Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A Haldorádó termékek már így is nagyon széles szortimentben állnak a horgászok rendelkezésére, és most egy újabb szegmens is lefedésre került. Ez nem más, mint a versenyláda kiegészítők termékcsoportja. Ezek a horgászláda kiegészítők 36 mm-es lábra lettek optimalizálva, de jár hozzájuk 30, illetve 25 mm-es szűkítő betét is, így nem csak versenyládákra, hanem székekre, régi típusú ládákra is felhelyezhetők! Mivel sokféle remek kiegészítő található meg a kínálatban, mindenki megtalálja azokat, amelyekkel igazán komfortos horgászállást tud magának „építeni”.
Az adapterek legfontosabb tulajdonsága, hogy QR, azaz „quick release”, amely a gyors „szabadulást”, a villámgyors kioldást biztosítja. Még egyértelműbben, nem kell az adaptereket minden alkalommal a lábra feltenni, majd onnan lerángatni. Elegendő csupán a fejrészt a kívánt helyen rögzíteni, majd a gyorscsatlakozót kipattintva, az adapter törzse (érdemi része) abból könnyedén kivehető.
A felhelyezése is ugyanilyen gyors és egyszerű, csak a lábrészen található csonkba kell betolni az adapter szárát, majd a gyorscsatlakozóval rögzíteni azt. Mindez biztonságos szállítást, rendkívül gyors és praktikus használatbavételt biztosít!
A QR Feeder Rod Rest egy feeder bottartó adapter, amelyet akár első, akár hátsó tartóként is lehet alkalmazni. Redőzött felülete stabilan tartja a botot. A kar vége úgy van kialakítva, hogy heves kapás estén a botot a hal ne tudja a vízbe rántani. Elérhető 20 és 30 cm-es változatban.
Marokcsavarral lehet fixálni. Gyorscsatlakozóval van ellátva, így egy pillanat alatt feltehető, és levehető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.