• Szépen védekezett!
  • 215 gramm, 19 cm/17 cm
Fogás ideje: 2016-05-01 10:50:00
Időjárás: Felhős
Napszak: Nappal
Horgász: balazs-betti
Fogás helye: Nagyéri-holtág (Csenged)
Súly: 0.32 kg
Hossz: 23 cm
Kerület: 22 cm
Csali: giliszta
Módszer: fenekező
Az ünnepnap hatására sikerült a mai délelőttöt is a vízparton tölteni. Végre nemcsak a párom, hanem az édesapám is velem tartott, így családias hangulatban teltek az órák. Nem is kellett hozzá sok idő, és a boldogság is a felszínre tört. Épp a szokásos törpét szedtem le a horogról, amikor a másik bot kapásjelzője ugrálni kezdett. Édesapám nem volt rest, azonnal bevágott, majd a hínársort kikerülve partra vezette a halat. Utána jött a nagy meglepetés, ezüstkárász akadt a horogra! Ilyen halat már jó ideje nem sikerült fogni, így nagy volt az öröm. A hal a mérlegelésnél 210 grammot mutatott. Telt, múlt az idő, jöttek a törpék, de más hal nem mutatott érdeklődést. Mígnem egy visszaejtés után újabb komoly jelzés jött. Előtte is kóstolgatta már, de jó döntés volt kivárni. A bevágás után a hal szépen küzdött, és az előttünk elterülő, kb 4-5 méter széles, de vonalszerű hínárosba tartott. Sikerült is neki elérni, de vesztére épp egy résnyi lyukat talált meg. Kis izgulás után végül ő is a parton pihent, a súlya 215 gramm volt. Majd jó 20 perc múlva érkezett a bátyjuk. A kapása akár az előző kettőé, de a bevágás után már tudtam, hogy nagyobb, mint az előzőek. Elsőre a hozzá közelebbi nádas felé indult, de miután közelebb került, ő is a hínárost választotta. Sikerült is neki belemenni, így megnehezítette a dolgomat, de 2 perc küzdelem után végül én nyertem! A mérlegelésnél a hal 325 grammos volt. Mind a 3 példány gilisztára jött, míg az etetőanyagban először bizonyított, a ponty-kárász keverék. Így 1 délelőtt alatt meglett az idei első 3 ezüstkárász, ami azért is tölt el büszkeséggel, mert a Haldorádón olvasott rengeteg cikkből és tanácsból próbáltam minél többet átültetni a gyakorlatba. A nap halállományát egyébként majd 2 kiló törpe tette teljessé, de méretben sajnos 1 sem közelítette meg a szerdai "óriást". Az ezüstösek sem maradhattak a holtágban, de mivel ilyen örömöt okoztak, és igen dekoratívok, mentek a kerti tavunkba, a szerdai törpe mellé. :)
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.