Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
Profi pontyhorgászoknak fejlesztették ezt a szuper zsinórt. A teflonbevonat matt színt és selymes felületet eredményez, amely nagymértékben megnöveli a dobástávolságot. A nagy sűrűségű co-polimer alapanyag gyors süllyedést biztosít, emellett kiváló csomó tűrőképességgel, illetve alacsony nyúlással rendelkezik. A speciális matt zöld szín szinte észrevétlenül olvad bele az aljzatba ezért még a legóvatosabb kapitális pontyok is gyanútlanul táplálkoznak a környezetében. Az alacsony nyúlóképesség miatt a fárasztás során könnyen irányíthatjuk a megakasztott halat. Magas szakítószilárdsága garantálja a gondtalan horgászatot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Profi pontyhorgászoknak fejlesztették ezt a szuper zsinórt. A teflonbevonat matt színt és selymes felületet eredményez, amely nagymértékben megnöveli a dobástávolságot. A nagy sűrűségű co-polimer alapanyag gyors süllyedést biztosít, emellett kiváló csomó tűrőképességgel, illetve alacsony nyúlással rendelkezik. A speciális matt zöld szín szinte észrevétlenül olvad bele az aljzatba ezért még a legóvatosabb kapitális pontyok is gyanútlanul táplálkoznak a környezetében. Az alacsony nyúlóképesség miatt a fárasztás során könnyen irányíthatjuk a megakasztott halat. Magas szakítószilárdsága garantálja a gondtalan horgászatot.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.