Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ezúttal egy olyan márkával bővítettünk áruházunk kínálatát, melyre minden pontyhorgász felkapja a fejét. Kevin Nash, a legendás angol pontyhorgász több mint negyven éve gyárt horgászcikkeket, melyek mind egytől egyig a prémium kategóriába sorolhatók. Ezek egyike a világhírű Nash Twister horog széria megújult változata! A CARBIDGE 617-es szénacél ötvözeteinek legfrissebb technológiáját alkalmazva készültek el az akár 50%-al erősebb, de mégis sokkal könnyebb horgok. A márka termékkínálatában megtalálható horgok mindegyike speciális bevonattal rendelkezik, és páratlan éltartása van. Ez megnyugtató magabiztosságot ad, hiszen a horgászataink során a horgunk sokáig nyújtja a tőle elvárt teljesítményt és nem kell többször cserélni egy hosszabb túra alatt sem, mert kicsorbul a hegye.
A Twister Long Shank egy kifejezetten hosszú szárú, nagy, szögletes öblű, agresszív horog, ami legendás múltra tekint vissza. Úgy tervezték, hogy karikával vagy blow out szerelékkel legyen a leghatékonyabb. Szárkiképzése, illetve befordított horogszeme felel a legjobb akadásért és most még erősebb, még élesebb, még könnyebb a Pinpoint gyártása, valamint anyagai révén. Öble nagy húsrészt fog át akadáskor, ezért mindig biztosan tartja a halat, akár akadós terepen is. Hosszú hegye könnyen és mélyre hatol még a legkeményebb pontyszájakban is. Mint minden Nash horog, ez is magas széntartalmú Japán acélból készült, ennek köszönhetően páratlan éltartással rendelkezik. Minden esetben jól tartja a halat, és magabiztosságot nyújt a fárasztások alkalmával. Egy csomagban 10 db horog található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.