Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hideg idő ellenére sokan járnak ősszel és télen is horgászni. Azok, akik több napos horgászatra szánják el magukat, és mindvégig a vízparton tartózkodnak, egy fűthető sátorban a legnagyobb hideget is túlélik. No de mivel fűtsünk a sátorban? Az erre a célra tervezett speciális fűtő eszközöket tulajdonképpen úgy kell elképzelni, mint egy mini szieszta gázkályhát, csak kisebb méretben és lényegesen egyszerűbb kivitelben. Nagyon könnyű kezelni, de ez első használatba vétel előtt, a saját érdekünkben mindenképpen el kell olvasni a részletes használati utasítást is! A HPV sátorfűtés a világon a legbiztonságosabban működő fűtések közé sorolható! A rendkívül gazdaságos üzemeltetésű készülékek németországi gyárban készülnek. A készülék hétköznapi PB palackról működik, 80 cm-es hosszúságú csatlakozóval szerelt.
Nyomáscsökkentő vásárlása szükséges!
Miután a kívánt hőmérsékletet eléri, a fűtést átáll alvó üzemmódba, és csak a gyújtóláng marad égve, ezáltal a gázfogyasztás is csökken. Ha a hőmérséklet a beállított hőfok alá csökken, a készülék újraindul automatikusan, és felfűt a kívánt hőfokra.
A Sátorfűtés HPV 1,7 kW eszköz főbb jellemzői:
- 1,7 Kw teljesítmény
- Gázfogyasztás: 130 gr / h
- Rozsdamentes acél kivitel
- 80 cm-es csatlakozási tömlő
- Tömeg: 0,9 kg
- Méret: 34x8,5x18,5 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A hideg idő ellenére sokan járnak ősszel és télen is horgászni. Azok, akik több napos horgászatra szánják el magukat, és mindvégig a vízparton tartózkodnak, egy fűthető sátorban a legnagyobb hideget is túlélik. No de mivel fűtsünk a sátorban? Az erre a célra tervezett speciális fűtő eszközöket tulajdonképpen úgy kell elképzelni, mint egy mini szieszta gázkályhát, csak kisebb méretben és lényegesen egyszerűbb kivitelben. Nagyon könnyű kezelni, de ez első használatba vétel előtt, a saját érdekünkben mindenképpen el kell olvasni a részletes használati utasítást is! A HPV sátorfűtés a világon a legbiztonságosabban működő fűtések közé sorolható! A rendkívül gazdaságos üzemeltetésű készülékek németországi gyárban készülnek. A készülék hétköznapi PB palackról működik, 80 cm-es hosszúságú csatlakozóval szerelt.
Nyomáscsökkentő vásárlása szükséges!
Miután a kívánt hőmérsékletet eléri, a fűtést átáll alvó üzemmódba, és csak a gyújtóláng marad égve, ezáltal a gázfogyasztás is csökken. Ha a hőmérséklet a beállított hőfok alá csökken, a készülék újraindul automatikusan, és felfűt a kívánt hőfokra.
A Sátorfűtés HPV 1,7 kW eszköz főbb jellemzői:
- 1,7 Kw teljesítmény
- Gázfogyasztás: 130 gr / h
- Rozsdamentes acél kivitel
- 80 cm-es csatlakozási tömlő
- Tömeg: 0,9 kg
- Méret: 34x8,5x18,5 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.