Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Az új Silstar RC10 a Silstar bojlis botok között az egyik legjobb pontyozó bot. Ehhez a minőséghez alacsony ár párosul. A kifejezetten karcsú bottest 40T préselt karbonból készült, ezért kétségünk sem férhet hozzá, hogy rendkívül szívós botról van szó. A bot tulajdonságainál meg kell még említenünk a kiváló minőségű SIC gyűrűket és az esztergált fém orsótartót, valamint a bot végét lezáró szintén esztergált fémdugót is. A szinte korlátlan dobásokról az 50 mm-es keverőgyűrű és az új fejlesztésű, megnövelt belső átmérőjű spiccgyűrű gondoskodnak.
A Silstar RC10 felső-kategóriás, pontyozó botot mikor kezünkbe vesszük, lenyűgöz a végeredmény. A kiváló minőségű, karcsú SIC gyűrűk még a legnagyobb terheléseknek is ellenállnak, akár monofil, akár fonott zsinórral használjuk botot. A speciális, esztergált fém orsótartó rendkívül könnyű, de erős és kifejezetten a nagyméretű távdobó orsókhoz készült. A bot blankja TC40 4+1 rétegben felépített grafit szálakból és karbon szövetből készül, így lesz karcsú, könnyű, gerinces és kiváló karakterisztikájú. Az utolsó kereszt-szövött réteg a hab a tortán, mert ettől lesz a bot gerinces és gyors. Dobás után a bot spicce azonnal visszaáll nyugalmi állapotba, így a dobások távolsága és pontossága is hihetetlenül megnövekedett. A bot nagy távolságú dobásokra kiválóan alkalmas, mert felépítése miatt nagyon pontos dobások érhetőek el vele. A bot markolatának vége egy csúszásmentes EVA borítással lett bevonva. Egy valamiben biztosak vagyunk, ezzel a bottal igazán élvezet egy termetes ponty fárasztása és szákba terelése.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.