Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
A By Döme TEAM FEEDER kiegészítők köre a pontyos merítőfejekkel bővült, amelyből több különböző méretet és minőséget kínálunk. Válaszd a számodra legmegfelelőbbet!
A CARP-5 merítőfejet szintén azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik a termetes halakat szeretnék megcélozni, mert ez a modell is az ő igényeiket szolgálja. Kialakítása és méretei elegendőek ahhoz, hogy egy nyugtalan, nagyobb testű halat is biztonságosan megtartson, illetve kellően strapabíró, jó minőségű az anyaghasználata ahhoz, hogy bírja a fokozott igénybevételt. A fej erősített, eloxált alumínium kerettel rendelkezik. Hálója nagy teherbírású, extra erős anyag, ami tökéletesen alkalmas e merítőfej nagyhalas koncepciójához. Végül, de nem utolsó sorban nem elhanyagolható szempont, hogy ez a merítőfej rendelkezik a legkedvezőbb árral!
A CARP-5 Nagyponty merítő méretei és főbb tulajdonságai:
- Keret mérete: 65x55 cm
- Háló mélysége: 50 cm
- Súlya: 275 g
- Anyaga: nagy teherbírású hálószövet
- Könnyű alumínium keret
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A By Döme TEAM FEEDER kiegészítők köre a pontyos merítőfejekkel bővült, amelyből több különböző méretet és minőséget kínálunk. Válaszd a számodra legmegfelelőbbet!
A CARP-5 merítőfejet szintén azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik a termetes halakat szeretnék megcélozni, mert ez a modell is az ő igényeiket szolgálja. Kialakítása és méretei elegendőek ahhoz, hogy egy nyugtalan, nagyobb testű halat is biztonságosan megtartson, illetve kellően strapabíró, jó minőségű az anyaghasználata ahhoz, hogy bírja a fokozott igénybevételt. A fej erősített, eloxált alumínium kerettel rendelkezik. Hálója nagy teherbírású, extra erős anyag, ami tökéletesen alkalmas e merítőfej nagyhalas koncepciójához. Végül, de nem utolsó sorban nem elhanyagolható szempont, hogy ez a merítőfej rendelkezik a legkedvezőbb árral!
A CARP-5 Nagyponty merítő méretei és főbb tulajdonságai:
- Keret mérete: 65x55 cm
- Háló mélysége: 50 cm
- Súlya: 275 g
- Anyaga: nagy teherbírású hálószövet
- Könnyű alumínium keret
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.