Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A FermentX etetőanyag család gyakorlatilag a tejsavas palettánk alapját képezi. Sok évvel korábban, anno ezzel kezdődött e kiváló nyári etetőanyagok fejlesztése, vagy talán nem túlzást azt mondani, hogy a sikertörténete! Ennek alapjaira épülve, azóta számos különféle csali, adalék, illetve speciális melegvízi etetőanyag kerül forgalomba, viszont az újabb ötletek tesztjei a mai napig folyamatosan zajlanak!
Íme, az egyik bomba újdonságunk, a FermentX Concentrate „aromák” csoportja! Hogy egész pontosak legyünk, erre a termékre nem az aroma a megfelelő szó, sokkal inkább a névből is eredő koncentrátum, mivel kellően tömény és tartalmas. Ezek a folyadékok tulajdonképpen az erjesztett, tejsavas etetőanyagjaink "lelkét", esszenciáját jelentik!
Ez az újdonság egy speciális fermentációval előállított, jellegzetesen savanyú karakterű folyadék, amely gazdag (nem túl édes ízérzetet keltő) szénhidrátokban, valamint magas biológiai értékkel/aktivitással rendelkező fehérjéket is tartalmaz. Emellett jelentős ásványi anyag (Na, K, Ca, Mg, P)-, illetve vitaminforrásként (C-vitamin, Pantoténsav, B-vitaminok) is szolgál a halak számára. Ahogy a FermentX család többi tagja, ez a különlegesség is tejsavas alapra épül, az alacsony pH érték biztosításának érdekében, valamint azért, hogy az ásványi anyagok, vitaminok megfelelően oldott formában legyenek jelen a folyadékban. Mindezek mellett bővelkedik peptidekben (kisebb fehérje egységek), szabad aminosavakban és ammónium-sókban is. Ezen az összetevők mesterien összehangolt keveréke nagy mértékben elősegíti azt, hogy a halak értékes táplálékként azonosítsanak bármely csalogatóanyagot, amit ezzel a folyékony koncentrátummal kezelünk!
Mikor érdemes használni?
A hagyományos etetőanyagok "nyári formába" hozatalához ajánljuk. Ezzel bekeverve ugyanis bármelyik kosaras etetőanyag a legjobb, legfrissebb, leghatékonyabb erjesztett hatást kelti, amelyet imádnak az amurok és a pontyok! Tapasztalataink szerint az új adalékot akár már a felmelegedő (16 C feletti) vizekben is érdemes alkalmazni, majd ahogy a víz hőfokra egyre magasabb Celsius értéket mutat, úgy válik ez a koncentrátum is igazi értékké az etetőanyagban, tehát a nyári időszakban csúcsosodik ki leginkább a hatásfoka!
Ahogy az palettánkon megszokottá vált, az összes korábbi fogós FermentX etetőanyaghoz kínálunk azonos ízű Concentrate adalékot. Jelenleg 6 különböző ízváltozatban: Tejsavas FX 1, Tejsavas Nagy Amur, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Mézes Pálinka, Tejsavas Ananász és végül a klasszikus Tejsavas Betainos verzióban kerül forgalomba.
Használat előtt felrázandó!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.