Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Prologic Bulldozer K egy olyan lágy előtétzsinór, ami soha nem fog cserbenhagyni! Tartós, erős és sokoldalú! Használható akadós terepre előtétnek és dobóelőkének egyaránt. Nagy teherbírású előkezsinórként is alkalmazható ponty és harcsa horgászatánál is! Csomózott állapotban is megtartja a maximális, 50 librás csomózott szakítószilárdságát. Tiszta kevlárból készült a maximális teherbírásért. Színe „hínárzöld", így nem kelt gyanút a halakban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Prologic Bulldozer K egy olyan lágy előtétzsinór, ami soha nem fog cserbenhagyni! Tartós, erős és sokoldalú! Használható akadós terepre előtétnek és dobóelőkének egyaránt. Nagy teherbírású előkezsinórként is alkalmazható ponty és harcsa horgászatánál is! Csomózott állapotban is megtartja a maximális, 50 librás csomózott szakítószilárdságát. Tiszta kevlárból készült a maximális teherbírásért. Színe „hínárzöld", így nem kelt gyanút a halakban.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.