A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Örömmel mutatjuk be áruházunkban az Acroft etető pelleteket!
Íme, a Squid pellet, 2 mm-es méretben! Ez a tintahal pellet egy természetesen erős, jellegzetes, markáns aromával és gazdag halízzel jellemezhető micro pellet. Jól emészthető, kevés olajat tartalmaz, gazdag fehérjében és esszenciális aminosavakban, étvágy gerjesztő anyagok kibocsátása így minden vízhőmérsékleten erős táplálkozási reakciót serkent. Ideális 12 C-fok feletti hőmérsékletű vizeken, illetve mélyebb bányatavakon. Mint kiderült, ennek az attraktor vegyületnek a titka egyrészben abból adódik, hogy ne keverjük más attraktorokkal, valamint, hogy sebészi pontossággal kell eltalálnunk az adagolását. Az Acroft ezt tökéletesen megoldotta, ezért mindössze csak víz hozzáadását javasolja ehhez a termékhez. Method horgászatra, vagy PVA bagbe szárazon töltve ajánljuk.
Tipp: Ahány mm-es a pellet, annyi percig kell áztatni, majd a vizet leöntve, lecsorgatva azonnal használatba vehető. Tehát egy 2 mm-es pelletet, maximum 2 percig szabad áztatni. Etetőanyaghoz keverve „panírozva”, vagy önállóan is azonnal kosárba tölthető, legyen az bordás, vagy method kosár.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Örömmel mutatjuk be áruházunkban az Acroft etető pelleteket!
Íme, a Squid pellet, 2 mm-es méretben! Ez a tintahal pellet egy természetesen erős, jellegzetes, markáns aromával és gazdag halízzel jellemezhető micro pellet. Jól emészthető, kevés olajat tartalmaz, gazdag fehérjében és esszenciális aminosavakban, étvágy gerjesztő anyagok kibocsátása így minden vízhőmérsékleten erős táplálkozási reakciót serkent. Ideális 12 C-fok feletti hőmérsékletű vizeken, illetve mélyebb bányatavakon. Mint kiderült, ennek az attraktor vegyületnek a titka egyrészben abból adódik, hogy ne keverjük más attraktorokkal, valamint, hogy sebészi pontossággal kell eltalálnunk az adagolását. Az Acroft ezt tökéletesen megoldotta, ezért mindössze csak víz hozzáadását javasolja ehhez a termékhez. Method horgászatra, vagy PVA bagbe szárazon töltve ajánljuk.
Tipp: Ahány mm-es a pellet, annyi percig kell áztatni, majd a vizet leöntve, lecsorgatva azonnal használatba vehető. Tehát egy 2 mm-es pelletet, maximum 2 percig szabad áztatni. Etetőanyaghoz keverve „panírozva”, vagy önállóan is azonnal kosárba tölthető, legyen az bordás, vagy method kosár.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.