Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Carp Expert márka bővelkedik hasznos kiegészítőkkel, a békéshalas horgászat tekintetében. Ez mind igaz az elektromos kapásjelzők terén is. De egy elektromos jelző mit sem ér hozzá illő swinger nélkül. Erre a problémára megoldás a Pro Chain láncos swingere. A Pro Chain swinger 21 cm-es fém lánccal rendelkezik. A csomagban helyet kapott egy plusz súly, amit nagy távolságú horgászatnál, vagy akár erős szélben kell a swinger aljába tekerni, így méginkább megfeszítve zsinórunkat. A csipesz rész állítható, így vékony, és vastag főzsinórokhoz egyaránt tökéletesen használható. Bármely rodpoddal, illetve leszúróval alkalmazható, csak a menetes részük felé kell helyezni, a jelző betekerése előtt. A mai modern pontyhorgászat elengedhetetlen kelléke az elektromos jelzőkhöz, plusz az ejtős kapások észrevételéhez is kitűnő alkalmatosság lesz. Helytakarékos, kompakt megoldás, akár minimál pecákhoz is. Bojlis és általános fenekezős horgászoknak is ajánljuk.
4 különböző színben került forgalomba, ezek a zöld, narancs, piros, és lila, így mindenki megtalálja a palettán a neki tetsző, és a felszereléséhez illő darabot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Carp Expert márka bővelkedik hasznos kiegészítőkkel, a békéshalas horgászat tekintetében. Ez mind igaz az elektromos kapásjelzők terén is. De egy elektromos jelző mit sem ér hozzá illő swinger nélkül. Erre a problémára megoldás a Pro Chain láncos swingere. A Pro Chain swinger 21 cm-es fém lánccal rendelkezik. A csomagban helyet kapott egy plusz súly, amit nagy távolságú horgászatnál, vagy akár erős szélben kell a swinger aljába tekerni, így méginkább megfeszítve zsinórunkat. A csipesz rész állítható, így vékony, és vastag főzsinórokhoz egyaránt tökéletesen használható. Bármely rodpoddal, illetve leszúróval alkalmazható, csak a menetes részük felé kell helyezni, a jelző betekerése előtt. A mai modern pontyhorgászat elengedhetetlen kelléke az elektromos jelzőkhöz, plusz az ejtős kapások észrevételéhez is kitűnő alkalmatosság lesz. Helytakarékos, kompakt megoldás, akár minimál pecákhoz is. Bojlis és általános fenekezős horgászoknak is ajánljuk.
4 különböző színben került forgalomba, ezek a zöld, narancs, piros, és lila, így mindenki megtalálja a palettán a neki tetsző, és a felszereléséhez illő darabot.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.