Nagyhalas újdonságok Angliából

Nagyhalas újdonságok Angliából

A nagyobb cégeknél a munka sosem áll meg, folyamatosan fejlesztenek újabb és újabb termékeket, melyeket - ahogyan már megszokhattunk az utóbbi években - nem feltétlenül csak év elején adnak ki, hanem sokszor akár a szezon közepén érkeznek olyan praktikus és különleges újdonságok, amelyek hozzásegíthetnek minket az eredményes horgászathoz, vagy megkönnyíthetik a horgászatunkat. A tradicionálisnak mondható angol CCMoore, Gardner és Trakker márkákból mi is bővítettük áruházunk kínálatát, ezeket szeretnénk most egy összefoglaló írásban bemutatni.

CCMoore Booster Liquid 50 ml

A CCMoore 2016-ban debütált újdonsága a Booster Liquid, amely egy rendkívül koncentrált és tömény folyadék. Különleges tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan, szinte pillanatok alatt a csaliba szívódik. Gyakorlatilag ugyanazokat a folyékony összetevőket tartalmazza, mint a Pacific Tuna kész bojli. Segítségével a horogcsali és a lebegő bojli vonzó hatása drámai módon megnövelhető. A vízbe érkezéskor hatása azonnal érvényesül és még az étvágytalan halakat is kapásra ösztönzi. Erőteljes halas-pikáns illatának és természetes sós ízének a pontyok egyszerűen képtelenek ellenállni. A PVA termékeket nem oldja. Már kis mennyiségben is hihetetlenül attraktív hatással bír, ezért a hideg vízi horgászatok első számú fegyvere. Praktikus, könnyen kezelhető és használható, esztétikus spray flakonban kerül forgalomba.

Nagyon intenzív illatával szinte minden csalit felturbózhatunk a CCMoore aroma spray segítségével
Egyszerűen csak fújjuk a csalira és várjunk egy picit, hogy felszívhassa magába az extra aromát

CCMoore Elite Range Pop Up bojli 12 mm - Golden Spice

A Golden Spice Pop Up bojli erőteljes és rendkívül fényes, szokatlan, szinte világító arany színével és kissé édeskés, fűszeres jellegével különleges hatást gyakorol a pontyokra. Kiválóan alkalmas az úgynevezett Single Hookbait módszerhez, azaz egyetlen egy szem csali etetés nélküli használatához is. Egész évben eredményesen használható.

A fantasztikus felhajtóerővel rendelkező CCMoore pop-up bojlik közül már hiányzott egy fűszeres típus, most ezt a csorbát is kiköszörülte az angol gyártó

GARDNER PVA zsák

A Gardner Tackle által forgalmazott Magnum PVA Bags a mai piac egyik legkiválóbb minőségű és legjobb ár/érték aránnyal rendelkező terméke. A szuper erős PVA tasakok a lehető legpontosabb, koncentrált etetést teszik lehetővé és még a leghidegebb vízben is tökéletesen és pillanatok alatt oldódnak. A tasakokba bármilyen nem vízbázisú adalékba áztatott csalogatóanyag is beletölthető (tört, felezett és egész bojlik, stick mixek, pelletek, magvak). Kiválóan alkalmasak a különböző folyékony adalékok alkalmazására is, melynek segítségével egy rendkívül koncentrált, csábító illatfelhő burkolja be horogra helyezett csalinkat és annak közvetlen környékét. Ennek létjogosultsága a hideg vízi horgászatok során hihetetlenül nagy jelentőséggel bír. A „behordásos” technikával és a partról való dobások során egyaránt alkalmazhatóak.

A PVA termékek népszerűsége töretlen, ennek megfelelően próbálja szélesíteni a kínálatot a Gardner is
A tavaszi horgászatok alkalmával kisebb bojlikkal is tölthetjük

GARDNER Tartalék tégely bojlihoz és diphez

Amint a neve is elárulja, ez a termék egy zárható tetejű csali- és diptartó pohár. Igazán erős és strapabíró műanyag biztosítja az alapját, ami nem sérül egykönnyen, garantáltan nem kell attól tartanunk, hogy ha véletlenül leejtjük a tégelyt, akkor elpattan vagy eltörik! Tökéletesen zárható, légmentes, vízzáró csavaros fedéllel rendelkezik a dobozka, mely 275 ml űrtartalmú. Kiváló lehetőséget kínál a különböző lebegő bojlik, csalizó pelletek, tömény aromákban áztatott csalik megfelelő tárolására. Természetesen dipeket és folyékony aromákat is gond nélkül tarthatunk benne, azok sem fognak kifolyni belőle! Egyszerű és praktikus kiegészítője lehet minden horgásznak!

Egy jól záródó tégely nagy segítség a dipelt horogcsalik tárolásához
Pop-up csalijainknak is tökéletes lehet

GARDNER Sebfertőtlenítő spray

A Sebfertőtlenítő spray a Gardner Tackle újdonsága, amely egy tudományosan, neves halászati szakemberek és állatorvosok segítségével kifejlesztett folyadék. A legújabb generációs fertőtlenítő spray egyediségét többek között annak köszönheti, hogy aktív összetevői révén nemcsak a bakteriális fertőzésektől óvja, hanem a gombásodástól is megvédi a hal testén található sérüléseket. Tökéletes biztonsággal használható horog ütötte sebek, fekélyek kezelésére, illetve nagymértékben elősegíti azok gyógyulását. Bizonyítottan megvédi a kezelt területeket. Az összes édesvízi halnál alkalmazható. A mai piac legjobb minőségű és kivételes tulajdonságokkal bíró fertőtlenítője.

A jó minőségű sebfertőtlenítő nem hiányozhat egyetlen jóérzésű horgász kelléktárából sem
Ez a típus megfelelően sűrű ahhoz, hogy a hal testén található sérüléseket is lekezelhessük vele

GARDNER Előketartó hengeres nagy

Ez a hengeres kialakítású dobozka egy kiváló minőségű, ötletes és fontos kiegészítő, amely az előkék praktikus tárolását teszi lehetővé anélkül, hogy azok összegubancolódnának egymással. A Gardner Tackle elsősorban a Chod típusú előkékhez fejlesztette ki, de természetesen bármely hagyományos rövid előkéhez is használható. Az előkék tárolásához nincs szükség szegekre, hisz e praktikus eszköz habanyagában egy fésűhöz hasonló műanyag elem kapott helyet, ahová az előkék gyorsan és egyszerűen csatlakoztathatók. Ha úgy akarjuk, természetesen a horgok a habszivacsba is gond nélkül szúrhatók. Igényes, egyszerű és praktikus kiegészítője lehet minden horgásznak! Mérete: 12,7 x 10 cm.

Egy praktikus előketartó, amelyen biztosan nem sérülnek előkéink, egy teljesen zárt dobozban kapnak helyet
Alkalmas a Chod szerelékek tárolására is

GARDNER Menetkonvertáló adapter fényképezőgéphez

A Camera Adapter egy olyan ötletes menetkonvertáló segédeszköz a Gardner Tackle kínálatában, amelynek segítségével a leszúrókhoz tökéletesen csatlakoztatható a fényképezőgép vagy a kamera. Az adapter ideális választás azok számára, akik önállóan szeretnék magukat egy-egy szebb hallal megörökíteni. A praktikus kiegészítő kiváló minőségű, korrózióálló anyagok felhasználásával készült. Minden típusú leszúróhoz, fényképezőgéphez, kamerához kompatibilis. Előnyös tulajdonsága, hogy tartalmaz egy biztonsági alátétet is, amely minden esetben védi a drága fotóeszközök menetcsatlakozását. Mérténél fogva elfér a szerelékes doboz legkisebb rekeszében is. Tökéletes választás tripodhoz is. Eredeti, hamisíthatatlan angol gyártás!

A menetkonvertáló azoknak lesz nagy segítség, akik egyedül járják a vízpartokat
Egyik oldala a fényképezőgépek menetével, még a másik oldala a horgászatban használt leszúrók menetével kompatibilis

GARDNER Fotó és kamera beállító adapter

A Fotó és kamera beállító adapter egy olyan praktikus kiegészítő a Gardner Tackle termékpalettáján, amely tulajdonképpen a Camera Adapter (menetkonvertáló adapter) továbbfejlesztéséből született meg. Az innovatív adapter segítségével bármilyen szögben beállítható és 360°-os szögben elfordítható a kamera vagy a fényképezőgép.

Ezzel az eszközzel könnyedén állíthatjuk be egyedül a megfelelő képszöget
A drága fotóeszközöket biztosan tartja a megfelelő pozícióban

GARDNER Fotó és kamera beállító adapter extra erős

Az extra erős Fotó és kamera beállító adapter egy olyan praktikus kiegészítő a Gardner Tackle termékpalettáján, amely a kisebb adapter erősített változata. Az innovatív adapter segítségével bármilyen szögben beállítható és 360°-os szögben elfordítható a kamera vagy a DSLR fényképezőgép. Az egyszerűen használható Camera Angle segítségével minden esetben tökéletes képek készíthetők. A menetkonvertáló ideális választás azok számára, akik önállóan szeretnék magukat egy-egy szebb hallal megörökíteni.

Az extra erős változat már kamera használatát is lehetővé teszi
Itt már egy erő szorító csavar gondoskodik a beállítások megtartásáról
Ideális választás azoknak, akik önállóan szeretnék magukat egy-egy szebb hallal megörökíteni

GARDNER Izotóp fény

Egy „világítópatron”, amely soha nem merül ki! A Tritium-Max Betalights a piacon ma kapható legerősebb izotóp fényforrások. A gáz halmazállapotú trícium technológia biztosítja az állandó teljesítményt és legnagyobb fényerőt. A világítóeszköz igen hasznos az éjszakai tájékozódásban. Az eredeti, hamisíthatatlan Tritium-Max Betalights swingerek, elektromos kapásjelzők és bottartó fejek tartozékát képezi. Három színben (kék, zöld, piros) kerül forgalomba. ATTs (6 x 2 mm): apró mérete miatt az ATT-s elektromos jelzőkhöz és a Nano Bug Swingerhez is használható. A csomagolás 2 db-ot tartalmaz!

Régóta hiányzott már az áruház kínálatából az „örök” fényforrás, így olyan „világítópatron” amely soha nem merül ki!
Ez a méret illeszkedik az ATT elektromos kapásjelzőkön kialakított vájatba
Ezzel a kis fényforrással nagyon hangulatossá tehetjük éjszakai horgászatainkat, remek helyzetjelző a sötét éjszakákon

GARDNER Botösszefogó pánt ólomtartóval

Idén debütált újdonság a praktikus ólomtartóval ellátott botösszefogó pánt. Ötletes tervezésénél fogva szállításkor tökéletesen és elmozdulástól mentesen védi a „blankokat” anélkül, hogy azok egymáshoz érnének. Garantáltan teljes körű biztonságot nyújt az értékes eszközök számára. Egyediségét többek között annak köszönheti, hogy egy kis ólomtartó zsebbel is ellátták, így a szereléken elhelyezett nehéz ólomsúly sem fogja megsérteni a bottagokat. Vastag és strapabíró, bélelt anyagból készül. Széles és rendkívül erős, 10 cm hosszúságú tépőzár szalagokkal látták el. Könnyen és gyorsan használható. Pontos varrási illesztésekkel, ízléses barnászöld színben és a már megszokott Gardner minőségben kerül forgalomba.

A Gardner is készített botösszefogató pántot…
… de ők gondoltak a szereléken elhelyezett ólomra is, amelynek saját helye van a pánton, így szállítás folyamán nem engedi a bottesthez ütődni azt

GARDNER Bojlivédő törpeharcsák ellen

A Gardner Hard Ball Bait Saver tulajdonképpen egy nagyméretű, átlátszó zsugorcső, amelynek használatával megszabadulhatunk a törpeharcsák, rákok „áldásos” tevékenységének hatásától. Használata egyszerű: a megfelelő méretű fóliát vágd méretre, tedd bele a bojlit, majd gőz felett vagy akár forró vízbe mártva zsugorítsd össze. A bevont bojli garantáltan ellenáll a törpék támadásának! A fólia 12-20 illetve 18-25 mm méretben kapható.

A gyártó a fehérhalak támadásának kivédésére készítette, de hazánkban a kis „fekete ördögök”, a törpeharcsák ellen nyújtanak megfelelő védelmet
Először mérjük fel, mekkora darabra van szükségünk
Ezt követően gőz segítségével zsugorítsuk a csalinkra
Nagyon szépen simul a csali felületére, de a két végén könnyedén tudnak kiáramlani a csaliból az értékes összetevők

Trakker Kispárna

A rendkívül könnyű párna különlegességét annak köszönheti, hogy az egyik oldala ultra puha poliészterből készült, míg a másik oldala polár fleece borítással rendelkezik. Okos tervezésének köszönhetően levehető huzattal látták el, így az a mosógépben könnyen mosható. Igényes kialakításban, pontos varrási illesztésekkel, kiváló anyagminőségben kerül forgalomba. A kispárna mérete: 50 x 40 cm.

Praktikus kiegészítő a vízparti kényelmes pihenéshez
A párna huzata levehető, így könnyedén tisztítható

A kínálatunk hamarosan újabb hasznos, pontyhorgászathoz kötődő angol újdonságokkal bővül, amelyek az itt bemutatott (és már megvásárolható) termékekkel együtt a 2017. február 3-án kezdődő XI. Haldorádó Pontyhorgász Napok rendezvényen 15% kedvezménnyel lehet megvásárolni, amelyre nagy szeretettel várunk mindenkit!

Írta: Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.