volt! Örömöm határtalan. :) Természetesen C&R.

Vaskos domolykó kapta el a jól vezetett wobblert

Jászkeszeg
Továbbra sem regisztrálnak e fajból annyit a horgászok, amire a jász gyakorisága alapján számíthatnánk, de azért a 2016. évi listáról sem kell hiányoznia: ezúttal Erdei Zoltán (pes2014) tiszai fogására lehet szavazni.
Fogás ideje: 2016. 08. 01.
Halfaj: jászkeszeg
Tömeg: 1,29 kg
Hely: Tisza
Hely típusa: folyó
Módszer: feeder
Csali: technopufi
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: A Tisza Szeged feletti szakaszán, kövezésen, 3,5 méteres vízben erős kapás után jött ez a szép jászkeszeg. Fogása nagy meglepetést és örömöt okozott. :) Főzsinór 30-as, előke 14-es fonott, a horog 4-es volt.

Szép tiszai jász
1,29 kg

Leánykoncér
E védettsége miatt nem kifogható (megtartható) halunkról 2016-ban is érkezett regisztráció. Listánkra Pálfi Gábor (bozga) fogása került fel.
Fogás ideje: 2016. 03. 28.
Halfaj: leánykoncér
Tömeg: 2,41 kg
Hely: Duna
Hely típusa:folyó
Módszer: bolognai
Csali: csontkukac
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: felhős
Fogás körülményei: Erőteljes, húzós kapással jelentkezett ez a ritka, védett halunk, amely ívásra készült. Íme, a Magyar Haltani Társaság rövid magyarázata a jelenségről:

„Abban - velünk együtt - szinte minden hozzászóló egyetértett, hogy a halon látható kinövések nászkiütések. Ezek a szaruképződmények szaporodás idején jelennek meg egyes halfajokon, éspedig legtöbbször csak azok tejes, azaz hím példányain. A szaruszemölcsök mérete és alakja fajtól és egyedtől függően változhat. A dévér- és laposkeszegek többnyire olyanok, mintha grízzel lennének behintve. Az ilyen „dorozsmás” példányok tapintása érdes, s ha íváskor a nőstény oldalához dörgölődznek, érintésük elősegíti az ikra leadását. Más fajoknál hegyes és horgas, tüskére emlékeztető nászkiütések is előfordulnak. A horgas tüskék hazai halaink közül főként a gyöngyös koncérra és a leánykoncérra jellemzőek. Előbbi oldalvonalán 62-67, az utóbbién 45-49 pikkely számolható. Ennek alapján tehát eldönthető, hogy halunk egy nászruhás leánykoncér (Rutilus virgo), amelynek az angol neve (cactus roach, azaz kaktusz bodorka) egyértelmű utalás e jellegzetességére.”

Nászruhás hím leánykoncér
Testét az ívás időszakában nászkiütések borítják
Csodás, ritka, védett folyóvízi halunk!

Paduc
A bejelentett egyetlen paducként Fazekas Roland (cptroland) fogását ajánljuk figyelmetekbe.
Fogás ideje: 2016. 08. 28.
Halfaj: paduc
Tömeg: 0,8 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: feeder
Csali: csontkukac
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Kisebb kihagyás után látogattam el újra a Komárom-Esztergom megyei Duna-szakaszra. Tervezett horgászhelyem sajnos víz alatt volt, így a választásom végül egy sekély, kavicsos részre esett, ahol kissé felgyorsul a víz áramlása. Az alapozó etetés után nem sokkal megjelentek az első jelentkezők. Egymás után több kis jászkeszeget is sikerült fognom, majd egy növendék balin zárta a kapások első hullámát. Ezt követően jó negyven perces csend következett, melyet erőteljes kapás szakított meg. A bevágás után egyből éreztem, az eddigieknél jobb hallal van dolgom. Rövid, intenzív fárasztást követően pillanthattam meg eddigi első paducomat! :)

Szákolást követően kíméletes hosszmérés és egy gyors fotó következett, majd amilyen gyorsan csak lehetett, visszahelyeztem éltető elemébe! (A tömegét ezért csak saccoltam.)

Újabb gyönyörű hallal és egy szép emlékkel ajándékozott meg a Duna! A mai napig nem tudok betelni ennek a halnak a szépségével! :)

„Első paducom! :)”

Szilvaorrú keszeg
Szilvaorrú keszegből a 2016. évi „nemes” halaknál balinnal és süllővel is szerepelő Dósa István (ridgeback) dunai hala került a szavazólistába.
Fogás ideje: 2016. 01. 09.
Halfaj: szilvaorrú keszeg
Tömeg: 0,7 kg
Hely: Kis-Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali: wobbler
Fogás időszaka: nappal
Fogás körülményei: Január elejétől a Kis-Duna szépen adta pergetve a méretes szilvákat és paducokat, nagyon szép pillanatokat okoztak.

Csodás folyóvízi hal…
… ami akár műcsalival is megfogható!

Vörösszárnyú keszeg
A 2016. évi fogások szavazólistáján ismét szerepelhet ez a csodaszép halfaj. Ezúttal Németh Tamás (dextomi) fogását ajánljuk figyelmetekbe.
Fogás ideje: 2016. 04. 16.
Halfaj: vörösszárnyú keszeg
Tömeg: 0,84 kg
Hely: Tisza-tó
Hely típusa:
Módszer: match
Csali: kukorica (natúr csemege)
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Két horgászcimborámmal töltöttük a hétvégét a Tisza-tónál. A viharos erejű szél és az eredménytelenség miatt a pergetést hamar nádfal előtti úszózásra módosítottuk a Borzanat egy szélvédett oldalán. Nem is bántuk meg. Az éppen kihajtó gyékény elé pöccintett úszókat az etetést követően nem sokkal már beállni sem hagyták az éhes vörösszárnyúak és bodorkák. A napon ropogósra sülve szedegettük a szebbnél szebb, tavaszi pompában tündöklő keszegeket. Vagy fél tucat 40-60 deka körülit is kivarázsoltunk, melyek igazán nagy örömet okoztak. Kettő, kiló körüli, harcos ezüstkárász (egyikük dorozsmás hím volt) is megdolgoztatta a finom matchbotokat. Az egyik határozott kapás után bevágva matchbotom benne maradt egy pillanatra a mozdulatban, a megakasztott hal egy darabig egy helyben forgott, majd óvatosan el tudtam húzni a növényzet elől. A csónak előtt még úszott pár kört, majd amikor először láttuk meg olajzöld fejét, akkor hüledeztünk csak igazán. Ekkora vörösszárnyút még egyikünk sem látott. Merítés után hosszasan csodáltuk a nem mindennapi, öreg halat.

Hatalmas, gyönyörű vörösszárnyú keszeg a Tisza-tóból

Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik, melyet ide kattintva adhat le.

A szavazást 2017. január 8. (vasárnap) 24:00 órakor zárjuk le.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.