A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A Delphin LightBAR UC egy nagyon praktikus sátorlámpa, melyle a sötétség nem lepi meg. Két világító színnel rendelkezik, valamint választható a fényerő is. Az első kapcsolás után 5% fényerővel a fehér fény gyullad ki. A második megnyomás után 30%, a harmadik után 100% a fényerő. A negyedik gombnyomás után villogni kezd, melyet behúzásnál fog értékelni amikor visszafele tudja a tábora pontos irányát.
Az ötödik gombnyomás után a narancssárga led világít 50%-os fényerővel. A hatodik gombnyomás után a narancssárga dióda világít 100% fényerővel. Ennek a színnek több előnye is van, azon kívül hogy nem mindennapi, szúnyogriasztó hatása is van, ami nem mellékes a vízparton töltött estéken. A manuális gombnyomások a lámpán magán történnek. Természetesen a csomagolás részét képezi a távirányító, mely külön kapcsolja a fehér és narancssárga fényt, rövidítve a reakció időt.
A lámpán és a távirányítón kívül a csomagolás részét USB-C képezi egy tápkábel és rögzítő egyik a lámpára, másik a távirányítóra. A sátorlámpa rögzítése a benne lévő mágnessel és egy fém lemezzel történik. Ezeknek köszönhetően a LightBARt bárhol el tudja biztonságosan helyezni sátrában, vagy más horgász helyen.
Műszaki paraméterek:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Delphin LightBAR UC egy nagyon praktikus sátorlámpa, melyle a sötétség nem lepi meg. Két világító színnel rendelkezik, valamint választható a fényerő is. Az első kapcsolás után 5% fényerővel a fehér fény gyullad ki. A második megnyomás után 30%, a harmadik után 100% a fényerő. A negyedik gombnyomás után villogni kezd, melyet behúzásnál fog értékelni amikor visszafele tudja a tábora pontos irányát.
Az ötödik gombnyomás után a narancssárga led világít 50%-os fényerővel. A hatodik gombnyomás után a narancssárga dióda világít 100% fényerővel. Ennek a színnek több előnye is van, azon kívül hogy nem mindennapi, szúnyogriasztó hatása is van, ami nem mellékes a vízparton töltött estéken. A manuális gombnyomások a lámpán magán történnek. Természetesen a csomagolás részét képezi a távirányító, mely külön kapcsolja a fehér és narancssárga fényt, rövidítve a reakció időt.
A lámpán és a távirányítón kívül a csomagolás részét USB-C képezi egy tápkábel és rögzítő egyik a lámpára, másik a távirányítóra. A sátorlámpa rögzítése a benne lévő mágnessel és egy fém lemezzel történik. Ezeknek köszönhetően a LightBARt bárhol el tudja biztonságosan helyezni sátrában, vagy más horgász helyen.
Műszaki paraméterek:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.