Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású, új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről. Ebben az írásban és videóban a 6 új tagot számláló botcsaládot szeretném bemutatni.
Meggyőződésem, hogy a nagy pontyok mellett a legtöbb horgász számára a nagy harcsák még az igazán vágyott halak. Ki ne szeretné összemérni erejét vizeink csúcsragadozójával?! Folyamatosan új kalandokra, új élményekre és halakra vágyok én is. Tudásszomjam csillapíthatatlan! Most a nagy harcsák nyomába eredünk kollégáimmal és örömmel osztunk meg minden új és hasznos tapasztalatot veletek is! Érdemes lesz most is velünk tartani!
A Relax XL néven kínált pontyozó fotel kialakításánál az extrém teherbírás és a maximális kényelem megteremtése volt az elsődleges szempont. Ezt az ülőalkalmatosságot akár 150 kg-os testsúlyú, nagyobb termetű horgászok is nyugodtan használhatják. A fotelt minden részletében minőségi, precíz kidolgozás jellemzi. Komfortosságáról a vastagon párnázott, magasított ülőfelület és háttámla gondoskodik, illetve beépítettek egy extra deréktámaszt is. A magasított ülőrésznek, a magasabb háttámlának és a beleépített deréktámasznak egyaránt nagy előnye, hogy sokkal kényelmesebben lehet elhelyezkedni a fotelben, s mivel magasabban ülünk, egyszerűbb is „kiugrani” belőle egy hirtelen kapás esetén, mint az alacsonyabb típusokból, amiknél a lábunk jobban be van hajlítva. Nem elhanyagolható szempont a gyors kezelhetőség sem! A fotel felállítási ideje mindössze néhány másodperc, majd később egyedi gyorszáras megoldásának köszönhetően a háttámla dőlésszögének módosítása is pillanatok alatt elvégezhető művelet. Ezt a gyorszárat ugyanis a fotel karfájába szerelték, így egyetlen mozdulattal tudjuk a háttámla dőlésszögét állítani anélkül, hogy fel kellene állnunk, szemben a tekerőgombos állítási megoldással. A Relax XL fotel mind a négy lába teleszkópos rendszert kapott, valamint garantáltan süppedésmentes, gömbcsuklós billenőtalpakat rögzítettek rájuk, így szinte minden körülmény között stabilan helyezhetjük el fotelünket a vízparton.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.