V. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa: Ahogy én láttam

V. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa: Ahogy én láttam

A maconkai bojlis, pontyfogó versenyeket általában megkülönböztetett figyelemben részesítem, a víztározó hihetetlen halbősége és az erős, nemzetközileg elismert mezőny mindig izgalmas küzdelmeket ígér. Ez idén szeptemberben sem volt másképpen, sőt talán az eddigi legerősebb nevezési lista futott be a szervezőkhöz. A jugoszláv pontyfogó világbajnok, az Európa Kupa győztes, a román, pontyfogásban világcsúcstartó csapatok és az eddigi maconkai versenyek összes győztese tiszteletét tette a megmérettetésen. Fogtuk is a fejünket Kracsál Ferenc barátommal a sorsolás előtt! Vajon mi lesz a sorsunk a versenyen? Ilyen erős mezőnyben, mire leszünk képesek? A versenyen eltelt 100 óra végül is választ adott a kérdéseinkre, kellemes, de egyben felemelő érzéssel gazdagodtunk. Győztünk!!

Máig beleborzongok, hátamon szinte feláll a szőr, ha felidézem magamban a Maconkai Bojlis verseny eseményeit. A szerb csapatok megalkuvást nem ismerő küzdelme, hihetetlen szívósságuk, rafináltságuk minden képzeletet felülmúlt. A román csapatok azon képessége, hogy szinte a “kukoricásból” is tudnak halat fogni, ismét bebizonyosodott, de szembeötlő volt pár fiatal és rendkívül agilis magyar csapat előretörése is. Megpróbálom élethűen visszaadni azt, hogy mi történt a versenyen, hogyan alakultak a helyezések. Mindezt saját szemszögünkből, úgy, ahogy mi láttuk a horgászhelyünkről.

A maconkai víztározó a szinte hihetetlen halbőségének köszönhetően mindig izgalmas bojlis versenyek helyszíne


A sorsolás

A több napig, akár egy hétig is tartó bojlis versenyeken nagy jelentősége van a sorsolásnak, már ekkor eldőlhet a jobb helyezések sorsa. Ez alól kivételt képez a Maconkai Bojlis Kupa. Ezen a versenyen szinte bármelyik szektor horgászhelyéről győzelmi esélyekkel indulhatunk. Persze azért itt is található frekventált, kiemelten “kívánt” hely. Ezek egyikét, a gáton található A7-es helyet a világbajnok SBS-Meleg Bait páros meg is kaparintotta magának. Mi (Haldorado Team) sem panaszkodhattunk a sorsolásra, a nagy szigeten található B8-as pálya tökéletesen megfelelt az elvárásainknak. A tavaszi versenyen második helyezett román páros viszont alaposan belehúzott a “jóba”. A kis szigeten található, rendkívül sekély vízzel rendelkező C3-as pályát húzták ki maguknak.
- Na, innen mutassák meg, hogy mit tudnak! - gondoltuk többen is.
Legnagyobb meglepetésünkre az A’La Carp Team hamar csattanós választ adott a kételyeinkre.

Fontosabb versenyek, horgásztúrák előtt mindig választok magamnak egy kabalát, s ezúttal Shrek és Szamár lett az “áldozat”
A bottartó állvány alatt az új kedvencek folyamatosan figyelemmel kísérték a tevékenységünket


A verseny 20. órája

Miután gyorsan elfoglaltuk és kialakítottuk a táborhelyünket a nagy szigeten, azonnal az etetési helyek kijelölésével, az etetési taktikával és technikával kezdtünk el foglalkozni. Már hetekkel a verseny előtt egyetlen kérdés foglalkoztatott bennünket, mégpedig az, hogy az alapozó, nyitó etetés során mennyi etetőanyagot juttassunk be a vízbe. Végül is egy ismerős horgász kijelentése eldöntötte a dolgot.
- Az fogja megnyerni a versenyt, aki elhiszi, hogy mennyi hal van Maconkán, és mer etetni. - hangzott el a bölcsnek és egyben döntőnek tűnő megállapítás.
A délelőtti alapozó etetéskor vállalva a túletetés kockázatát 30 kg főzött és egyben aromásított aprómag-mixet (22 féle magból állt), 30 kg pelletet (4 mm-től egészen a 21 mm-ig, a gyors, egyperces oldódásútól egészen a tizenkét órás oldódásúig) és 6 kg különböző méretű kolbászos és kaviáros bojlit szórtunk be. A felszerelések bevetése után izgatottan vártuk a kapásokat, a csalink iránt érdeklődő halakat. Sokáig hiába! Míg a szomszédban a Big Carp Team és a Pontymánia sorra fogta a szebbnél szebb pontyokat, mi nulláztunk!

A szektorszomszéd csapatoknál hamar beindultak a halak, s bizony pár kapitális méretű példány is tiszteletét tette náluk

Velünk szemben az SBS-Sziko Team is bőszen aprította a halakat, s óriási meglepetésre a halott pályának kikiáltott C3-ról a Román A’La Carp Team estére a sok ponty megfogásának köszönhetően az élre állt.
- Nem rontottunk el valamit? Nem etettünk egy kicsit sokat? - tettem fel magamnak egy kissé bizonytalanul a kérdéseket.
Végül este 11-kor megtört a jég, s elkezdődött egy olyan horgászat, melyet soha nem felejtek el, örökre belém ívódott. Az éjszakát folyamatosan fárasztva végighorgásztuk, a felkelő Nap a reggeli mérlegelés után már az élen köszöntött bennünket. 20 óra után az első helyen álltunk!

Az első éjszaka végre nálunk is “helyreállt” a rend, s elkezdődött egy olyan varázslat, mely egészen a verseny végéig kitartott

1.
Haldorado Team (Magyarország)
63,80 kg
2.
Sip Carp Team (Románia)
62,20 kg
3.
Big Carp Team (Magyarország)
58,16 kg
4.
A'La Carp Team (Románia)
55,26 kg
5.
SBS Sziko Team (Magyarország)
36,94 kg
6.
Dinki Carp Team (Szerbia és M.)
36,92 kg


A verseny 56. órája

Az éjszakai sikeres horgászat után érdeklődve vártuk, hogy mit tartogat számunkra a nappali időszak. Persze közben le nem vettük a szemünket a rivális csapatokról, s megkülönböztetett figyelemmel kísértük a gáton horgászó világbajnok párost. Ekkor még nem igazán értettük a sikertelenségük okát, hisz mindössze egy halat mérlegeltek 20 órát követően. Csak a későbbiek folyamán derült fény a kezdeti sikertelenségük okára. Irdatlan mennyiségű alapozó etetéssel kezdtek, egyes hírek, pletykák szerint közel egy mázsa etetőanyaggal próbálták a horgászhelyükre csalni és ott tartani a pontyokat. Mi a reggeli csónakos etetés során ismét jelentős mennyiségű etetőanyagot szórtunk szét a két bójánk körül. Ez az előző napinak kb. a fele volt. A nagy mennyiségű etetésnek az eredménye meg is lett, este 6-ig kapás nélkül ültünk a botok mellett. Ekkor viszont beindultak végre a halak, s elkezdődött az igazi munka. A kapások után azonnal etettünk, míg az egyikünk fárasztott, addig a csapattárs dobócsővel pillanatok alatt 25-30 szem bojlit juttatott be a bójákhoz. A hosszabb kapásszüneteknél előkerültek az etetőrakéták, melyeket pelletekkel és apró, 12-14 mm-es bojlikkal tömtünk meg. Fárasztás, dobócsövezés, rakétázás, egészen reggelig! A dobócső szinte a kezemhez nőtt, szinte egy lépést nem tettem nélküle. A folyamatos etetésnek, az elvégzett munkának köszönhetően a halakat egész éjjel az etetésünkön tartottuk, végig kapásra bírtuk őket. Péntek reggelre már jelentősnek mondható előnnyel vezettük a mezőnyt, mindössze az SBS Sziko Team jelentett ránk némi veszélyt. Viszont némi aggodalomra adott okot, hogy a világbajnok páros őrületes tempóban kezdett felzárkózni, pillanatok alatt több mint 2 mázsa halat fogtak. Ettől nem igazán lettünk nyugodtak, sőt, kissé idegesíteni kezdett bennünket a látványos előretörésük.

Az éjszakák során sokat dolgoztak, sok pontyot fogott a világbajnok csapat, de ebből mi szinte semmit sem láttunk, oly csendben és észrevétlenül tevékenykedtek

Próbáltunk nyugodtak maradni, nem elkapkodni a horgászatot. Éppen ezért taktikát váltottunk, és a délelőtti csónakos etetés során csak minimális etetőanyagot juttatunk be a vízbe. Azt terveztük, hogy az esetleges kapások után kettőzött erővel, a partról juttatjuk majd be az etetőanyagot. A taktikai váltás eredménye hamarosan érzékelhetővé vált, már délelőtt 11-től beindultak a halak és megállás nélkül folyamatosan fogtuk őket egészen az esti órákig. Az esti mérlegelés során, 56 óra elteltével még mindig vezettük a mezőnyt, de nem igazán nyugodhattunk meg, hisz pár csapat ott lihegett a nyomunkban, folyamatos veszélyt jelentve ránk.

A gyöngyösi Pontymánia sem tétlenkedett a verseny folyamán, több 10 kilón felüli pontyot is sikerült fogniuk

1.
Haldorado Team (Magyarország)
298,28 kg
2.
SBS Sziko Team (Magyarország)
261,00 kg
3.
Sip Carp Team (Románia)
243,54 kg
4.
Big Carp Team (Magyarország)
238,58 kg
5.
SBS-Meleg Bait Team (Szerbia és M.)
223,80 kg
6.
A'La Carp Team (Románia)
222,76 kg


A verseny 80. órája

Pénteken az utolsó előtti éjszaka hihetetlen erőfeszítéseket követelt tőlünk. A harmadik éjszakai horgászat úgy kezdődött el nálunk, hogy Feri az eltelt közel 60 óra alatt mindössze 4 órát aludt, míg nekem fél óra erejéig sikerült lehunyni a szemem. Kezdtünk ólomlábakon járni, a mozdulataink egyre inkább gépiessé váltak. Ez nem horgászat, hanem hatalmas munka volt már! A negyedóránkénti kapás, fárasztás, dobócsövezés, rakétázás, szákolás folyamatos cselekvést igényelt tőlünk. Reggelre elértük a négymázsás összfogást, de milyen áron! A fáradtságtól szinte alig láttunk, rajtam többször is a hidegrázás futott át. És erre mit láttunk? A jugoszláv világbajnok csapat a felkelő nap sugaraiban szinte folyamatosan fárasztott, (volt úgy, hogy egyszerre három bottal is) folyamatosan etettek, majd kicsattantak az erőtől. Nem akartunk hinni a szemünknek.
- Ők sohasem fáradnak el? Meddig bírják ezt az őrületes tempót? - dörmögtünk magunk elé. Pedig ekkor még nem tudtuk, hogy a java még hátravan, az igazi küzdelem csak ezután kezdődik.

A világbajnok SBS-Meleg Bait Team méltó ellenfél volt a maconkai versenyen, küzdeni tudásuk elismerésre méltó

A szombat reggeli csónakos etetés során, ismételten taktikát váltottunk, s szinte teljesen elhagytuk a szemes magvakat, csak sárgaborsót szórtunk be, de azt jelentős, 5-6 kg mennyiségben. Elhagytuk a gyorsan oldódó pelleteket is (CSL, hidegvízi máj pellet), s csak tartós, az állagukat órákon át megőrző pelleteket etettünk be. A bojli méretét is csökkentettük, kizárólag 8-12-14 mm-eseket etettünk be. Ezzel a taktikai váltással tulajdonképpen a célunk az volt, hogy több munkára késztessük a pontyokat a víz alatt, hosszabb ideig szemezgessenek az etetésen az apróbb etetőanyagnak köszönhetően. A taktika ismételten bevált, hisz a csónakos etetés követően, mindössze 10 perc elteltével visított is az elektromos kapásjelző. Estére megközelítettük az 5 mázsás összfogást, de az erőnkkel is teljesen elkészültünk. Pedig várt még ránk egy éjszaka, a “rémségek éjszakája”!

Több 10 kilón felüli pontyot is sikeresen kifárasztottak a versenyzők a 100 órás horgászat során

1.
Haldorado Team (Magyarország)
461,23 kg
2.
SBS-Meleg Bait Team (Szerbia és M.)
405,66 kg
3.
SBS Sziko Team (Magyarország)
393,88 kg
4.
Sip Carp Team (Románia)
375,16 kg
5.
Dinki Carp Team (Szerbia és M.)
362,10 kg
6.
Big Carp Team (Magyarország)
353,46 kg


A verseny 96. órája

Az utolsó, szombat éjszakai időszak is kínkeservesen telt el, nagyon lassan múltak a percek. Közeledve a verseny végéhez, mindössze másfél óra alváson voltam túl. Szombat hajnalban gondolkoztam el először azon a tényen, hogy mit keresek én itt?! Mi az az erő, ami még mindig cselekvésre bír? Miért küzdök? Az éjszakai és a délelőtti órákban több mint egy mázsa halat fogtunk, de az örömteli fogások egyben egy roppant kellemetlen ténnyel is szembesítettek bennünket. A reggeli órákra elfogyott a dobócsővel dobható, keményebb 14 és 18 mm-es kaviáros bojli! Tudtuk, hogy ez komoly probléma, hisz a dobható golyók nélkül nem tudjuk az etetésen tartani a pontyokat. Az utolsó, vasárnap reggeli taktikai megbeszélésünk során egy nagyon merész lépésre szántuk el magunkat. Három hónappal a verseny előtt Zorán Melegtől, a Meleg Baits szülőatyától kaptam tesztelésre több kiló tutti-frutti ízesítésű, 14 mm-es bojlit. Az otthoni pakolás során egy hátsó gondolattól vezérelve bepakoltam mindet a kocsiba. Miután gyors próbát végeztem a dobócsővel, és örömmel vettem tudomásul, hogy dobható a Meleg Baits bojli, döntő lépésre szántuk el magunkat.
- A második helyen áll a Meleg Bait csapat, jó anyaguk lehet, miért ne kockáztassunk? - mondtuk ki a végszót.
Ez a lépés döntőnek bizonyult a verseny végkimenetelét illetően. Pedig nem igazán bíztunk abban, hogy az addigi kaviáros, kolbászos, húsos jellegű bojlik után egy édes, tutti-frutti ízesítésű bojli eredményes lehet. Pedig az volt!

A Meleg Baits 14 mm-es tutti-frutti ízesítésű bojlija a horgászhelyünk előtt tartotta a halakat a verseny utolsó óráiban

A kapások után egyszerre 8-10 szem bojlival, a dobócső segítségével hihetetlen szépen teríteni lehetett az etetést. Persze a hajszálelőkére továbbra is kaviáros és kolbászos bojli került. A verseny utolsó négy óráját közel 60 kilós előnnyel kezdtük, mely azért kellő önbizalmat adott a számunkra a végkifejlet során. Ekkor még nem tudtuk, hogy majdnem csapdába kerülünk, s kevésen múlott, hogy egy ravasz taktika áldozatai nem lettünk.

1.
Haldorado Team (Magyarország)
574,45 kg
2.
SBS-Meleg Bait Team (Szerbia és M.)
516,54 kg
3.
SBS Sziko Team (Magyarország)
475,99 kg
4.
Sip Carp Team (Románia)
448,22 kg
5.
Dinki Carp Team (Szerbia és M.)
438,00 kg
6.
A'La Carp Team (Románia)
426,66 kg


A végeredmény

A verseny utolsó 4 órája számunkra izgalommentesen telt el, hisz a 60 kilósnak hitt előnyünk behozhatatlannak tűnt. Az utánunk következő világbajnok SBS Meleg Bait Team-et folyamatosan szemmel tudtuk követni, láttuk az összes akciójukat. Éppen ezért volt örömteli az a tény, hogy valamennyi fárasztásukra mi is fárasztással tudtunk reagálni, tartottuk velük a lépést, tartottuk a 60 kilós előnyünket. Legalább is ekkor mi még így hittük! Csak a verseny végén, az eredményhirdetés előtt derült ki az igazság, a szerb csapat taktikai húzása. Véletlenül vagy szándékosan, de nem mérlegeltek le több nagy testű pontyot a délelőtt folyamán. A pontyzsákokban maradt közel 50 kiló haluk, s így a verseny állása teljesen más volt, mint amiről tudtunk. Gondolom, a taktika része az volt, hogy a 60 kilós előnyt látva elbízzuk magunkat, s ezáltal a fáradság is erőt vesz rajtunk, nem megfelelő tempóban horgásszuk végig a versenyből hátralévő pár órát. A hatás pont ellenkező volt nálunk! A vélt 60 kilós előny birtokában egy rendkívül nyugodt, taktikailag érett horgászatot mutattunk be az utolsó percekig, melyet a verseny lefújása előtt két perccel kifogott 2 és 3 kilós ponty is kellően bizonyít. Véleményem szerint, ha szembesülünk az igazsággal, és tudomást szerzünk arról a hajrában, hogy mindössze csak 5 kilóval vezetünk, abban a pillanatban kapkodni kezdünk, az előre megbeszélt taktikát alapjaiban rúgtuk volna fel. Ez pedig egyenlő lett volna az első hely elvesztésével!

Helyezés
Szektor hely
Csapat név
Összsúly
Kifogott db
Átlagsúly
1
B8
Haldorado Team
625,87
282
2,21
Ladányi Tamás
Kracsál Ferenc
2
A7
SBS-Meleg Bait Carp Team
617,76
144
4,29
Ivica Kiralj
Zoran Meleg
3
C7
Síp Carp Team
531,86
229
2,32
Sipos Attila
Micula Péter
4
A1
SBS Sziko Team
528,41
263
2
Szigetfalvi András
Kovács Zoltán
5
B3
Dinki Carp Team
471,78
193
2,44
Zivlak Janko
Molnar Aleksandar
6
C3
A'La Carp Team
465,63
237
1,96
Nitu Ion
Lupsan Aurel
7
B7
Pontymánia
423,21
146
2,89
Dredor György
Kiss Tamás
8
C1
Big Carp Team
422,51
189
2,23
Hermesz Zsolt
Mészáros Tibor
9
A5
Carp Fix No 1. Team II.
362,32
64
5,66
Szin János
Kiri Alex
10
A3
Diósd Team
357,66
104
3,43
Morar Radu
Juhász Leonard
11
B2
Team Pécs
336,07
93
3,61
Lőrincz László
Szirényi Csaba
12
C8
Lastia Team Salgótarján
312,4
103
3,03
Szondi István
Csemer Karolina
Somodi Csaba
13
B4
Siva Carp Team
291,18
92
3,16
Kanyó Péter
Nagy Sándor
14
C2
Horog-Ász Carp Team
274,34
85
3,22
Tóth Csaba
Tóth Róbert
15
B1
Natura Team
246,24
66
3,73
Kiss Zsolt
Kun Jenő
16
C4
Carp Fix No 1. Team I.
191,01
88
2,17
Fehérvári Gábor
Erdei Norbert
17
A6
Balzer Team
189
32
5,9
Jakab József
Bagi Károly
18
B5
Ultrabite-Zadravec Carp Team
165,67
66
2,51
Grof Bostjan
Rajbar Jovo
Misel Zadravec
19
C6
SBS-Maconka Carp Team
142,16
71
2
Pintér Sándor
Tóth Gábor
20
A4
Bermuda Team
125,86
28
4,49
Tóth Zoltán
Karóczkai Csaba
21
B6
Mosella-King Baits Team
111,14
52
2,13
Tari István
Módis Sándor
22
C5
Maconka Carp Team
109,72
20
5,48
Gál Csaba
Csorba Norbert
23
A2
Lastia Fish Team Slovakia
109,54
25
4,38
Peter Sykora
Stefanak Marian
Loja Lubomir
24
A8
Buki-Mix Matula Team
30,02
12
2,5
Gál Lajos
Máthé István

Szenzációs mezőny állt össze Maconkán, az eddigi legerősebb verseny zajlott le a tározón
Fáradtan, kialvatlanul, de boldogan a verseny végén. Győztünk!!!


Értékelés

Ismételten egy olyan fantasztikus versenyen vettem részt Maconkán, mely még sokáig beszédtéma lesz a horgászok körében. Külön öröm számomra, hogy ebben a nemes küzdelemben főszerepet vállalhattunk, s végül a Haldorado Team-et az első helyre juttattuk. Az eddigi versenyeken inkább a külföldi horgászok domináltak, róluk szóltak a hírek, a világcsúcs-fogások, a dobogós helyezések. Éppen ezért örömteli, hogy megmutattuk a külföldi csapatoknak, hogy a magyarok nem felejtettek el horgászni, számolni kell velünk az ilyen jellegű versenyeken is. A maconkai víztározó ismételten bizonyította szinte példátlan halbőségét, elkápráztatott bennünket szépséges halaival.

Köszönet a rendezőknek, hogy ilyen színvonalas versenyt rendeztek. Külön köszönet Dérer Istvánnak a verseny megszervezéséért és a folyamatos tudósításért. Jövőre, remélem, újra találkozunk és ismételten szép magyar sikerekről számolhatunk majd be.

A következő részben szeretném ismertetni azokat az etető anyagokat, etetési segédeszközöket, és etetési taktikákat, melyeknek köszönhetően az első helyen végeztünk.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.