Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Delphin UniBAG egy rendkívül praktikus, univerzális táska, 100%-osan vízálló anyagból. Tökéletes megoldást kínál arra, hogy nedves vagy piszkos dolgokat szállítsunk benne, például melles csizmát vagy pontymatracokat, pontyzsyákot, stb. Úgy lett kialakítva, hogy könnyen lehessen belecsomagolni pl. a Delphin CarpPool sorozat bölcsőit, illetve az EazySafe bölcsőt is. A felhasznált anyag vízállóságának köszönhetően nem kell aggódni a folyadék szivárgása miatt szállítás közben. Az UniBAG minőségi cipzárral és két textil fogantyúval rendelkezik, amelyek megkönnyítik a kényelmes hordozást.
Méretek: 90 cm x 65 cm x 2 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Delphin UniBAG egy rendkívül praktikus, univerzális táska, 100%-osan vízálló anyagból. Tökéletes megoldást kínál arra, hogy nedves vagy piszkos dolgokat szállítsunk benne, például melles csizmát vagy pontymatracokat, pontyzsyákot, stb. Úgy lett kialakítva, hogy könnyen lehessen belecsomagolni pl. a Delphin CarpPool sorozat bölcsőit, illetve az EazySafe bölcsőt is. A felhasznált anyag vízállóságának köszönhetően nem kell aggódni a folyadék szivárgása miatt szállítás közben. Az UniBAG minőségi cipzárral és két textil fogantyúval rendelkezik, amelyek megkönnyítik a kényelmes hordozást.
Méretek: 90 cm x 65 cm x 2 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.