Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A Carp Fighter Feeder egy rendkívül kedvező árszabású, új feederbot család, amely főként a kezdő, illetve alacsonyabb költségvetéssel bíró ponty- és amurhorgászok számára kínál tökéletes alternatívát, miközben nem kell lemondani a By Döme TEAM FEEDER termékek kapcsán megszokott és elvárt minőségről. Ebben az írásban és videóban a 6 új tagot számláló botcsaládot szeretném bemutatni.
Meggyőződésem, hogy a nagy pontyok mellett a legtöbb horgász számára a nagy harcsák még az igazán vágyott halak. Ki ne szeretné összemérni erejét vizeink csúcsragadozójával?! Folyamatosan új kalandokra, új élményekre és halakra vágyok én is. Tudásszomjam csillapíthatatlan! Most a nagy harcsák nyomába eredünk kollégáimmal és örömmel osztunk meg minden új és hasznos tapasztalatot veletek is! Érdemes lesz most is velünk tartani!
Ha igazán erős harcsázó botot keres, ráadásul megfizethető áron, akkor mindenképp érdemes megnézni az EUROSTAR Power Tip Traverse-X Cat botokat.
A háromféle (2,4 m, 2,7 m és 3,0 m) hosszúságban gyártott karbon botok valódi erőművek! Az extra erős botspicc már legendás az Eurostar palettán, mivel az észrevétlenül vált át karbon kompozitból, tömör üvegszál spiccbe! Hihetetlen, mit kibírnak így ezek a Traverse-X Cat botok. Ebben nélkülözhetetlen szerep jut az extra erős kéttalpas SIC gyűrűsornak, aminek feladata a terhelés tökéletes elosztása a bottesten. Erre szükség is van, mivel a bot maximális dobósúlya 600 gramm. Ezek alapján el tudjuk képzelni, hogy mire is lehet képes! Kiváló választás parti harcsázásokhoz, stupekes megoldáshoz, élőhalas harcsázáshoz, vagy két botos nagy ólmos behúzós dobáshoz. De a rövid kivitelek ideálisak csónakos kutyogatáshoz is.
A bot nyéltagján osztott kivitelű EVA markolatot találunk, valamint erősített orsótartót, ami bírja majd a remélhetőleg rá váró komoly terhelést is! Ami nem utolsó szempont a mai világban, hogy a bothoz tartozó árcédula még bőven az elfogadható kategóriába tartozik, ha figyelembe vesszük micsoda bivalyerős botot is kapunk ezért az árért!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ha igazán erős harcsázó botot keres, ráadásul megfizethető áron, akkor mindenképp érdemes megnézni az EUROSTAR Power Tip Traverse-X Cat botokat.
A háromféle (2,4 m, 2,7 m és 3,0 m) hosszúságban gyártott karbon botok valódi erőművek! Az extra erős botspicc már legendás az Eurostar palettán, mivel az észrevétlenül vált át karbon kompozitból, tömör üvegszál spiccbe! Hihetetlen, mit kibírnak így ezek a Traverse-X Cat botok. Ebben nélkülözhetetlen szerep jut az extra erős kéttalpas SIC gyűrűsornak, aminek feladata a terhelés tökéletes elosztása a bottesten. Erre szükség is van, mivel a bot maximális dobósúlya 600 gramm. Ezek alapján el tudjuk képzelni, hogy mire is lehet képes! Kiváló választás parti harcsázásokhoz, stupekes megoldáshoz, élőhalas harcsázáshoz, vagy két botos nagy ólmos behúzós dobáshoz. De a rövid kivitelek ideálisak csónakos kutyogatáshoz is.
A bot nyéltagján osztott kivitelű EVA markolatot találunk, valamint erősített orsótartót, ami bírja majd a remélhetőleg rá váró komoly terhelést is! Ami nem utolsó szempont a mai világban, hogy a bothoz tartozó árcédula még bőven az elfogadható kategóriába tartozik, ha figyelembe vesszük micsoda bivalyerős botot is kapunk ezért az árért!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.