Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A ROK márkejelzésű termékek kifejezetten precíz, strapabíró termékek, melyek sok méretben, illetve formában, kialakításban kaphatóak, a legkisebb aprócikk tartótól a nagyobb darabokig. Mindegyik doboz tökéletesen nyílik és csukódik, s ami igazán fontos, ezt tartósan produkálja is! Nem fog szétesni, elkopni, vagy netán deformálódni a tartós használat mellett sem! A dobozok belső tervezése is igazán minőségi és gyakorlatias. A legkisebb horgunk, kapcsunk sem fog átcsusszanni a mellette lévő bármelyik rekeszbe, így sok bosszankodást megspórol számunkra! Ismerjétek meg ezeket a kiválóan osztható dobozokat, biztosak vagyunk benne, hogy nem fognak csalódást okozni!
Megnövelt méylségű, XL méret, a nagyobb kiegészítőkhöz, végszerelékelemekhez! - Ennél a doboznál térelválasztó lapocskák segítségével összesen 35 db rekesz alakítható ki.
Méretek: 35,5x23x9 mm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A ROK márkejelzésű termékek kifejezetten precíz, strapabíró termékek, melyek sok méretben, illetve formában, kialakításban kaphatóak, a legkisebb aprócikk tartótól a nagyobb darabokig. Mindegyik doboz tökéletesen nyílik és csukódik, s ami igazán fontos, ezt tartósan produkálja is! Nem fog szétesni, elkopni, vagy netán deformálódni a tartós használat mellett sem! A dobozok belső tervezése is igazán minőségi és gyakorlatias. A legkisebb horgunk, kapcsunk sem fog átcsusszanni a mellette lévő bármelyik rekeszbe, így sok bosszankodást megspórol számunkra! Ismerjétek meg ezeket a kiválóan osztható dobozokat, biztosak vagyunk benne, hogy nem fognak csalódást okozni!
Megnövelt méylségű, XL méret, a nagyobb kiegészítőkhöz, végszerelékelemekhez! - Ennél a doboznál térelválasztó lapocskák segítségével összesen 35 db rekesz alakítható ki.
Méretek: 35,5x23x9 mm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.