Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Carp Expert nagyon magasra tette a lécet az Elite feeder megalkotásával. IM 10-es karbonszövet tette lehetővé hogy egy könnyű, de gyors és jól kezelhető feederbot szülessen. A terhelés hatására gyönyörű ívben meghajló és közben felkeményedő bottest, maximális hatékonysággal őrli fel a horgon védekező hal erejét. Minőségi parafa nyele kényelmes, stabil fogást nyújt. A 3 féle hosszhoz egyaránt 60-120 gramm dobósúly tartomány párosul, így gond nélkül elérhetőek a parttól távoli haltartó helyek, vagy meghorgászhatók folyóvizeink többsége. Betétes orsótartóval rendelkezik, mely stabilan tart és a 12 SIC betétes gyűrű garantálja a pontos dobást, valamint hogy zsinórunk még több horgászat alkalmával sem sérüljön meg. A horgászbot háromféle erősségű spiccel kerül forgalomba.
Egy igazán minőségi horgászbot azoknak, akik nem csak a szerencsére akarják bízni a horgászat eredményességét.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Carp Expert nagyon magasra tette a lécet az Elite feeder megalkotásával. IM 10-es karbonszövet tette lehetővé hogy egy könnyű, de gyors és jól kezelhető feederbot szülessen. A terhelés hatására gyönyörű ívben meghajló és közben felkeményedő bottest, maximális hatékonysággal őrli fel a horgon védekező hal erejét. Minőségi parafa nyele kényelmes, stabil fogást nyújt. A 3 féle hosszhoz egyaránt 60-120 gramm dobósúly tartomány párosul, így gond nélkül elérhetőek a parttól távoli haltartó helyek, vagy meghorgászhatók folyóvizeink többsége. Betétes orsótartóval rendelkezik, mely stabilan tart és a 12 SIC betétes gyűrű garantálja a pontos dobást, valamint hogy zsinórunk még több horgászat alkalmával sem sérüljön meg. A horgászbot háromféle erősségű spiccel kerül forgalomba.
Egy igazán minőségi horgászbot azoknak, akik nem csak a szerencsére akarják bízni a horgászat eredményességét.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.