Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Régóta várt sokoldalú modell, a jól bevált és megbízható Max Power PE megérkezett. Rendkívül tartós és olyan vékony, amennyire csak lehet egy zsinór, a PE zsinórok csúcsa. A speciális SP-V bevonat hihetetlen tartósságot és finomságot biztosít. Sós és édesvízi horgászatra egyaránt ajánlott. A Lime zöld szín minden helyzetben jól látható.
Mérettáblázat:
#0,6 - 0,128 mm - 5,9 kg
#0,8 - 0,148 mm - 7,3 kg
#1,0 - 0,165 mm - 9,1 kg
#1,2 - 0,184 mm - 10,4 kg
#1,5 - 0,205 mm - 14,1 kg
#2,0 - 0,235 mm - 16,8 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Régóta várt sokoldalú modell, a jól bevált és megbízható Max Power PE megérkezett. Rendkívül tartós és olyan vékony, amennyire csak lehet egy zsinór, a PE zsinórok csúcsa. A speciális SP-V bevonat hihetetlen tartósságot és finomságot biztosít. Sós és édesvízi horgászatra egyaránt ajánlott. A Lime zöld szín minden helyzetben jól látható.
Mérettáblázat:
#0,6 - 0,128 mm - 5,9 kg
#0,8 - 0,148 mm - 7,3 kg
#1,0 - 0,165 mm - 9,1 kg
#1,2 - 0,184 mm - 10,4 kg
#1,5 - 0,205 mm - 14,1 kg
#2,0 - 0,235 mm - 16,8 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.