Rendezés

Balinok a felszínen Wizard békával

Energo Team 2023-08-14
Megragadva a nyár első napsugarait, a Hejőkeresztúr és Nyékládháza között elhelyezkedő bányató partjára érkeztünk Molnár Zoltán operatőr kollégámmal egy rapid felszíni pergetésre. Mint már korábbi írásaimban említettem, ez egy több mint 300 hektáros vízfelület, amihez átlag 10 méteres mélység párosul. A 20 méternél mélyebb gödrök sem ritkák, így ez egy óriási víztömeg, amely lassan melegszik fel. Más kisebb vizeken már régen leívtak a balinok és aktívan táplálkoznak bandában a felszínen, míg itt még talán csak most fejezték be a nászt. Bátortalanul, egyesével járják a felmelegedő partszéli vizeket. Nincs még bennük a bandázás okozta zabálási versenyszellem, nincs kit leelőzni egy-egy jó falatért. Kétszer is megnézik, mi az, amire támadólag ráfordulnak. Ez az időszak rettentően látványos, mégis annál idegesítőbb, hisz a látott hal passzívan, szinte érdektelenül úszik el előttünk. Viszont van egy jó hírem! Ezt az időszakot is meg lehet törni egy jól vezetett felszíni csalival.
Videóval

Method suli 29. rész – június-július

Sipos Gábor 2023-06-24
Kétségkívül a nyári időszak az, amikor a legtöbben vízparton töltik szabad idejüket. A horgásztatásra szakosodott intenzív vízterületek ilyenkor maximálisan megpróbálják kiszolgálni a vendégeket. A tó környezete, ápoltsága is fontos szempont, ha úticél-választás előtt áll az ember, de úgy gondolom, ilyenkor az sem elhanyagolható, hogy olyan helyet keressen magának a pecás, ahol a pontyok mellett amurok fogására is van esély!

Salmo Thrillel a patakon

Energo Team 2022-07-22
A SALMO THRILL műcsalit úgy gondolom, már nem kell bemutatni a Sporttársaknak, hiszen a lengyel wobblergyártó vállalat egyik legnépszerűbb és legfogósabb csalijáról van szó. A balinólom és a wobbler jó tulajdonságait ötvöző csali vizeink ezüstnyilainak figyelmét szokta gyakran felkelteni, és a gyors vontatásra brutális, csontig hatoló rávágással válaszolnak. Jelentős tömege miatt a nagy kiterjedésű nyílt vizeken messzire lehet dobni, azonban ez nem azt jelenti, hogy a kisebb folyókon, patakokon ne lenne eredményes…

Felszíni pezsgés

Szoják Benedek 2022-06-27
Megrögzött feeder- és pontyhorgász létemre szeretem a változatosságot. Szeretem az egyszerű, kevés felszerelést igénylő, de élménydús horgászatokat. A május a Balatonon egy olyan időszak, amikor vétek lenne otthon hagyni a pergető botot, bármerre is indul az ember. A balatoni hajnalok különlegessége és a vízfelszínen habzsoló balinok látványa teszi izgalmassá ezeket a pecákat. Mondanom sem kell, engem minden alkalommal magával ragadott a balinok ívás utáni mohósága. Ilyenkor kezdődik az igazi nyári balinszezon. Jókor, jó helyen tucatjával lehet fogni az őnöket. Erről fog most szólni, ez a rendhagyó írás.

Őszi patakos balinozás

Energo Team 2021-11-09
Iskolás koromban a hideg futott végig a hátamon, amikor valaki az őszt emlegette. A nyári szünet vége és a szürke iskolai hétköznapok közeledte nem sok örömre adtak okot azokban az időkben. Viszont mióta dolgozom (és pergetek), az ősz az egyik kedvenc időszakom. A növényzet színei és a ragadozó halak étvágya ekkor csúcsosodik ki, így én is igyekszem ilyenkor minél többet a vizek partjain lenni. Ebben az írásban egy őszi patakos balinozást szeretnék bemutatni.

Az első balinok

Energo Team 2021-06-03
A ragadozó szezon számomra nem naptári évet jelent, hanem a ragadozó halak szokásaihoz igazított időszakokat, így nem véletlen, hogy egy adott halfaj szezonkezdése számomra az ívási időszak befejeztével kezdődik. A május ebből a szempontból meghatározó, hiszen ekkor szabadul a süllő és a balin is, így ezekre a halakra ekkor indul a horgászidény. A balin számomra az első ebben a sorban, hiszen nem fészekőrző, így biztosabb lehetek abban, hogy egy esetlegesen elhúzódó ívásba nem szólok bele.

Láthatatlan küldetésben Salmo csalikkal

Energo Team 2020-10-06
A Salmo csalik közül a Thrill az, amelynek neve mára egybeforrt a balinpergetéssel. Napjaink legkeresettebb műcsalija ő, a vele elért sikerek és élmények mélyen beégek az ember kezébe és agyába, s nem hiányzik egyetlen profi vagy kezdő pergető horgász dobozából sem. Az, hogy egy-egy vízterületen mégse a legendával pergessünk, annak csak egy oka van: a hosszú évek alatt rengeteget volt vízben, a halak kiismerték, sok helyen megtanulták.
Videóval

Pergető történetek – Dunai balinok

Takács Péter 2019-11-05
Szinte napra pontosan 5 éve, hogy először kergettem tiszai pecásként Dunán a balinokat, idén szerencsére ismét üldözőbe vehettem ezeket a ragadozókat.

A magyar tenger ezüstnyilai

Kecskés Viktor 2019-07-24
Több mint egy tucatszor voltam már a Balatonon pergetni. Ennyi alkalom bőven elég volt arra, hogy belássam, igen nehéz pálya, és rengeteg peca, tapasztalatgyűjtés kell ahhoz, hogy adakozóbb arcát is megmutassa ez a víz. Voltak eredményes látogatásaim is, de az, amikor valaki megmutatja, hogy hová kell mennem és mit kell dobálnom, számomra nem teljes értékű élmény. Habár jóval melósabb és időigényesebb megoldás, én mégis azt szeretem, amikor én rakom össze a kirakóst.
Videóval

Felső-Tiszai kalandok XXXIV. rész – Felszíni balinok

Takács Péter 2018-07-17
Soha nem gondoltam volna, hogy a balinok tudnak ekkora élményt okozni, pedig már régóta kergettem őket. Két dolog kellett hozzá: egy jó horgászcimbora és egy pár felszíni csali.

Tavaszi balinok

Lukácsi Béla 2018-05-25
A balintilalom végén sokan elkezdik a hazai vizeink fognélküli ragadozóját kergetni. Persze erről a balinok is tehetnek, ugyanis gyakran hívják fel magukra a figyelmet harsány, messziről csábító rablásaikkal, így nem véletlen, hogy sokan ragadnak ennek hatására pergető botot.

Felső-Tiszai kalandok XXXI. rész – Vihar után

Takács Péter 2017-09-20
Sárga riasztás, vörös riasztás – azt hiszem, bőven hallhattuk az utóbbi időben a médiában ezeket a kifejezéseket, melyek zömében a következő szavakkal párosultak: viharos erejű szél, jégeső, zivatar… Ilyen helyzetben tervezzen az ember horgászatot :(

Lightos napok a Dunán – Amikor a kevesebb néha több

Bottyán Marián 2017-07-11
Zöld ruhát öltöttek a fák, a virágok pompásan mutogatják magukat üde színfoltként, reggelente pedig őzek legelésznek a töltés túloldalán. Beköszönt a tomboló nyár, nyakunkon a szezon – végre kimondhatom, hisz a hosszú téli estéken megannyiszor hasított belém a gondolat, ahogy cserkészem kedvenc folyóm partján az áhított vadat.
Videóval

Botavató balinokkal

Szalai Gábor László 2017-06-28
Végre ismét melegen süt le a nap a tokaji hegyre és a Bodrogzugra. Bogarak és fehér nyárfa „szösz” repül a két csendes folyó fölött. A pelyheket végül összefüggő fehér masszává formálja a kellemesen langyos szél. A víztükrön kialakult fátyolos csendéletet hangos loccsanások zavarják meg. Forr a víz az ártéri kifolyó előtt. Ivadékok milliói érkeznek a szűk csatornán át az élővízbe, de átkelésük kicsit sem zavartalan. Éhes ragadozók hada várja őket a kiszélesedő vízfolyás előtt. A vad balinrablások épp úgy borzolják a fehér nyárfaszösz folyamot, ahogy a mi idegeinket is. Át kell törnünk a ragacsos masszát és be kell csapnunk az egyre rafináltabb, villanó „fenekeszegeket”.

Sziklából vizet facsarni - Balinpergetés állóvízen

Bottyán Marián 2016-10-25
A balin egy jól alkalmazkodó, precíz, okos, nyílt vízi ragadozó. Szinte mindenféle kisebb-nagyobb vízterületen megtalálható, meglehetősen jó állománnyal bírnak álló- és folyóvizeink egyaránt. Nyáron magányosan vadászik, elképesztő sebességgel rohanja le a gyanútlan küszöket, míg ősszel falkában jár, fajtársaival cserkészi be a kishal rajokat. A kihívásokat kedvelő, már nem éppen kezdő pergetőknek is óriási élményt nyújthat egy-egy öregebb, kiokosodott fenekeszeg becserkészése. Nyolc évvel ezelőtt, amikor még csak ismerkedtem a pergetés fogalmával, pont egy ilyen fogással lettem gazdagabb egy hideg, decemberi napon. Mondhatni, ezzel kezdődött megszállott pergetővé válásom…

Felső-Tiszai kalandok XXVII. rész - Szöszös szelfipeca

Takács Péter 2016-07-15
Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt 16 évben hányszor voltam egyedül horgászni. Egyszerűen nálam a horgászat a sosem „magányos” sport, hanem sokkal inkább barátokkal való közös szabadidő-eltöltés. Nem mellesleg mióta csónakból kergetem a halakat, jobb az, ha van ott még valaki, bármi történhet… No de vannak olyan napok, amikor az ember nagyon menne, de a barátok az országban szerteszét vannak :D… ilyenkor egyedül is nekivágok és „szelfizek”.

Három év a Dunán - Őnökre hangolva

Bottyán Marián 2016-05-31
Kezdetben snecit úsztattam a felszínen vagy a fenekező szerelésen lebegtettem a kishalat, így kezdtem balinos pályafutásom a helyi egyesület taván. Tizenhét évesen elhatároztam, hogy én a Dunán fogok pergetni, mint a „nagyok”. Megvettem az első pergető botom, egy maréknyi wobblert és belevágtam. Mindig is érdekeltek ezek az okos, precíz, nehezen becsapható ragadozók. Kész kihívásnak éreztem becserkészésüket: tajtékzó rablásaik ugyan elárulják kilétüket, de a műcsalit megetetni velük, korántsem ilyen egyszerű…

Pergetés Bokor Spinnel

Energo Team 2015-10-14
Annak ellenére, hogy immár két éve horgászom a „Bokor Spin” pergető botokkal, azt hiszem, ez az első alkalom, hogy egy kicsit beszélek, azaz néhány sort írok is róluk. Nem akarom dicsérgetni, csupán a legutolsó pergető portyám tükrében szeretném a botot egy kicsit bemutatni, de nem titkolt szándékom, hogy akár a vásárlásához is kedvet csináljak azok számára, akik szeretik a könnyed, mégis „ütős”, gerinces, jól teljesítő botokat…
Videóval

Felső-Tiszai kalandok XXV. rész - A sodrás vadászai

Takács Péter 2014-12-04
Manapság ha azzal kezdődik egy cikk, hogy az eső vagy épp az időjárás… akkor nincs is nagyon min meglepődni. Eső esőt ér, az ország nyugati fele víz alatt volt napok óta, de ezúttal a keleti területek is megkapták az „áldást”. De én is - mint gondolom, sokan mások - mennék horgászni, ahogy eléri a naptár a pénteket, már tervezgetek, szombaton vagy vasárnap pedig támadás. Évek óta ez nálam egyet jelent azzal, hogy barátommal kimegyünk a Tiszára.

A Dunán tiszai módszerrel

Takács Péter 2014-08-14
Bár már összeszámolni se tudom, hány alkalommal voltam eddig a Duna-parton, forgattam sok-sok filmet, horgászni még eddig nem volt lehetőségem. Tiszai horgász lévén azzal viccelődtem, hogy a Duna (pláne a déli szakaszon) olyan széles keresztben, mint nálunk a Tisza hosszában. Egy hatalmas nagy, megismerhetetlen, erős folyó… Igazából azt se tudtam, hogy ha lehetőségem lenne rá, hol kezdjek neki a horgászatnak… Csak azzal a „tudással” voltam felvértezve, amit tizen-pár év alatt gyűjtöttem a Tiszán. Hogy ez mire volt elég? Életem talán legjobb horgásznapjához!

Felső-Tiszai kalandok XXIII. rész - Szerelem első látásra

Takács Péter 2014-06-11
Mindig is „Shimano orsó párti”-nak tartottam magamat, csak az árak gyakorta voltak az egekben. Amikor megvettem az első Rarenium Ci4 orsómat, olyannyira megkedveltem, hogy egy évre rá meglett mellé a párja is. Azonban bármennyire is jók ezek az orsók, kicsit lassúnak tartottam, hiszen csak 4,8:1 az áttétele. Így ha balinozni akartam, igencsak kellett tekerni a kis orsó hajtókarját, amit az orsó nem biztos, hogy szeretett...

Az őnökről

Csevár Gergely 2013-02-06
Összetéveszthetetlen rablások, ravaszság, gyorsaság jellemzi a balint. Nem örvend nagy népszerűségnek, mégis jó páran horgásznak rá céltudatosan. Van valami egyedi a horgászatában, ezzel kapcsolatban szeretnék néhány tapasztalatot megosztani veletek.

Balinok a bokrok alól

Fekete Tamás 2012-06-02
Tavaly volt az első alkalom, hogy igazán vártam a balintilalom végét, ugyanis az előző évben kezdtem el célzottan balinra pergetni. Azelőtt én is amolyan „pergetés = csuka” horgász voltam, aztán az egyik barátom meginvitált egy balinos horgászatra. Itt pecsételődött meg végleg a sorsom… Fenekező botjaim azóta is a sarokban várják, hogy bevetésre kerüljenek. Többször is eredményesen horgásztam az őnökre az év során, és egyre csak gyűjtögettem a balinos műcsalikat. A téli időszak alatt ugrásszerűen gyarapodott a pergető arzenálom, jó pár wobblert, plasztik csalit vásároltam izgatottan várva az első pecát a tilalom lejárta után.

Balinpergetés 4. rész

Lukácsi Béla 2012-04-11
Az előző részekben szinte mindegyik műcsali-típust körbejártuk már, igazából egy lényegeset hagytunk ki a felsorolásból, mégpedig a balinólmos-legyes összeállítást. Van még ezenkívül néhány apróság, amit nem árt, ha tudunk, így a mozaikokat megfelelően összerakva már bátran nekivághatunk a balin pergető horgászatának.

Balinpergetés 3. rész

Lukácsi Béla 2012-03-28
Az előző részben elkezdtük körbejárni a csalikat, amik közül elsőként a Thrill került előtérbe (persze számomra egyébként is kedves ez a csali mivel rengeteg élményem kapcsolódik hozzá). Ezenkívül természetesen van még jó néhány olyan csali, amivel eredményesek lehetünk balinra. Nézzük hát azokat, amik a balinos pergető repertoárjából nem hiányozhatnak!

Balinpergetés 2. rész

Lukácsi Béla 2012-03-13
Az előző rész végén már említettem a Salmo Thrillt mint egy lehetséges balinfogó csalit. Bizony, ha egyetlen darab csalit vihetnék magammal egy balinos túrára, akkor az a Thrill lenne! Természetesen nem csak Thrillből áll a világ, mellette még jó néhány típus fellelhető a piacon, ami rendkívül fogós lehet, később - a legjobbakat kiemelve - ezek közül is szemezgetünk.

Balinpergetés 1. rész

Lukácsi Béla 2012-03-07
Az édesvízi ragadozó halak között van egy különc, amelyik a békés halak közül került ki, és bár teljesen áttért a ragadozó életmódra, mivel a ragadozó életmódhoz szükséges fogakat nem kapott, gyorsaságával, rafináltságával kell megoldania a mindennapi táplálkozását… ez a hal nem más, mint a balin.

Rafinált balinok és vadászatuk

Mészáros Levente 2012-01-08
„Hajnalodik, kiugrom az ágyból, a barátom már vár reám, én kedvelem Őt, nagyon kedvelem Őt, hisz Ő…” - a folytatást már mindenki ismeri, hisz Ő az őn, a ragadozó őn. Szokásomhoz híven, ismételten a Duna talán legrafináltabb halait, a balinokat készültem horogvégre keríteni. Tartsatok velem, és kiderül, milyen sikerrel vettem az akadályt!

Vihar után

Horváth Éva 2011-11-10
Vasárnap délután van, már egy napja vonul át felettünk a hidegfront. Viharos szél, égszakadás, mennydörgés és rövid napos időszakok váltják egymást. Majd 10 fokot kúszott lejjebb a hőmérő higanyszála. Mintha lassan változna valami, a szél mérséklődik, már csak fátyolfelhős az ég, és a napsugarak is teret hódítanak maguknak. Mit tehetne ilyenkor egy dunai pergető horgász? Próbálkozik!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.