Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A multifunkciós tapogató rúd szettjéhez ajánljuk ezt az igen hasznos kiegészítőt, az Átalakító ALU adaptert, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bogrács állványként is! Az adapter áll egy fejegységből, valamint a rudazatok végeibe szerelhető szurony végekből, amelyek az állvány stabilitását hivatottak növelni, de használhatjuk horgászhelyünkön a nagyméretű alátétek nélkül a rudazatba beszerelve ideiglenes hely megjelölésre is. Elsősorban azoknak a horgászoknak ajánljuk ezt a kiegészítőt, akik sokat tartózkodnak vízparton és szeretik az ötletes, praktikus többfunkciós eszközök használatát! (A képen látható rudazat, és mérleg csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)
Adatok:
Anyaga: Alumínium és rozsdamentes inox
Súly: 410 g
Tartalom: Adapter fejegység - 1 db; Szurony vég nagyméretű alátéttel - 3 db
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A multifunkciós tapogató rúd szettjéhez ajánljuk ezt az igen hasznos kiegészítőt, az Átalakító ALU adaptert, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bogrács állványként is! Az adapter áll egy fejegységből, valamint a rudazatok végeibe szerelhető szurony végekből, amelyek az állvány stabilitását hivatottak növelni, de használhatjuk horgászhelyünkön a nagyméretű alátétek nélkül a rudazatba beszerelve ideiglenes hely megjelölésre is. Elsősorban azoknak a horgászoknak ajánljuk ezt a kiegészítőt, akik sokat tartózkodnak vízparton és szeretik az ötletes, praktikus többfunkciós eszközök használatát! (A képen látható rudazat, és mérleg csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)
Adatok:
Anyaga: Alumínium és rozsdamentes inox
Súly: 410 g
Tartalom: Adapter fejegység - 1 db; Szurony vég nagyméretű alátéttel - 3 db
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.