Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A Tubertini cég termékei egyet jelentenek a professzionális versenyhorgászatra készült, igényes termékekkel. Fejlesztőcsapatuk több neves, világbajnok versenyhorgászt is a soraiban tudhat, így biztosak lehetünk abban, hogy kizárólag kiváló funkcionalitással bíró eszközök kerülnek ki a kezeik közül.
A HX 300 Black kifejezetten keskeny keretes versenyláda, amely egyesíti az erőt és a stabilitást a könnyedséggel. A keretre épített felfogatók lehetővé teszik az ülőfelület egyszerű pozícionálását. A 6 db 36 mm-es láb új műanyag talpakkal van felszerelve, amelyek rendkívül stabilan állnak bármilyen felületen.
A HX300 versenyláda 4 db teleszkópos és 2 db fix lábbal lett ellátva, új gumírozott szorítócsavarokkal és csavaros menettel a kiegészítők rögzítéséhez, műanyag csavaros kupakkal védve. A fix hátsó láb esernyőtartó használatához lett előkészítve. Két első fiókkal, csúszásmentes lábráccsal és párnázott vállpánttal rendelkezik.
Kompatibilis a HX sorozat kerékszettjeivel.
Tulajdonságok:
- Súly: 14.800 kg
- Hossza 80 cm
- Szélessége 79 cm
- Magasság 55 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Tubertini cég termékei egyet jelentenek a professzionális versenyhorgászatra készült, igényes termékekkel. Fejlesztőcsapatuk több neves, világbajnok versenyhorgászt is a soraiban tudhat, így biztosak lehetünk abban, hogy kizárólag kiváló funkcionalitással bíró eszközök kerülnek ki a kezeik közül.
A HX 300 Black kifejezetten keskeny keretes versenyláda, amely egyesíti az erőt és a stabilitást a könnyedséggel. A keretre épített felfogatók lehetővé teszik az ülőfelület egyszerű pozícionálását. A 6 db 36 mm-es láb új műanyag talpakkal van felszerelve, amelyek rendkívül stabilan állnak bármilyen felületen.
A HX300 versenyláda 4 db teleszkópos és 2 db fix lábbal lett ellátva, új gumírozott szorítócsavarokkal és csavaros menettel a kiegészítők rögzítéséhez, műanyag csavaros kupakkal védve. A fix hátsó láb esernyőtartó használatához lett előkészítve. Két első fiókkal, csúszásmentes lábráccsal és párnázott vállpánttal rendelkezik.
Kompatibilis a HX sorozat kerékszettjeivel.
Tulajdonságok:
- Súly: 14.800 kg
- Hossza 80 cm
- Szélessége 79 cm
- Magasság 55 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.