Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Magát a Power Pro-t senkinek sem kell bemutatni. Bármilyen versenyhorgászt, ha megkérdeznek senki sem fog méltatlankodva és értetlenkedve nézni a zsinór hallatán. Szinte mindenki már használta, vagy éppenséggel még a mai napig használja ezeket a kiváló minőségű fonott zsinórokat. A Power Pro talán a legismertebb márkanév a fonott zsinór piacon. Széles méretskálán kapható, a horgászok minden igényét kielégíti.
A Power Pro Hi-Vis Yellow-t a gyártás során az elemi szálakat megerősítő anyaggal készítik, mely megakadályozza, hogy szálak szétbomoljanak. A kifinomult gyártási technológiának és az anyagkezelő eljárásnak köszönhetően a Power Pro fonott zsinór azonos vastagságban erősebb az acélnál. A zsinór kiváló körkörös keresztmetszetű, ezáltal remekül fut le dobáskor a dobról, valamint rendeződik azon, anélkül, hogy alakváltozást szenvedne. Kevés jobb ár-érték aránnyal rendelkező fonott zsinór van a piacon jelenleg.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Magát a Power Pro-t senkinek sem kell bemutatni. Bármilyen versenyhorgászt, ha megkérdeznek senki sem fog méltatlankodva és értetlenkedve nézni a zsinór hallatán. Szinte mindenki már használta, vagy éppenséggel még a mai napig használja ezeket a kiváló minőségű fonott zsinórokat. A Power Pro talán a legismertebb márkanév a fonott zsinór piacon. Széles méretskálán kapható, a horgászok minden igényét kielégíti.
A Power Pro Hi-Vis Yellow-t a gyártás során az elemi szálakat megerősítő anyaggal készítik, mely megakadályozza, hogy szálak szétbomoljanak. A kifinomult gyártási technológiának és az anyagkezelő eljárásnak köszönhetően a Power Pro fonott zsinór azonos vastagságban erősebb az acélnál. A zsinór kiváló körkörös keresztmetszetű, ezáltal remekül fut le dobáskor a dobról, valamint rendeződik azon, anélkül, hogy alakváltozást szenvedne. Kevés jobb ár-érték aránnyal rendelkező fonott zsinór van a piacon jelenleg.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.