Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Spro ASP Spinner esetében már a csali nevéből is kitűnik, hogy elsősorban balinozásra szánták a holland cég pergető specialistái, hiszen az ASP angolul balint jelent. A szokatlan alakú műcsali egy ólom haltestből, illetve egy golyóscsapágyas forgókapoccsal rászerelt kanálból áll. Ennek a típusnak a koncepciója a balinólom és a kisebb méretű körforgó villantók hatékonyságán alapszik. A körforgókkal általában magunkhoz közelebb keressük a halakat, míg az ólmos-legyes szerelék rendszerint akkor kerül a zsinór végére, ha csak hosszú dobással érjük el a rablásokat. Köztudott azonban, hogy a balin ravasz hal, és hamar kiismeri ezeket a gyakran látott csalikat, tehát mindig jól jön egy kis változatosság! Az ASP Spinner egyesíti a balinólom kiváló dobhatóságát (a balinok ugye mindig távolabb rabolnak a kelleténél...), és a körforgó villantó csalogató vibrációját. A hagyományos körforgókkal szemben két nagy előnye is van ennek az újszerű "ólom villantónak". Egyrészt nem csak húzás hatására indul el, hanem már a süllyedés fázisában felpörög, tehát a vízbe érkezés pillanatától kezdve akcióban van, másrészt pedig - az excentrikus felfüggesztéséből adódóan - nem csavarja a zsinórt, így ezzel sok bosszúságtól és gubanctól is megóvja a pergető horgászokat.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Spro ASP Spinner esetében már a csali nevéből is kitűnik, hogy elsősorban balinozásra szánták a holland cég pergető specialistái, hiszen az ASP angolul balint jelent. A szokatlan alakú műcsali egy ólom haltestből, illetve egy golyóscsapágyas forgókapoccsal rászerelt kanálból áll. Ennek a típusnak a koncepciója a balinólom és a kisebb méretű körforgó villantók hatékonyságán alapszik. A körforgókkal általában magunkhoz közelebb keressük a halakat, míg az ólmos-legyes szerelék rendszerint akkor kerül a zsinór végére, ha csak hosszú dobással érjük el a rablásokat. Köztudott azonban, hogy a balin ravasz hal, és hamar kiismeri ezeket a gyakran látott csalikat, tehát mindig jól jön egy kis változatosság! Az ASP Spinner egyesíti a balinólom kiváló dobhatóságát (a balinok ugye mindig távolabb rabolnak a kelleténél...), és a körforgó villantó csalogató vibrációját. A hagyományos körforgókkal szemben két nagy előnye is van ennek az újszerű "ólom villantónak". Egyrészt nem csak húzás hatására indul el, hanem már a süllyedés fázisában felpörög, tehát a vízbe érkezés pillanatától kezdve akcióban van, másrészt pedig - az excentrikus felfüggesztéséből adódóan - nem csavarja a zsinórt, így ezzel sok bosszúságtól és gubanctól is megóvja a pergető horgászokat.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.