Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A BlendeX Serum Ghost – csakúgy, mint elődje – lehetőséget biztosít két különböző ízű aroma együttes használatára, sőt, tulajdonképpen az ízek, változatok maradtak ugyanolyanok, mint voltak. Egyedül a beltartalom változott meg némiképp, ugyanis törekedtünk arra, hogy az aromák még tovább adagolják magukból a csábító attraktorokat, étvágyfokozókat, valamint kellemes ízüket. Ezeken kívül újdonság a Ghost esetében, hogy vizuális csalogatóhatást is kelt, ugyanis ezek a sűrű folyadékok a vízben látványos felhőt képeznek, méghozzá olyan színűt, amilyen maga az aromakoncentrátum.
A Ghost aromát lehet a csalira, a megtöltött kosárra vagy PVA csomagokba is nyomni az extra íz- és csalogatóhatás érdekében, bár eredményes felhasználásának csak a fantázia szab határt! Természetesen a PVA tasakot, hálót sem oldja.
A BlendeX Serum Ghost ugyanabban a hét fogós változatban kerül forgalomba, mint az elődje. Ezek a Tintahal + Polip, Eper + Méz, Fokhagyma + Mandula, Ananász + Banán, Vajsav + Mangó, TripleX (Nagy Ponty + Tintahal + Frankfurti Kolbász) és a Kókusz + Tigrismogyoró.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A BlendeX Serum Ghost – csakúgy, mint elődje – lehetőséget biztosít két különböző ízű aroma együttes használatára, sőt, tulajdonképpen az ízek, változatok maradtak ugyanolyanok, mint voltak. Egyedül a beltartalom változott meg némiképp, ugyanis törekedtünk arra, hogy az aromák még tovább adagolják magukból a csábító attraktorokat, étvágyfokozókat, valamint kellemes ízüket. Ezeken kívül újdonság a Ghost esetében, hogy vizuális csalogatóhatást is kelt, ugyanis ezek a sűrű folyadékok a vízben látványos felhőt képeznek, méghozzá olyan színűt, amilyen maga az aromakoncentrátum.
A Ghost aromát lehet a csalira, a megtöltött kosárra vagy PVA csomagokba is nyomni az extra íz- és csalogatóhatás érdekében, bár eredményes felhasználásának csak a fantázia szab határt! Természetesen a PVA tasakot, hálót sem oldja.
A BlendeX Serum Ghost ugyanabban a hét fogós változatban kerül forgalomba, mint az elődje. Ezek a Tintahal + Polip, Eper + Méz, Fokhagyma + Mandula, Ananász + Banán, Vajsav + Mangó, TripleX (Nagy Ponty + Tintahal + Frankfurti Kolbász) és a Kókusz + Tigrismogyoró.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.