A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A -50 °C hőmérséklet szerencsére hazánkban nem fordult még elő, de ha csak egy zord téli napra gondolunk, akkor is jól jön egy kényelmes, és meleg lábbeli, amiben könnyen mozoghatunk.
A Demar Hunter Pro csizma kimondottan az ilyen embert nem kímélő fagyos időjárási körülmények közepette is megvédi viselője lábát. Miközben amennyire csak lehet, a mozgásban sem gátolja. Vastag EVA talpának köszönhetően huzamosabb ideig állhatunk akár jégen is, garantáltan nem fog lábunk fázni benne, valamint rugalmasságának köszönhetően a leghidegebb időben sem fog a talpa bekeményedni.
A Hunter Pro csizma lehetővé teszi, hogy viselője folyamatosan mozgásban is maradhasson, a többféle strapabíró anyag felhasználásával és kombinálásával előállított felső rész révén. A műbőr, szintetikus textil, és bőr alapanyagok megfelelő helyen és kellő mennyiségben való kombinált alkalmazása révén több kilométer séta után sem fog elnehezült érzésünk lenni a csizmában, mivel annak hajlékonysága többszöröse egy bőr csizmához képes is. A kivehető természetes gyapjúból, thermo anyagból, és szintetikus gyapjúból készült bélés, melynek sarok része erősített, olyan komfortos viselést tesz lehetővé, amit eddig csak sokkal drágább csizmák tudtak nyújtani viselőjüknek. A béléshez egy talpbetét is dukál, mely szintén gyapjú belső és thermo alsórészből áll, ami között egy hőzáró alumínium fólia található, ami szintén meggátolja a felfázás lehetőségét a legzordabb körülmények között. Valamint a betét eltávolításával még kényelmesebbé tehetjük a csizmát egy rövidebb sétához, vagy kevésbé zimankós időben való hosszabb túrákhoz.
A fűzős kialakítás révén a csizma felső része bármilyen lábformához igazodni tud, és a fűző vezető gyűrűi erős fémből készültek, melyek a legmostohább használat során sem engedik károsodni sem a fűzőt, sem a fűzőt tartó részt. Valamint a csizma súlya béléssel együtt is nagyságrendekkel könnyebb a hasonló tudású hagyományos csizmák súlyától, mivel az igényes és intelligens anyagfelhasználás jelentős súlymegtakarítást tesznek lehetővé. A csizma alsó harmada 100 %-ig vízhatlan, míg a felső része pedig impregnált, tehát vízlepergető hatású, és a talp része csúszásmentes EVA alapanyagból készült.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.