Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
Ebben a 4 részes swinger szettben a Carp Academy legnépszerűbb karos és beépített ledes villanófénnyel ellátott swingerei kaptak helyet. Szállításkor nagy segítségünkre lesz a kemény tokos vastag szivaccsal borított hordozó doboz, amely jól megóvja tartalmát a különböző sérülésektől. Így sokáig élvezhetjük swingereink hibátlan működését. A készletben egy piros, egy sárga, egy zöld és egy kék színű swinger található.
Amit még a Sensor swingerekről tudni érdemes:
A Carp Academy Sensor Swinger remek minőségén kívül a kedvező árával is magára irányítja a figyelmet. Ez egy merev karos swinger, melyen a 42 grammos súly mozgatásával növelhetjük, vagy csökkenthetjük a zsinórra gyakorolt ellenállást. Főleg az ejtős kapások érzékelésében van nagy szerepe. A swinger műanyag tartórészébe beépített rugóval változtathatjuk a swinger erőhatását a zsinórra. Viharos szélben hatalmas segítséget jelent a feszesre állított swinger, gyorsan egyenesbe hozza a zsinórt. A zsinórcsiptetőt is tetszés szerint állíthatjuk, zsinórunk vastagságának megfelelően. Ezt a swingerfej alján található tekerőgombbal precízen és gyorsan megtehetjük. Így garantáltan leold bevágáskor, bármilyen vastag zsinórt is használunk! A gyártók az éjszakai horgászatokra is gondoltak. A Swingerfejbe építettek egy ledet is, mely kapás esetén világít, persze előtte csatlakoztatni kell a kapásjelzőhöz. Ezen kívül a swingerfejbe világítópatron is helyezhető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.