Amur akadémia 2. rész - A methodos amurozás

Amur akadémia 2. rész - A methodos amurozás

A method technika szárnyalása az amurhorgászatot is elérte. Ez a módszer gyökeres ellentéte mindannak, amit az amur horgászatánál eddig használtunk. Ezt a technikát az intenzíven telepített tavak halbősége keltette életre, ahol „torpedóinkat” nem a hely közelébe kell csalni, hanem jó eséllyel csak kapásra kell bírni a közelben tartózkodó egyedeket. Erre a legalkalmasabb és talán a legegyszerűbb is a Flat kosaras végszerelék, amelynek titka, hogy a csali a savanyított etetőanyag közepébe van eldugva, így azt a hal el sem tudja téveszteni. Ezt a módszert azoknak ajánlom, akik akár fél nap alatt szeretnének eredményes amurhorgásszá válni.

A technika népszerűségét nemcsak eredményessége, hanem rendkívüli egyszerűsége is adja. A végszerelék csupán néhány elemből áll, emellett a csalogatóanyagok és a csalik is jól kezelhetőek, igazából hibázni sem lehet velük. Lássuk részletesen, mire is van szükségünk egy jól elkészített amuros végszerelékhez! Mivel az első részben már elláttuk zsinórral az orsót, elég a kosártól számba venni a szerelék elemeit.

A dobóelőkére elsőként egy gumiütköző (Haldorádó gumiütköző hajszálelőkére - nagy) kerül fel, ami a megakadályozza a kosár felcsúszását, emellett a jobb „önakasztást” segíti elő
A kezdő lépésekhez és a közeli dobásokhoz a 30 grammos Haldorádó Method Flat kosár javasolt
A kosár alá egy gyorskapcsot kell kötni. Ebben fog megütközni a kosár, és ennek a kampós felébe kerül a horogelőke
A horogelőke ideális mérete az amur horgászatánál picit hosszabb, mint a pontyénál. Én előszeretettel használom a 10-12 centis hosszúságúakat. A fonott előke vastagságán nem szabad „spórolni”. Menjünk biztosra, így a 0,14 mm-est válasszuk!
A horog kiválasztása nagyon nehéz döntés. Én kedvelem a szakáll nélküli típusokat, de megértem, ha egy kezdő, még kevésbé rutinos horgász idegenkedik a használatuktól. A típus így most legyen szakállas, ám ami nem lehet vita kérdése, az a forma. Amurozáshoz mindenképpen kerek, széles öblű és lehetőleg vastaghúsú modelleket válasszunk, mert csak ezek a formák képesek rendesen megakadni a hal kemény, csontos szájában! A horgot mindenképpen hajszálelőkével ellátva kell megkötni (hogy csalitüskés vagy standard módon, azt a később használt csalik határozzák meg)
Íme, a kész végszerelék

El is készült a végszerelék, lehet kezdeni a horgászatot. Előtte azonban nézzük meg, milyen nélkülözhetetlen csalogatóanyagokat és csalikat kell magunkkal vinni az amurvadászatra! Az etetőanyag kérdését rövidre lehet zárni. A FermentX etetőanyag család hat tagja közül érdemes választani, ezek: Tejsavas Ananász, Tejsavas Betainos, Tejsavas Mézes Pálinka, Tejsavas Nagy Ponty, Tejsavas Édes Fűszeres. Közülük bármelyik eredményes lehet. Vannak tavak, ahol az édes ízvilágú fermentált kaják, míg máshol a naturális ízű Nagy Amur a befutó, és olyan is van, ahol az ízesítés nélküli Tejsavas Betainos működik. Mivel Flat kosárral nagy mennyiséget nem lehet bejuttatni etetőanyagot, egy félnapos horgászatra maximum kétfélét érdemes kibontani.

A FermentX etetőanyaggal semmi dolgunk sincs, mint kibontani és kosárba tömni
Széles az ízválaszték, így minden vízre meg lehet találni a favoritot. Most éppen e kettőre esett a választásom

Ezek a termékek nem igényelnek semmiféle keverést, nedvesítést. Egész egyszerűen ki kell venni a zacskóból egy marékkal, és már tölthető is a kosárba. A legegyszerűbb egyébként, ha ki sem öntjük a zacskóból, hanem ebből veszünk ki annyit, amennyi elegendő egy dobáshoz. Így a keverék megőrzi az optimális nedvességtartalmát, és mi sem kenünk össze feleslegesen több vödröt, tálat. (FONTOS: Az etetőanyagot mindig tegyük árnyékba!) A rapid pecáknál mindent az egyszerűségnek kell alárendelni. Kivéve persze az eredményességet!

Ha zacskóban hagyjuk az etetőanyagot, akkor nem szárad ki. Ez főleg a kánikulai időben fontos. Így a zacskóból, egyből mehet a kosárba!

A csali szortimentet is minimálisra lehet csökkenteni. A FermentX etetőanyagok ízeiben elérhető FermentX Oldódó Pelletek közül azokat érdemes magunkkal vinni, amelyek harmonizálnak a kajával. E kemény, fúrt pellet mellett a legegyszerűbb és leghatékonyabb amurcsalik a SpéciCorn és SpéciCorn Mega termékek. Utóbbiak csalitüskére is szúrhatóak, így ezek a leggyorsabban bevethető csalik.

Kedvenc amurcsalijaim
A FermentX oldódó pelletekkel könnyű a csalizás, ám érdemes figyelmesnek lenni. Néhányszor már sikerült beletörnöm a vékony fűzőtűmet a fúrt pelletbe, mivel gyártás során maradt benne némi „törmelék”, amely elzárta az utat. Így fűzés előtt inkább átdugom rajta a fúrót, hogy kitisztítsam a furatot
Egy szem SpéciCorn pont eleget könnyít a csalin
A kétféle FermentX etetőanyagot akár „vegyítve” is tömhetjük a kosárba

Tulajdonképpen a partra érkezéstől számított 10. percben már be is dobhatunk, annyira egyszerű előkészülni ehhez a horgászathoz. A hely, amit én választottam félnapos amurozásomhoz, a Kápolnásnyéki-tó. Ebben a vízben nagyon sok amur él, amelyek viszonylag könnyen horogra is keríthetőek. Kezdő horgászoknak érdemes a tó elején helyet keresniük, mert ott a túloldali nádfal mindössze 30-40-50 méterre van, ami könnyedén megdobható, nem igényel túlságosan nagy technikai felkészültséget. A zsinórt a klipszbe úgy kell kiakasztani, hogy a szemközti part elé 1-2 méterrel essen a végszerelék. Az ügyesebb „tanulók” merészkedhetnek közelebb is.

Dús, árnyékos nádas - kizárt, hogy ne legyen ott néhány amur, amely csak arra vár, hogy becsobbanjon mellé a gombócunk!
Minél közelebb dobunk a nádfal elé, annál előbb lesz kapás. Hamar rááll a horgász keze, és néhány dobás után már akár közvetlenül a nád elé is megy a gombóc bevetése

Nem kell meglepődni azon, ha a horgászat nagy részében nemcsak amurokat, hanem pontyokat is fogunk. Szinte mindenhol a bajszosok vannak többségben, ezért kikerülhetetlenek amurozás során. Ám a türelem előbb-utóbb meghozza a sikert.

Nem kell minden horgászatnak „világmegváltó” célt adni, néha jólesik csak úgy lógatni

Az amur fárasztása merőben eltér a pontyétól. Bevágás után némi méltatlankodást követően szinte magától kiúszik a lábunk elé. Mikor már azt hisszük, hogy megvan az a hal, amiért jöttünk, az amur feleszmél és robbanásszerűen megugrik. Ekkor, ha nincs a fék kellően kilazítva, akkor a szakítás, horogkiakadás elkerülhetetlen. Ha a hal már a merítőben van, akkor sokkal rosszabbul is járhatunk!

Ez a beetetés! Elhiteti velünk, hogy már fáradt. Ilyenkor eszünkbe se jusson a merítőhöz nyúlni, inkább az orsó fékjét állítsuk lazára!
Most kezdődik még csak a „harc”! Ezekért a percekért érdemes amurra horgászni

Éppen ezért, amíg az amur ki nem rohant kétszer-háromszor, addig a fék legyen kellően kilazítva, és még csak meg se próbáljuk megmeríteni! Ha már kellően fáradt, akkor is csak óvatosan toljuk alá a fejet, így ha nagyon akar, akkor még kiszaladhat. Ha azonban úgy ítéljük meg, hogy eljött az idő, akkor határozottan meg kell emelni a merítő keretét és addig tartani, míg a rémült hal megnyugszik. Ha föladta a küzdelmet, akkor mehet a matracra, ahol nagy valószínűséggel már kezes bárányként fog viselkedi.

Néhány percnyi „csinnadratta” után elfárad, és lehetővé válik a biztonságos merítés
Nem kell mindjárt a tó legnagyobb torpedójára áhítozni, egy ilyen kis fickó megfogása is remek élmény
Mérettől függetlenül harcosnak kijáró tiszteletet érdemel!

Sikerült? Megvan az első amur? Akkor a technika 5-ösre vizsgázott!

A következő epizódban már egy kicsit komplikáltabb módszerrel fogunk horgászni, ám megéri a bonyolítás, hiszen a nagyobb példányok előbb megfoghatóak a kiadós etetésen történő horgászattal! Addig is jó „vadászatot”!

Írta és fényképezte: Sipos Gábor

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.