Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A wobblerek kínálata világviszonylatban már-már átláthatatlan méretet ölt. Nagyon nehéz ebből kitűnni, valamitől különlegeset alkotni. Nagy fába vágta a fejszét a Hungarian Fishing Lure (HFL) csapata, amikor úgy döntöttek, hogy összeraknak egy olyan wobbler szortimentet, ami adott helyezetekre kínál jó megoldásokat. Nem az volt a céljuk, hogy „feltalálják a meleg vizet”, hanem az, hogy a sok-sok ezer féle wobbler testből kiválogassák azokat, amelyek a hazai vizeken valóban jól tudnak működni.
Ráadásul nem elégedtek meg ennyivel, hanem professzionális festő műhelyükben olyan színkombinációkat alkottak, amelyek nemcsak a horgász szemének tetszetősek, hanem - ami sokkal fontosabb- a ragadozók is roppant jól reagálnak rá!
A kezdeti tanuló évek után, amikor is csak a maguk igényeinek kiszolgálása volt cél, eljött az idő arra, hogy kilépjenek a hazai horgászok elé, bemutatva a wobbler kínálatukat! Fontos szempont volt a tervezés során, hogy nem engednek a minőségből! Valamennyi wobblertest a legmagasabb minőségű festési technológiával nyeri el végső színét, melyekre záró rétegként speciális lakk réteg kerül. Emellett „kulcsfontosságú” az, hogy a wobbler egyéb elemei is megfeleljenek az elvárásaiknak: black nickel kulcskarikák, valamint a BKK felső kategóriás hármashorgai biztosítják azt, hogy a legjobb eséllyel tereljük szákba a megakasztott ragadozót.
Ezek után azt gondolná az ember, hogy egy újabb irreális árú wobblert kínálnak a horgászoknak… akkor most nézzen a wobbler árára! Biztosak vagyunk benne, hogy ilyen kedvező áron az ember bátrabban mer wobblerhez nyúlni egy-egy kövezés szélén, mert nem fél attól, hogy egy vagyont veszít, ha véletlenül beakadna. Bízunk benne, hogy a ragadozók is ugyanígy meg fognak lepődni, a prédának vélt műcsali végén…
A Chafer egy ideális vibrációval rendelkező, gyorsan mélyre törő felúszó wobbler. Teszthorgászataink alatt sokféle rablóhal csábult el rá, de leginkább a domolykó, csuka és sügér horgászatára javasoljuk. Formája miatt akár mélyebb vízrétegek meghorgászására alkalmas. Csónakkal való csorgós, partot dobáló horgászatra tökéletes „kereső” wobbler.
Típus: Floating
Merülés: 0,5 - 1,5 m
Méret: 38 mm
Súly: 4,3 g
Horog: #12 lándzsa hegyű
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.