Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Kedvező árú csizma, amit nem csak horgászatra ajánlunk. A külső, zöld színű és igen tartós PVC teljesen vízhatlan, így ha vízbe kell lépni egy fárasztás során, akkor sem kell félni attól, hogy beázik - ez mindenképpen komoly előny az egyszerűbb bakancsokhoz képest. Fontos azonban az is, hogy a téli használatra is szánt lábbeli meleg legyen, ezért egy bundabélés is került a csizmába. A csizmaszár felső része fűzővel szűkíthető, megköthető. Kényelmes, praktikus, és ami nagyon fontos, megfizethető! A bordázott talprész csúszásmentes, egyenetlen aljzaton is jó tapadást biztosít, sík terepen pedig teljesen problémamentesen használható. A csizma bélése fix, nem vehető ki.
Olyan horgászoknak ajánljuk, akik a késő őszi és kora tavaszi időben szabadidejüket a vízparton töltik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kedvező árú csizma, amit nem csak horgászatra ajánlunk. A külső, zöld színű és igen tartós PVC teljesen vízhatlan, így ha vízbe kell lépni egy fárasztás során, akkor sem kell félni attól, hogy beázik - ez mindenképpen komoly előny az egyszerűbb bakancsokhoz képest. Fontos azonban az is, hogy a téli használatra is szánt lábbeli meleg legyen, ezért egy bundabélés is került a csizmába. A csizmaszár felső része fűzővel szűkíthető, megköthető. Kényelmes, praktikus, és ami nagyon fontos, megfizethető! A bordázott talprész csúszásmentes, egyenetlen aljzaton is jó tapadást biztosít, sík terepen pedig teljesen problémamentesen használható. A csizma bélése fix, nem vehető ki.
Olyan horgászoknak ajánljuk, akik a késő őszi és kora tavaszi időben szabadidejüket a vízparton töltik.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.