Videóval

Célunk a meghökkentés, avagy egy műcsali születésének igaz története - 6. rész: különleges szárny-formák

Sulyok Sándor 2013-10-29
Talán túlzás különlegesnek neveznem a fejezet tárgyát képző szárnyformákat, az viszont tény, hogy a szárnykísérletek új dimenzióját nyitották meg számomra. Az ötletet tulajdonképpen a természetben is fellelhető minták ihlették, hiszen ha megnézzük egy rovar hártyás, vagy akár egy lepke kitinpikkelyekkel borított szárnyát, azok nem igazán hasonlítanak egy alaptípus szárnyra sem. A célom tehát a minél nagyobb élethűség elérése volt. Hogy aztán a halak milyen teremtményeket vélnek majd felfedezni ezekben a kreatúrákban, már egy másik kérdés.
Videóval

Egy kör a Suzuki DF5 csónakmotorral

Takács Péter 2012-09-03
Előző év végén döntöttem el, hogy a 2012-es évet a folyóvízi horgászatnak fogom szentelni. Ehhez barátaimmal el is készítettünk egy csónakot, amire már csak egy motorra volt szükségem. Az idei év első hónapjait a megfelelő motor kiválasztásával töltöttem, így több gyártó termékét is megvizsgáltam. Végül áprilisban felkerült a pont az i-re, a Suzuki mellett tettem le a voksom. Ebben az írásban be szeretném mutatni a DF5-öt, valamint az eltelt 5 hónap gyakorlati tapasztalatait is!

Felső-Tiszai kalandok XII. rész - Tiszai csónak születik

Takács Péter 2012-04-06
Az előző szezonban egyre többet horgásztam a Tiszán. Volt, hogy partról feederrel, de volt, hogy csónakból pergetve kergettem a halakat. Minél több horgászaton voltam túl, annál több rálátásom volt arra, hogy amint az ember a „vízen” ül és nem a partról próbálja megfejteni a folyót, egyszerűen kinyílnak a lehetőségek a halak megfogására. Egy telefonon érkező kérdés adta meg a végső döntést, hogy belevágjak egy saját csónak készítésébe: „mit kérsz születésnapodra?”…

A BIC Bilbao Fishing horgászkajak bemutatása

Benyhe János 2008-06-02
Nem véletlenül került a címbe a „bemutatás” szó. Szándékosan kerültem a „teszt” megnevezést, tekintettel arra, hogy utóbbi feltételez egy bizonyos tájékozottságot, rálátást az adott tárgykörre. Én viszont előrebocsátom, hogy életemben először ültem kajakba (leszámítva 1 óra balatoni strandkajakozást), tehát előéletem nem jogosít fel arra, hogy egy értékelő teszt megírására vállalkozzak. Ugyanakkor aligha tévedek, hogy a horgászok 99%-a hasonlóan áll ezzel a dologgal, tehát bizonyára nem lesz érdektelen számukra, ha megosztom a BIC Bilbao Fishing horgászkajak kipróbálása során szerzett benyomásaimat és tapasztalataimat.

FLOVER- új elektromos csónakmotor a hazai piacon

Trinexus Aqua 2008-05-14
Tavaly ősszel, szinte már a befagyott vizek hátán jelent meg a magyar piacon egy új elektromos csónakmotor, a FLOVER. Hosszú évek óta, köszönhetően többek között a mostani importőr eddigi tevékenységének, a horgászok számára egyedül a valóban sikeres Minn Kota képviselte az elektromos csónakázást. Most mégis felvették a kínálatukba ezt az újdonságot. Mit érdemes tehát tudni a FLOVER elektromos motorokról?

Mobil csónak építésének rejtelmei 2.rész

Benyhe János 2008-03-27
Hogyan építettem első csónakomat, és mit csinálnék másképpen, ha elölről kezdeném? Erről szól a cikk második része, rajzokkal, méretekkel és sok képpel illusztrálva. De mielőtt belevágnánk a rétegelt lemezbe, essünk túl az ilyenkor kötelező intelmeken!

Mobil csónak építésének rejtelmei 1.rész

Benyhe János 2008-03-26
A horgászok többsége előbb-utóbb eljut arra a felismerésre, hogy csónak nélkül nem élet az élet. A csónak egyenlő a szabadsággal, a kalanddal, a felfedezéssel. Kell egy csónak! De hová tegyem? Kikötő nincs, vagy ha van, akkor drága. Ha csak úgy kikötöm valahová, akkor ellopják, vagy tönkreteszik. Ám ha mégis otthagyom egy vízen, az már röghöz köt. Inkább olyasmi kellene, amit bárhová magammal vihetek. Kell egy mobil csónak!

Energo Team gumicsónakok

Csörgits Gábor 2006-06-23
Az Áruház kínálata most az Energo Team HSD és HSM gumicsónakjaival is bővül. E praktikus vízi járművek fő előnye a kis szállítási méret. Egy-egy ilyen csónak sok olyan alkalommal segíthet ki minket, mikor hagyományos, merev anyagú csónakot sem magunkkal vinni nem tudunk, sem helyben kölcsönözni. Az alábbiakban az Energo Team gumicsónak modellek bemutatására kerül sor.

Energoteam elektromos csónakmotor kezelési útmutató

Csörgits Gábor 2006-07-28
Az Energoteam csónakmotorok minden csónakos horgász számára komoly segítséget nyújthatnak, főleg olyan vizeken, ahol más motor használata nem is engedélyezett, de a horgászhelyek diszkrét megközelítése, a halk cserkelés ezzel a segédeszközzel bárhol megvalósítható! A motorba beépített digitális akkuteszter révén mindig pontosan nyomon követhető, mennyi utat tehetünk még meg a motorra kapcsolt akkumulátorral.

CHASER csónakmotorok - termékismertető és használati útmutató

Csörgits Gábor
Az elektromos csónakmotorok ma már csaknem minden horgász számára elérhető segédeszközök. Egyes vizeken, illetve bizonyos területeken más motor használata nem is engedélyezett. Ahol a belsőégésű motorokéhoz képest kisebb teljesítmény is elegendő, és ahol nem gond az energiaforrásként használt akkumulátorok eljuttatása a csónakig, ott kifejezetten kényelmes kiegészítővé válnak. Csendes üzemük révén kellően diszkrétek, még sekély vizekben is halkan járhatunk-kelhetünk velük anélkül, hogy elriasztanánk magunk mellől a halakat. Ez az írás az Áruház kínálatát bővítő modellek általános bemutatását és használati utasítását tartalmazza. Utóbbi hasznos lehet azok számára is, akiknek hasonló elektromos csónakmotor van (vagy lesz) a birtokában.

A tiszai ladik

Benyhe János 2005-09-30
A Haldorádó csónaképítő fórumainak meg-meglendülő forgalma arra enged következtetni, hogy jó néhányan éreznek kedvet saját vízi járművük elkészítésére. Arra ugyan nem vállalkozom, hogy komplett építési leírást adjak kezükbe, csupán megpróbálom végigkalauzolni az olvasókat egy tipikus tiszai ladik elkészítésének folyamatán, miközben néhány ellesett műhelytitokkal is igyekszem a csónaképítők segítségére lenni
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.