A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
A Norfin minden termékénél a maximumra törekszik és ez nincs másként a Sigma nadrág-kollekciónál sem! A széria megalkotásánál a cél egyrészt a kiemelkedő komfortérzet megtartása volt, miközben a nadrág fő funkciója a nyári perzselő nap elleni védelem. Ez a ruházat hihetetlenül könnyű, de mégis erős, strapabíró anyagból készült. Viselése közben alig érzi az ember, hogy van rajta valami, annyira csekély a súlya. Mindkét oldalon található rajta egy-egy zseb, a derék alatt, illetve lábszárakon is van egy-egy tépőzáras oldalzseb, amibe helyet kaphatnak a fontosabb okmányok, engedély, napijegy stb. Említést érdemel, hogy a terhelésnek leginkább kitett részek, így a nadrág ülepe, térde, illetve boka része extra erősítést kaptak, ezáltal fokozottan kopásállóak lettek. Sőt, ezek a részek teljesen vízállóak is, ezért, ha a horgász pl. leül egy vizes székre, vagy letérdel a nedves fűbe, a nadrágja nem fog átázni!
A Norfin Sigma összességében egy kiváló minőségű, könnyű nyári horgásznadrág, melyet bátran ajánlunk a prémium minőséget kedvelő horgászoknak, túrázóknak. Aki kipróbálja, nagyra fogja értékelni ezt a tartós, funkcionális nadrágot!
A Norfin Sigma nadrág fő tulajdonságai:
Méretek:
Csípő: 112 cm
Derék: 100 cm
Külső hossz: 109 cm
Belső hossz: 85 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Norfin minden termékénél a maximumra törekszik és ez nincs másként a Sigma nadrág-kollekciónál sem! A széria megalkotásánál a cél egyrészt a kiemelkedő komfortérzet megtartása volt, miközben a nadrág fő funkciója a nyári perzselő nap elleni védelem. Ez a ruházat hihetetlenül könnyű, de mégis erős, strapabíró anyagból készült. Viselése közben alig érzi az ember, hogy van rajta valami, annyira csekély a súlya. Mindkét oldalon található rajta egy-egy zseb, a derék alatt, illetve lábszárakon is van egy-egy tépőzáras oldalzseb, amibe helyet kaphatnak a fontosabb okmányok, engedély, napijegy stb. Említést érdemel, hogy a terhelésnek leginkább kitett részek, így a nadrág ülepe, térde, illetve boka része extra erősítést kaptak, ezáltal fokozottan kopásállóak lettek. Sőt, ezek a részek teljesen vízállóak is, ezért, ha a horgász pl. leül egy vizes székre, vagy letérdel a nedves fűbe, a nadrágja nem fog átázni!
A Norfin Sigma összességében egy kiváló minőségű, könnyű nyári horgásznadrág, melyet bátran ajánlunk a prémium minőséget kedvelő horgászoknak, túrázóknak. Aki kipróbálja, nagyra fogja értékelni ezt a tartós, funkcionális nadrágot!
A Norfin Sigma nadrág fő tulajdonságai:
Méretek:
Csípő: 112 cm
Derék: 100 cm
Külső hossz: 109 cm
Belső hossz: 85 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.