A tokaji Kovács-tó másik arca

A tokaji Kovács-tó másik arca

A tokaji Kovács-tó elsősorban hatalmas pontyairól híres; a nagyponty-horgászok álomvize, hiszen a nyugodt környezetben – a festői Tokaji-hegy lábánál – elterülő tavacska számos nagytestű ponty és tokféle otthona. Ám, mint minden tónak, ennek is van egy másik arca, egy vadabb, kegyetlenebb oldala, hiszen ragadozóhalak is lakják! Elsősorban csukák, süllők és néhány kisebb harcsa osztozik a tó táplálékhal állományán. A januári „holtszezonban”, amikor a tavat nem látogatták a pontyozók, lehetőséget kaptunk arra, hogy felmérjük a tó ragadozóhal állományát; engedélyt kaptunk ugyanis, hogy pergessünk egy-két napot ezen a vízen, ahol a csukák még szinte egyáltalán nem ismerik a műcsalikat.

Mondanom sem kell, hogy nem kellett minket kétszer kérni. Annál is inkább, mivel a folyók sajnos egész télen áradtak, így szinte lehetetlen volt pergetni rajtuk. A megtisztelő meghívásnak eleget téve feleségemmel vágtunk neki az ismeretlennek.

A tokaji Kovács-tó bejárata
Itt mindenki megtalálja a számítását: Faházas-tó, Nomád-tó, Feederes-tó és egy kis Csatorna-tó várja az idelátogatókat

A tokaji Kovács-tó tulajdonképpen nem csak egy tó, hanem egy 4 különböző tóból álló tórendszer. Egy nagy, faházas tó, egy feederes tó, egy „nomád” tó és egy kis „csatorna” tó alkotja a különleges halastó komplexumot, ami Tokajtól 1 km-re található, a Tokaji-hegy és a Tisza folyó ölelésében.

A legtöbben csodás pontyairól ismerik a Kovács-tavat
Elég nagy tó, ha egy nap akarja körbejárni az ember…

Mi a Faházas-tavon pergethettünk, amit a bojlis horgászok igényeinek megfelelően alakítottak ki. A 7,5 hektáros tó folyamatos vízutánpótlása közvetlenül a Tiszából történik, így a tó vízminősége még a legmelegebb nyári hónapokban sem romlik. Halállománya nagyrészt nagytestű, 10-25 kg körüli pontyfélékből áll, de vannak itt még compók, tokhalak, csukák és süllők is szép számmal, sőt a jövőben feketesügérekkel is bővül majd a halfauna.

A tó partján összkomfortos faházak várják a pontyozókat

Persze azért kaptunk valamicske információt a tó ragadozóiról, hiszen nem mi voltunk az elsők, akik kipróbálhatták ezt az oldalát is ennek a víznek. A tógazda elmondása szerint remek a csuka- és süllőállomány is, és előbbiekből komoly, 5-10 kg körüli példányok is horogra kerülhetnek. Ennek megfelelően először olyan felszereléssel készültünk, ami mindkét ragadozóhal megfogásának esélyét megadta nekünk. Érzékeny, gyors bot kellett, ami a kisebb gumi csalik eldobását és prezentálását is lehetővé tette, de a beeső nagyobb testű csukák ellen is megfelelő erőtartalékokkal bírt.

Az új Nevis Reflexx botok kiválóak a plasztik csalis pergetéshez

 

Én a 210 cm-es Nevis Reflexx Spin botokat vittem magammal, 5-25 és max. 30 gramm dobósúlyban. Manó egy UL-be hajló Crazy Fish Levin bottal kezdett, de hamar rá kellett jönnie, hogy erősebb felszerelésre van szükség ezen a tavon. Később egy Nevis Fullback Spin botra és a hozzá tartozó orsóra váltott, amivel pár nappal később méteres csukát is fogott, de ne szaladjunk ennyire előre…

Az első nap az 1 kg körüli példányok voltak többségben
A tó vize nagyon tiszta, így az élethű színű csalik jobban adták a halat

Csalinak az első napon gumihalakat használtunk, azon belül is leginkább a Nevis Longer és Swinger gumikat élethű színekben. Mivel a tó vize nagyon tiszta, az egyébként természetes vizeinken jól működő citromsárga és világoszöld színek nem annyira muzsikáltak jól, helyettük a sötétebb, élethű tónusok, esetleg flitterrel megbolondított gumihalak váltak be leginkább.

A „standard” méret 1-1,5 kg körüli halakat jelentett
A Nevis Longer gumihalak sok kapást váltottak ki a tó ragadozóiból

A 8-10 cm körüli gumihalakat cheburashka és offset horog kombináción kínáltuk fel. A védett horogra nem azért volt szükség, mert akadós a tó medre, hanem azért, mert ezzel a megoldással akartuk teljesen kizárni a külső akadást. A tóban rengeteg nagytestű hal él – főleg pontyok, koi pontyok és tokfélék – és érthető okokból semmiképp sem akartuk megsérteni ezeket a szép halakat.

Manó fogta az első szebb krokodilt

 

A halfogást nagyon gyorsan megkezdtük; 3-4 dobás után már halam volt. Ez a lendület folytatódott az egész nap folyamán. Szinte megállás nélkül voltak kapásaink, ám nem mindegyiket tudtuk halra váltani. Sajnos elég sok rontott kapásunk volt, amit a meleg, napsütéses időre fogtunk és arra, hogy a halak nem voltak kifejezetten étvágyuknál. Azonban az már ekkor nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nagyon sok csuka él a Kovács-tóban, és mivel eddig nem nagyon abajgatták őket, nem annyira „kitanultak”, mint más, intenzíven pergetett tavakon. Biztosra véltük, hogy ha egy borús, ködös, hidegebb napon érkezünk, akkor jóval több halat tudnánk sikeresen megakasztani.

A Reflexx botokkal élvezet pergetni
Ezt a méretet nehéz volt túllépnem

A halak zömét ekkor még partszélből fogtuk. Sokszor egészen kinn álltak a lábunk előtt a kis krokodilok, ezért mindig, amikor új helyre érkeztünk, nem csörtettünk le egyből a víz szélére, hanem először messzebb állva megdobtuk a partszéli sekély vizet, és csak utána léptünk közelebb a vízhez. Gyakran már az első dobásból lefogtuk a sekélyben lesben álló halakat, és csak utána fésültük át a parttól távolabbi, mélyebb vizeket.

„Alakul a méret”

A halak zöme 1-1,5 kg közötti volt, de elcsíptünk egy-két 2 kg fölöttit is. A tó tulajdonosa által említett igazán nagy krokodilok elkerültek minket aznap. Talán emiatt is – vagy talán a rengeteg akció miatt, amit átéltünk – nem volt kérdéses, hogy még visszatérünk majd és megpróbáljuk horogra csalni a tó „nagyvadjait” is.

A Nevis Longer, Shad és Swinger gumihalakat használtuk
2 grammos cheburashka fej és 5/0-s Gamakatsu offset horog

Az újabb alkalomig nem kellett sokat várni, amikor feleségemmel mindketten ráértünk egy hétvégi napon, rögtön hívtuk is Kovács Dávidot, hogy szeretnénk újra pergetni egy jót. Az engedélyt megkaptuk, így korán reggel kocsiba ültünk és „száguldottunk” is a Kovács-tó felé. Ezúttal borús, hideg idő volt, és az előző napi előrejelzésekből tudtuk, hogy havazás is várható a nap folyamán, valamint feltámadó szél. Ennek ellenére alig vártuk, hogy a parton legyünk és horgászhassunk.

Az én első szebb csukám
Önkioldós fotózás, „heroikus” póz :)

Az újabb alkalomra erősebb felszerelésekkel is készültünk, és a csalik terén is ki akartunk próbálni egy-két változtatást. Manó ismét a 10-30 gramm dobósúlyú Fullback botot választotta, én pedig magammal vittem két Reflexx botot gumihalazni, valamint egy Nevis Xpress baitcast botot is, amivel jerk csalikat és swimbaiteket akartam próbálgatni.

Az első 3 kg fölötti kroki…
… amit érdemes minden oldalról…
… alaposan szemügyre venni

 

A nap első felében még adtunk egy esélyt a gumihalaknak, és voltak is kapásaink, fogtunk jó néhány csukát, de valahogy nem úgy jöttek a halak, ahogy mi szerettük volna, és nem is akkorák, amekkorákat szerettünk volna, így hamar a wobblerekhez nyúltunk. Mindketten a Cruelbaits Godfather Jerk csalik mellett tettük le voksunkat. Az eredmény elképesztő volt, még minket is nagyon meglepett! A lassan süllyedő jerk csalik fantasztikusan működtek, imádták őket a csukák! Volt olyan hely, ahol először gumihalakkal végigdobáltam a pályát, de érintésem sem volt, majd botot cseréltem, és a jerkbaittel egymás után akár 3-4 csukát is tudtam fogni ugyanott!

Nevis Flexi Perch swimbaitek
Cruelbaits Godfather jerk csalik
A Habanero színkódú Godfather minden más csalinál jobban teljesített
Egyszerűen megőrültek érte a csukák

 

A Nevis Flexi Perch swimbait szintén nagyon jól adta a halat. Ezt is hasonlóan vezettem, mint a jerk csalikat. Bedobás után hagytam, hogy lesüllyedjen a fenékre, majd onnan elemeltem és szüneteket tartva, apró pöccintésekkel vezettem magam felé. Négy-öt kis rántás után megállítottam, sokszor akár hosszú másodpercekre is, majd újból belepöccintettem a botspiccel, és akkor BUMM! A csukák nem bírtak ellenállni a wobblerek táncának.

Várj, még lefotózlak!
Köszi!

Az Xpress multis bot nagyon jó választásnak bizonyult a nagyobb méretű jerkek használatához. A gerinces, feszes blank kellő erővel kezelte még a nagyobb csalikat is, ugyanakkor a csukák éles rávágását is remekül közvetítette a kezembe. Egy Spro Ruff multiorsóval kiegészítve tökéletesen tették a dolgukat. Élmény volt velük ez a fajta pergetés!

A Nevis Xpress baitcast bot és a Spro Ruff multiorsó remek páros volt

A csukák néha aktívabbak voltak, néha kicsit alábbhagytak a kapások, de ezúttal is egész nap nagyon jó ütemben fogtuk a halakat és nagyon jól szórakoztunk feleségemmel. Ezúttal a halak átlagmérete is sokkal nagyobb volt. Több 3-4 kg körüli példánnyal összeakadtunk, sőt, Manónak sikerült elcsípni egy igazi csukamatuzsálemet is!

Telitalálat!
Egy a sok gyönyörű csuka közül

Egyszer csak feleségem kiabálására lettem figyelmes. A távolság és a tó fölött elsüvítő szél miatt csak mondat- és szótöredékeket értettem meg, de mintha azt hallottam volna, hogy „harcsa”. Rohantam felé, és már messziről láttam, hogy pici feleségem nagyon kapaszkodik a perecbe tekert Fullback Spin botba. Odaérve kicsit nyugtatnom kellett, mert nagyon félt, hogy elveszíti a halat. Amikor először feljött a felszínre a nagy csuka, már akkor 8 kg körülire saccoltam, de ahogy egyre közelebb ért, egyre nagyobbnak tűnt.

A második napon már több nagy csukát is elcsíptünk
A 3-4 kg körüli példányokból is többet horogra tudtunk csalni
A Flexi Perch egy jókora csukapofában

 

Le kellett tennem a kamerát, hogy segíthessek neki kivenni a halat. Merítő nélkül, kézzel kellett fogást találnom a hatalmas, méter fölötti jószágon. Végül sikerült kiemelnem, és miután feljebb léptem vele a parton, mindketten alaposan megcsodáltuk az elképesztő méretekkel megáldott krokodilpofájú ragadozót. Manó át akarta venni egy fénykép erejéig, de nem mert a biztonságot jelentő kopoltyúív mögé benyúlni, így egy az egyben az ölébe tettem az óriási halat. Úgy fogta, mint egy kisbabát, miközben én készítettem egy-két fotót róla. Aztán őt is, mint az összes halat, visszahelyeztük a tóba.

Ölben a méteres krokodil
Manó eddigi legnagyobb csukáját fogta meg a Kovács-tavon

Manó arcáról aznap már nem lehetett letörölni a mosolyt, de én sem nagyon tudtam magamhoz térni. Csak később tudtuk meg, hogy ezt a halat már egyszer megfogták idén, és akkor 9,87 kg-ot mutatott alatta a mérleg. Manó ezzel felállította új csukarekordját.
A tokaji Kovács-tavon nagyszerű élményeket szereztünk és reméljük, hogy lesz még alkalmunk pergetni ezen a tiszta, csukákkal teli vízen! Talán legközelebb a süllőkhöz is szerencsénk lesz…

Fotók: www.tokajikovacsto.eu,
Szalainé Rónavölgyi Edina és Szalai Gábor László

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.