Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A műanyagházas gázfőző egyégős kivitelben készült. Az ergonomikus vezérlőgomb használatával elérhető a pontos teljesítmény beállítás. Az égő kerámiabetétes, a szélvédő anyaga rozsdamentes acél. 190 g-os gázpatronnal működik, amely egyszerűen és könnyen cserélhető. Picike, kevés helyet foglal, könnyű, egyszerű és még jól is néz ki.
A hagyományos eldobható palackos gázfőzőkhöz képest a kerámiasugárzó sokkal takarékosabban bánik a gázzal, ugyanakkor erős hőt ad le. Horgász fűtésnek is kiváló! Jól jön a szabadban üldögélés közben is, mert használható kézmelegítőnek, vagy közel rakva a kempingszékhez jól eső meleget áraszt.
A hőt nem viszi el annyira a szél, mert a kerámialap nem lánggal ég, hanem izzik, tehát sugározza a hőt. Persze a tűzveszélyre azért vigyázni kell, mert elég forró tud lenni.
A kerámia sugárzónak köszönhetően eloltani sem tudja a szél a lángot.
Két kiegészítő tartozék van a dobozban:
Edénytartó:
Ezt felpattintva kapunk egy kemping gázfőzőt, amire még nagyobb edényeket is simán rátehetünk. Remekül lehet rajta az ételeket melegíteni és főzőcskézni is.
Grillserpenyő:
Az edénytartóra rátéve kapunk egy mini grillsütőt, és lehet sütögetni húst, vagy a köretet, de mást is. Mivel bordázott így a hússzeletek nem tapadnak le, és még jobban is sülnek.
A készülékhez nem jár gázpalack!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.