Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A modern pontyhorgászat már túllépett a hagyományos fenéken felkínált csalikon és törekszik arra, hogy a horgon felkínált csalogató falatot a lehető legkönnyebben megszerezhetővé tegye a pontyok számára. Ezáltal egyre inkább hangsúlyossá vált a lebegtetett, vagy csak kikönnyített csali felkínálási módszer. Ezzel a horoggyártóknak is lépést kell tartaniuk és olyan horgokat kínálni, amik leginkább alkalmasak a függőlegesen elhelyezkedő állapotban is a legbiztosabb akadásra. Az F22-es széria kimondottan a feeder-, vagy a pickerbotos módszer hívei számára készült, mégpedig (főként) a lebegtetett csalikhoz. Különlegesen ívelt alakja segíti a csali megfelelő elhelyezkedését a horog öble mellett, de ugyanez a forma a garancia a tökéletes akadásra is. 6-os mérettől a legapróbb 16-os méretig készül, melyből a nagyobb méretek (6-8-10) a feederbotos módszerhez, míg a legkisebbek a leheletfinom pickerbotos pontyhorgászatra megfelelőek. Színe fekete.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A modern pontyhorgászat már túllépett a hagyományos fenéken felkínált csalikon és törekszik arra, hogy a horgon felkínált csalogató falatot a lehető legkönnyebben megszerezhetővé tegye a pontyok számára. Ezáltal egyre inkább hangsúlyossá vált a lebegtetett, vagy csak kikönnyített csali felkínálási módszer. Ezzel a horoggyártóknak is lépést kell tartaniuk és olyan horgokat kínálni, amik leginkább alkalmasak a függőlegesen elhelyezkedő állapotban is a legbiztosabb akadásra. Az F22-es széria kimondottan a feeder-, vagy a pickerbotos módszer hívei számára készült, mégpedig (főként) a lebegtetett csalikhoz. Különlegesen ívelt alakja segíti a csali megfelelő elhelyezkedését a horog öble mellett, de ugyanez a forma a garancia a tökéletes akadásra is. 6-os mérettől a legapróbb 16-os méretig készül, melyből a nagyobb méretek (6-8-10) a feederbotos módszerhez, míg a legkisebbek a leheletfinom pickerbotos pontyhorgászatra megfelelőek. Színe fekete.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.