Rendezés

Daiwa termékek a feederbotos horgászatban 6. rész – Daiwa Cast’izm Feeder és Daiwa Cast’izm 25QDA

Sipos József 2017-03-23
A feederhorgászok körében manapság egyre népszerűbb a finom, közeli, esetenként már partközeli horgászat, azonban továbbra is akadnak olyan vízterületek, melyeken csak 80-100 méteres vagy még ennél is nagyobb dobásokkal tudunk eredményt elérni. A Daiwa 2015-ben mutatta be a kifejezetten feederhorgászok számára fejlesztett Cast’izm 25QDA orsót, majd egy évvel később a hozzá minden tekintetben passzoló Cast’izm feederbot családot. Mind az orsó, mind a botok olyan innovatív Daiwa fejlesztéseket vonultatnak fel, amelyek egytől egyig a távdobást, a távoli horgászatot hivatottak elősegíteni. Hogy melyek azok a fontos újítások és megoldások, melyek kifejezetten a távdobást segítik? Az írásból kiderül.

Teszthorgászat az új Nevis Torrent Carp Feederrel és Carpex 5000 orsóval

Norbert Both 2016-04-03
Egy horgász életében a legnagyobb öröm halat fogni, de hogy a nagy halat ki tudjuk fogni, szükségünk van rengeteg dologra az alap felszereléstől kezdve a legfontosabb, elmaradhatatlan kellékig. Nagy boldogság volt számomra, mikor megkaptam a választ a benyújtott pályázatra, miszerint részese lehetek egy horgászfelszerelés tesztelésének. A nagy örömöt csak az tudta fokozni, mikor a szállító kézbesítette a csomagot, és utána már csak a szabadnapokat kerestem, amikor kiülhetek a tópartra és tesztelhetem a várva várt felszerelést. Tópartként a helyi, nyugodt környezetű vizet választottam, úgy gondoltam, hogy a legmegfelelőbb egy olyan tópart bemutatása, ami nagyon sokat jelent számomra. A teszthorgászatot már régóta ki szerettem volna próbálni, ezért mikor megláttam a pályázatot, rögtön azt mondtam: „Na, ez az, amit én akarok csinálni, teszthorgász akarok lenni!” - és sikerült.

Nevis Mistral Carp Feeder 360H és Nevis Triada Match 35 orsó tesztje

Kottmayer Szabolcs 2016-03-15
Az ősz közepén jártunk már, mikor a horgászfelszereléseket elkezdtem téliesíteni. A horgászfelszerelések javát elcsomagoltam a botzsákba és csak egy minimális felszerelést hagytam meg, ha úgy hozza a sors, hogy utam elvisz még egy vízparton töltött napra. Ezt az örömet pedig a Haldorádó közölte velem e-mailben: „dolog van”, hiszen a Nevis két 2016. évi újdonságát vehetem majd kézbe és oszthatom meg a tapasztalatokat az olvasókkal, melyeket a tesztelés során szereztem. Hirtelen a téli álomba űzött eszközök a szoba közepén hevertek és várták, hogy egy új barát csatlakozzon hozzájuk.

Egy éjszaka a Szénás-Carp partján

Herédi Tamás 2016-02-12
Személyes dolgaink kedvező alakulása miatt alkalmunk nyílt egy éjszakát kint tölteni a nagyszénáson található Szénás-Carp Horgásztónál. Egy alkalommal nagyon pozitív élményekkel tértünk haza erről a vízterületről! Az időjárás alkalmasnak tűnt egy jó horgászathoz, és még a hőmérséklet is kedvező volt ahhoz, hogy sátorban töltsünk egy éjszakát a vízparton. Mindezeket a tényeket megkoronázta számomra, hogy az idén második alkalommal meghirdetett Nevis teszthorgász pályázatnak köszönhetően egy Nevis Trion horgászbottal és egy Nevis Mistral orsóval gazdagabban indulhattam neki ennek a rövid túrának, amely előzetes tapasztalataink szerint rossznak biztosan nem ígérkezett!

Nevis method szett tesztelés viszontagságai

Penyigei Manczur László 2016-02-03
A Nevis tesztpályázaton nyert method feeder szettet (Nevis Method Carp Feeder 360H horgászbot és Nevis Feeder Runner Pro 5500 orsó) szeretném ebben az írásban bemutatni. A felszereléssel 3 alkalommal tudtam elmenni horgászni és tapasztalatokat szerezni. Mivel a tesztelés időszaka novemberre esett, az eltervezett taktikát már csak a halak kapókedve tudta jelentősen befolyásolni. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk az eseményeket szép sorjában!
Videóval

A fekete víz csukái

Dósa István 2016-01-24
Levente fiammal sok időt áldozunk a pergető horgászat oltárán. Ő ezt jellemzően egy 1,8 m hosszú, 5-20 g dobósúlyú bottal űzi, de a parti dunai süllőzéseinkre télen ez kevés, ezért elkezdtem neki a Neten keresni egy 2,4 m hosszú, kicsit keményebb botot, mikor belefutottam a Haldorádó-Nevis pályázatba. A pályázható botok között szerepelt egy, ami első ránézésre minden kívánalomnak megfelelt, ráadásul egy orsó is tartozott hozzá. Ez nem lehet véletlen! :) Megírtam a pályázatot, és pár napra rá jött az örömhír, megnyertem Levinek a botot! Az igazi süllős szezonhoz ugyan még kicsit korán van, de csukákra ideális az időszak. És ha csuka, akkor teszteljünk a legszebb csukás pályán, a Tisza-tavon, ami nemcsak kiemelkedő csuka-, de sügér- és balinállományáról is méltán híres!

Nevis teszthorgászokat keresünk - idén már másodjára - a Nevis 2016 újdonságainak kipróbálására!

Haldorádó Team 2015-09-18
Nem is olyan régen ért véget a Nevis pályázat idei fordulója, de a hazai forgalmazónak, a Top-Fish 2001 Kft.-nek köszönhetően ebben az évben még egyszer meg tudjuk hirdetni ezt a népszerű lehetőséget! Ráadásul ezúttal zömében olyan eszközökre lehet pályázni, amik már a Nevis 2016-os kollekciójába tartoznak! Klikk, ha érdekel, mert a határidők szorosak!

24 óra a nagy halak birodalmában

Németh Attila 2015-09-01
Végre elérkezett a nagy nap, mikor tesztelhettem a „Nevis teszthorgászokat keresünk 2015” című pályázaton általam elnyert Nevis Altiva Carp Feeder 390 heavy feederbotot és Nevis Patriot Feeder 40 orsót. A horgászaton elsősorban a felszerelést szerettem volna próbára tenni, ám a 24 óra elteltével kijelenthettem, hogy fizikai állóképességünk, kitartásunk és türelmünk is tesztelésre került.

Nevis Motive Carp Feeder 390XXH és Motive Feeder 40 teszt

Juhász Péter 2015-08-25
Írásomban a Nevis tesztpályázaton nyert nagyhalas felszerelésemet szeretném röviden bemutatni. Az elmúlt hetekben a bottal és orsóval több, mint 5 alkalommal horgásztam, így a kellő tapasztalat megszerzése után írom ezt a cikket.

A Nevis Patriot Tele Match és Arwo 3500 tesztelése

Szél Gábor 2015-08-20
Rendkívül nagy örömmel töltött el a levél, amivel a Haldorádó csapata tudatta velem, hogy a „Nevis teszthorgászokat keresünk 2015!” pályázatra leadott munkámmal elnyertem az általam választott horgászbot-orsó szettet tesztelésre. Az írás leadásakor több dolgot is megjelöltem a választható termékek közül, és végül azt nyertem, amit titkon szerettem volna, ami nem volt más, mint a Nevis Patriot Tele Match 4 méteres horgászbot és hozzá a Nevis Arwo 3500 orsó. Hogy miért pont ezt a szettet szerettem volna kipróbálni, és hogy milyen volt vele horgászni? Ez az írásból kiderül!

Nevis Match teszt - Whisper Power Carp Match 360 bot és Elite Match 40 orsó

Horváth Viktor 2015-07-23
Azon szerencsések egyike vagyok, akik lehetőséget kaptak, hogy egy komplett felszerelést tesztelhessek és erről egy élménybeszámolót írhassanak. A finomszerelékes technikák közül egyik kedvenc módszerem a matchezés, ezért is nagyon örültem a feladatnak. A horgászat során egy remek felszerelést volt alkalmam tesztelni és sok szép élménnyel lettem gazdagabb.

Nevis Trinity Carp és Karma 7000 teszt

Sipeki Gábor 2015-06-15
Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a 2015-ben meghirdetett Nevis teszthorgász pályázaton elnyertem a Trinity Carp és Karma 7000 szett tesztelésének lehetőségét. Egyik reggel megszólalt a telefonom. A csomagküldő szolgálat futára keresett, hogy megérkezett a várt csomagom a Haldorádótól. Legszívesebben egyből ki is bontottam volna, de ezzel sajnos várnom kellett délutánig. „Vajon milyenek lesznek a felszerelések?” - csak ez a kérdés járt a fejemben.

Nevis teszthorgászokat keresünk 2015! Kipróbálnád a Nevis újdonságait?

Haldorádó Team 2015-03-23
Most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem indul el szezon Nevis teszthorgász pályázati lehetőség nélkül. Évek óta a legsikeresebb kezdeményezésünk a különböző horgászfelszerelés tesztekre való jelentkezési lehetőség. A nyertes pályázók egy élménybeszámoló cikk elkészítése után megkapják „ajándékba” a tesztelésre átadott horgászfelszerelést, botot vagy orsót. A Nevis magyarországi forgalmazója, a Top-Fish 2001 Kft. jóvoltából idén is meghirdetjük ezt az akciót!

Kora őszi csukázás

Vass Endre 2014-10-21
Egy olyan felszerelést mutatok be, amely már az első kézbevétel során beindította a fantáziámat és rögtön éreztem, hogy ezt mindenképpen ki kell próbálnom. A Finezze MH bot elcsábított könnyűségével, érzékenységével, feszességével, modern gyűrűzésével, a 2015-ös újdonság Okuma Caymus pedig gőzmozdonyokra emlékeztető fekete-piros színével, kecses formáival, ötletes rotor-kiképzésével, sima futásával és pontos illesztéseivel. A magamfajta szenvedélyes pergetőnek csak a szívét fájdítja, ha csak szárazon ízlelgetheti a felszerelést, de nekem szerencsém volt! Nem kellett sokat várnom, hogy a vízparton, szép halakkal tehessem próbára az összeállítást: mit is tud a gyakorlatban?

A legkisebb csapattag - Spro Team Feeder 270M és Nevis Snipe Feeder 40 próbája

Haszilló István 2013-10-30
Akik figyelemmel kísérik a Haldorádó háza táján történő eseményeket, azoknak nem újdonság a Team Feeder bot- és orsócsalád, hiszen már több kisfilmben is láthatták a nagyobb botokat, hogy miként is képesek felőrölni a nagytestű pontyok és amurok erejét. De mi a helyzet a széria kisebb tagjaival? Vajon azokat csak a finom keszeg- és pontyhorgászathoz fejlesztették? Vagy képesek ennél többre is? Ennek próbáltam meg utánajárni.

Balatontól Mórig egy csabaitól, avagy a Daiwa Bojlis szett teszt

Szamosi Attila 2011-12-18
Hosszú utat tettem meg, mire elkészült ez az írás. Kipróbáltam a Daiwa szettet 270 m-re behúzva és 110 m-re dobálva is. Ültem napokat hal nélkül és fárasztottam 10 kg-osat is. Célom nem az volt, hogy gyorsan fogjak pár nagy halat, inkább hogy megismerjem és megismertessem a Daiwa bot-orsó párosát. Arra törekedtem, hogy teljes képet tudjak adni a felszerelésről…

Daiwa Aqualite Power Match 3.90 bot és Daiwa Procaster 3500X orsó teszt és élménybeszámoló

Liszicsán Zoltán 2011-12-12
Eddigi horgász pályafutásom során még nem adatott meg, hogy egy komplett felszerelést tesztelhessek és erről egy cikket írjak. Ez most elérkezett. Kissé meg voltam illetődve a feladattól, de örülök, hogy részt vehettem benne. E feladat megoldása során szép élményekkel gazdagodtam és megismerhettem egy remek felszerelést.

Teszt előttem, front utánam - Daiwa feeder szett teszt

Varga János 2011-11-09
Mindig öröm egy új botot és orsót kézbe venni, kicsomagolni, horgászatra előkészíteni. Ha mindezt ráadásul felkérésre tesszük, nem mellesleg a tesztelt terméket meg is tarthatjuk, az már ezen is túlmutat. Ha mindezt kedvenc gyártónk termékeivel tehetjük, az számomra már ahhoz hasonló, mintha egy évben két karácsony lenne. Büszkeséggel, tettvággyal és kíváncsisággal telve láttam hát neki a feladatnak és a tesztelésre váró termékeket rejtő csomag bontásának.

Pergetés a Daiwa Exceler orsóval és bottal

Fekete Tamás 2011-10-12
Óriási izgalommal vártam, hogy megérkezzen a tesztre váró felszerelés. Éppen a nyaralásomat töltöttem, mikor meghozta a futár. Hazaérve várt a hatalmas doboz. Úgy éreztem magam, mint egy kis gyermek karácsonykor a nagy ajándékkal. Rengeteg dolog járt a fejemben a teszthelyszínekkel kapcsolatban, ám az időjárás nem fogadott kegyeibe. Az előző heti csapadékos idő következtében elsőszámú tesztpályám, a Bodrog zavarosan és kissé megemelkedve mosta a partot. Ilyen előjelekkel vágtam bele a horgászatok tervezésébe.

Cormoran bojlis felszerelés teszthorgászat

Beck Tibor 2011-09-26
Azt hiszem, sok horgásztársam irigyelhetett, amikor én kaptam meg a lehetőséget a Daiwa-Cormoran - és természetesen a Haldorádó - jóvoltából, hogy leteszteljem egy bojlis horgászat alkalmával a Cormoran PRO CARP AKX botot, illetve a Cormoran AKX 6PiF 5000 orsót. Éppen ezért igyekeztem az elvárásoknak maximálisan megfelelni, és olyan tesztcikket akartam készíteni, amely mindenre kiterjed. Ehhez azonban szerencsére is szükség van, hiszen természetesen a legjobban hal(ak) fárasztásával lehet komplett véleményt alkotni. Fortuna istenasszonya nem fogadott kegyeibe, hiszen két horgásztavat is meglátogattam e célból - igaz, csak rövid, egynapos horgásztúrákra, bízva a szerencsében és a sikerben. Reményeim nem teljesültek, szerencsére azonban a harmadik horgászat alkalmával bepótolhattam az előzőekben kimaradt élményeket…

Vízközti torpedók, avagy a Cormoran Speciland Matchbot és a Cormoran Corcast 8PiF Super Jet Match 3000 orsó tesztelése

Vörös Marcell 2011-09-17
Napjainkban talán az egyik legközismertebb horgászmódszer a matchbotozás, ami általában sikeresebben használható, mint a hagyományos fenekező technika. Természetesen nem mindegy, hogy a matchbotos horgászaton belül milyen szerelést választunk, mert a finom vízközti dévérezéstől egészen a sliderezésig bármi eredményes lehet. Vannak olyan matchbotos szerelékek, melyek egy-egy helyzetben több halat adnak, mint a többi. Ha ezt sikerül felfedeznünk és kihasználnunk, akkor valóságos csodában lehet részünk. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy egy meleg májusi napon vízközt milyen fogási eredményeket lehet elérni, és szeretnétek megnézni, hogy mire képes a Cormoran Speciland Matchbot a Cormoran Corcast 8PiF Super Jet Match 3000 orsóval, akkor nektek szól ez az írás!

Második próba Cormoran módra

Kun Balázs 2011-09-11
Ha tesztelni szeretnék egy komplett felszerelést, nem elegendő egy alkalom. Minél többet próbáljuk, annál hitelesebbé válnak az eredmények. A Cormoran felszerelésemet második alkalommal is vizsga alá vetettem. Tudom, ez a két teszt sem valami sok, de azért több, mint egy. A mostani horgászatomon megpróbálok megküzdeni nagyobb pontyokkal, alávetve a botot a nagyobb terhelésnek. Remélem, újabb élményekkel gazdagít a mostani tesztelés is.

Első próba Cormoran módra

Kun Balázs 2011-09-10
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy közel 200 beküldött élménybeszámolóból az enyém bizonyult a legjobbnak a feeder kategóriában. Se Cormoran botom vagy orsóm még nem volt, ezért is voltam kíváncsi, mire képesek, hogyan működnek… egy szó, mint száz, milyen velük halat fogni? Két különböző helyszínen suhintottam meg végszerelékeimet a víz felé, sok szép halat remélve. Nézzétek meg, hogyan sikerült az első tesztelés!

Harcsatámadás, kapófog-nyomok és csukaharapások után - CORMORAN pergető szett teszt

Kovács Márk 2011-08-21
Úgy gondolom, nincs ma olyan magyar horgász, aki nem hallott még a legendás CORMORAN márkáról. Az idén 38 éves német vállalat nevéhez több innováció is fűződik, az egyik legfontosabb talán, hogy Európában elsőként ők kezdték használni a Fuji gyűrűket horgászbotjaikon. Mára sok minden megváltozott. Idén például már a japán DAIWA céggel együttműködve készítenek el egyes bottípusokat. Az évtizedeken át tartó folyamatos fejlesztések biztosították - és biztosítják - a vállalat termékeinek minőséget a mai napig. Lehetőséget kaptam arra, hogy ebben a cikkben egy olyan középkategóriás, médium erősségű CORMORAN pergető bot-orsó kombinációt mutassak be, amellyel kényelmesen és eredményesen horgászhatjuk át a nappalokat és éjszakákat, elsősorban csukákra, süllőkre, balinokra vadászva.

Daiwa teszthorgászokat keresünk! Nagy a tét!!!

Haldorádó Team 2011-06-15
Mint ahogy azt előző akciónkban megígértük, növeljük a tétet és most a Daiwa-Cormoran magyarországi forgalmazójának jóvoltából Daiwa termékek közül válogattunk. E pályázat keretében most nagy értékű Daiwa horgászfelszereléseket lehet kipróbálni, azok tesztelésére lehet jelentkezni. Ha szeretnél egy minőségi Daiwa horgászfelszerelést tesztelni, JELENTKEZZ!!!

Cormoran teszthorgászokat keresünk!

Haldorádó Team 2011-04-22
Ebben az évben sem váratott magára sokat a legnépszerűbb akciónk, aminek keretében horgászfelszereléseket lehet kipróbálni, azok tesztelésére lehet jelentkezni. Az első ilyen akcióban a Cormoran értékes botjai és orsói várnak gazdára. Ha szeretnél egy minőségi horgászfelszerelést tesztelni, JELENTKEZZ!!!
Videóval

Csúcsminőségű csukapergető felszerelés - teszt

Gégény Viktor 2010-10-29
Tesztünk első fele azzal ért véget, hogy ígéretet tettem, megosztom az Esox Soft Bait botról és a Stradic 4000 FC orsóról „terepen” szerzett tapasztalataimat, benyomásaimat. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem elsősorban nem a száraz paraméterek, inkább a személyes tapasztalat az, ami meggyőző tud lenni, ha egy-egy új bottal, orsóval, zsinórral vagy egyéb horgászeszközzel ismerkedem. Nyilvánvaló emellett, hogy a képernyő előtt nehéz mihez viszonyítanunk, így persze kellenek azok a „fránya” számadatok. Most én mégis egy másik oldaláról próbálom a dolgot érzékletessé tenni, mégpedig úgy, ahogy azt az évek horgászrutinja mondatja velem.
Videóval

Csúcsminőségű csukapergető felszerelés teszt

Gégény Viktor 2010-10-22
Legutóbbi horgászatom során a Shimano „Cross The Line” sorozatának több szempontból is különleges pergető botját, a Speed Master család Esox Soft Bait névre keresztelt darabját kaptam meg tesztelésre. A SpeedMaster név sokunknak ismerősen cseng, az „esox” csukát jelent, a „soft bait” pedig lágy csalit. A magas minőségű XT100-as karbonból és bioszál (Biofibre) keverékéből létrejött botot kifejezetten nagy plasztik csalikkal, gumihalakkal, twisterekkel történő horgászatra fejlesztették ki, megnevezését tekintve célzottan csukahorgászatra. Bár valóban egy tipikusan nagy csukás vízre, a Harsányi-horgásztóra indultam kipróbálni, az már a horgászat elején kiderült, hogy a bot ennél lényegesen sokoldalúbban használható.
Videóval

Kedvező árú feederbotok az intenzív vizekre II. rész

Takács Péter 2010-07-12
Bőrig áztunk. Még nem nagyon fordult elő, hogy forgatást félbeszakítsunk, de a vihar olyan hirtelen ért el minket, hogy szinte összepakolni sem volt időnk. Mielőtt a botokkal szerzett tapasztalatok részletezésébe belemennénk, folytassuk ott, ahol, ahol az előző nap félbeszakadt, az etetőanyag bekeverésével! Szerencsénkre ezen a napon már csupán az erős szembeszél nehezítette csak a munkát, esőre nem volt kilátás, így nyugodtan vágtunk neki a Shimano Force Master Commercial botok éles bevetésének. Legalább a halak partnerek voltak ebben ezen a napon…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.