A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Ha valaki meghallja a LEGENDÁS HARCSÁS VIZEKEN c. filmsorozat címét bárhol a nagyvilágban, szinte biztos, hogy elsőként Spanyolország és az Ebro folyó, majd Olaszország és a Pó folyó jut az eszébe.
A FOX a Rage szériát 2010-ben hozta létre, ezen rövid idő alatt is számos terméke meghódította az egész világot. Mi sikerük titka? Röviden négy szó: a legjobb minőség - megfizethető áron! Az egyik ilyen termék a Fonott zsinór vágó olló. Ez a hihetetlenül éles és erős szerszám orvosi acélból készült, éppen ezért szinte - rendeltetésszerű használat mellett - lehetetlen kicsorbítani. Tökéletesen, szőröződés nélkül vág bármilyen fonott és monofil zsinórt, amely a speciális mikró-fogazásnak köszönhető. A hagyományos ollókkal ellentéte nem tolja el maga előtt a zsinórt, a tűéles apró fogak megfogják és elnyisszantják a legkisebb (megfoghatatlan) darabot is! Minden modern horgász elengedhetetlen segédeszköze.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A FOX a Rage szériát 2010-ben hozta létre, ezen rövid idő alatt is számos terméke meghódította az egész világot. Mi sikerük titka? Röviden négy szó: a legjobb minőség - megfizethető áron! Az egyik ilyen termék a Fonott zsinór vágó olló. Ez a hihetetlenül éles és erős szerszám orvosi acélból készült, éppen ezért szinte - rendeltetésszerű használat mellett - lehetetlen kicsorbítani. Tökéletesen, szőröződés nélkül vág bármilyen fonott és monofil zsinórt, amely a speciális mikró-fogazásnak köszönhető. A hagyományos ollókkal ellentéte nem tolja el maga előtt a zsinórt, a tűéles apró fogak megfogják és elnyisszantják a legkisebb (megfoghatatlan) darabot is! Minden modern horgász elengedhetetlen segédeszköze.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.