Amurok a Duna árteréről

Amurok a Duna árteréről

A fa árnyékában üldögélt a fiú. Nyár közepe volt, kánikula. Az előző, pontyos éjszaka fáradalmai miatt a forró déli hőségben kissé elbóbiskolt. A kapásjelző éles koppanása zökkentette vissza a valóságba. A megugró botra nézett és szerencséjére még időben odaért. A hal a túlpart felé indult, lehúzott vagy 50 m-t a 25-ös kanócból, azután balra fordulva megcélozta a tó egyetlen akadóját. A vízfelszínt szántva egy óriási, hosszúkás test - mint a nyíl - száguldott az akadó felé, s rövidesen el is érte azt. Kétségkívül az első amurját akasztotta a fiú, s megfogadta, ezzel még koránt sincs vége…

Azóta már nyolc év telt el, de a hőn áhított amurt nem sikerült megfognom - igaz, célzottan amurra sosem horgásztam. Talán e gyermekkori élmény hatása, hogy az amurok számomra mindig is misztikusak voltak, olyan érzést ébresztettek bennem, hogy számomra megmagyarázhatatlan okok miatt nem adatik meg az amurfogás privilégiuma. Azon törtem a fejem, hogy mi legyen következő írásom témája, amikor eszembe jutott a fenti eset. Így hát elhatároztam, amurra fogok horgászni. Aki végigköveti írásomat, láthatja, hogy miként lehet tapasztalatok nélkül, az adott szaksajtó áttanulmányozásával, valamint más horgászok tapasztalatait felhasználva saját elképzelések alapján már az első próbálkozáskor eredményt elérni.

Ismerjük meg „ellenfelünket”!

Az amur eredetileg csak a kínai nagy folyókban fordult elő (Jangce, Sárga-folyó, Hszi Csiang, Amur). Tipikus folyóvízi hal, erre utal izmos, nyúlánk testalkata. A kínai halgazdaságokban már évszázadok óta tenyésztik, ennek is köszönhető, hogy mára minden földrészen megtalálható és hogy folyamatosan növekszik az e halfaj tenyésztésével foglalkozó halgazdaságok, országok száma. Európába nagy mennyiségben a 20. század második felétől kezdték telepíteni, a tógazdasági nevelést illetően teljes sikerrel.

Az amur életmódja

Horgászati szempontból a taktika felállításakor elsősorban a horgászhelyet kell meghatározni. Mivel az amur eredeti élőhelyén folyóvizekben él, én magam is folyóvizet választottam horgászhelyemül, méghozzá a Dunát. Tehát innentől kezdve kifejezetten a folyóvízi horgászat szempontjából nézve boncolgatomk tovább a témát. Az amur a telet a folyók főmedrében tölti, és - eredeti élőhelyén - tavasszal vagy nyár elején ott is szaporodik. Szaporodását Közép-Európa természetes vizeiben még nem igazolták, de a jelek szerint megfelelő élettérre talált - időnként megfigyelhető ívásának esetleges sikerétől függetlenül a mesterséges szaporításból származó egyedek révén a vizek természetes amurállománya is pótlódik. A nyári - táplálkozás szempontjából legjelentősebb - időszakot az ártereken és a mellékágakban tölti. Ezen ismereteket alapul véve olyan helyet próbáltam választani, ami minden kritériumnak megfelel. Így esett a választásom a bősi Duna árterén lévő egyik zárás alvizére, amely közvetlen összeköttetésben van a Duna főmedrével. Valószínűsítettem, hogy ebben az „élő ágban” szívesen tartózkodnak és szívesen táplálkoznak, ráadásul mivel közvetlen összeköttetésben van a főmederrel, a halak nem csak a nagyobb áradásokkor tudnak ki- vagy éppen beúszni. Horgászhelyem e tulajdonsága biztosította számomra, hogy gyakorlatilag annak ellenére is bármekkora amurra számíthattam, hogy a víz áramlása közel sem volt olyan erős, mint a főmederben.

Balra a Duna főmedre, jobbra a mellékág
A vadregényes bősi Duna
Naplemente a zárás felett

Az amur táplálkozása

Az amur első menüjét zooplankton teszik ki, később pedig a bentosz szervezetek (pl. árvaszúnyog lárvák) kerülnek előtérbe. A növényi táplálék meghatározóvá az 5-6 cm-es hossz elérése után válik, bizonyos mennyiségű állati eredetű táplálékot azonban a továbbiakban is igényel. Az amurok nem túlságosan válogatósak, hiszen a boglárkaféléket kivéve bármelyik növénycsoport tömegesen termő faját szívesen fogyasztják. A hideg vizekben nincs étvágyánál, de a 13 Celsius-fok feletti vízhőmérsékleten már gyengén megindul a táplálkozás. Intenzíven csak a 20 Celsius-fok hőmérsékletet meghaladó vizekben táplálkozik, 25-30 Celsius-fok vízhőmérséklet esetén pedig saját testsúlyának 100-140%-át is elfogyasztja naponta. Horgászati szempontból - táplálkozásával összefüggésben - talán legfontosabb tulajdonsága, hogy rendkívül erősek garatfogai. Ennek - valamint megvastagodott ajkainak - köszönhetően a nádat is el tudja tépni, de veszélyes lehet előkéinkre is. Mint ahogy azt a 48 órás horgászatom alatt tapasztaltam, ha nagyon mohón egyből garatra nyeli a csalit, az ólom megmozdítása nélkül is szét tudja morzsolni a monofil és multifil előkét egyaránt. Érdemes tűhegyes horgokat használni, hogy amint a csali és a horog bekerül a hal szájába, a horog rögtön „odaragadjon” az amur ajkaihoz, s az ijedtében megugró hal ide rántsa be a horgot - de tökéletesen kiküszöbölni ezzel sem tudjuk a fentebb említett problémát. A bojlis horgászok már találtak megoldást speciális végszerelékek alkalmazásával, de erre most bővebben nem térek ki.

Az etetési hely kiválasztása, etetés, felszerelés

Az adott horgászvizet alaposan szemügyre vettem, konzultáltam a helyi horgászokkal (ezúton is köszönöm a segítséget Horváth Balázsnak, a bősi Duna kiváló ismerőjének) és végül úgy döntöttem, hogy a medret átszelő régi, elsüllyedt zárás közelében fogok horgászni.

A régi, víz alatti zárás

Az egyik etetésemet a ráfolyásos oldalon, a partvonal közelében alakítottam ki. Így gyakorlatilag egy dupla medertörésen horgásztam, hiszen a régi zárás kb. 1 m mélyen van a víz alatt, ami 3-3,5 m mélyre törik le nagyon meredeken, és egy ugyanilyen törés van a part felől is. A víz e törések oldalára rakja le a sodródó természetes táplálékot, ezért mindenképpen kiváló horgászhely. A másik etetésemet a víz alatti zárás alatt, attól kb. 20 m-re alakítottam ki. Reggel és este etettem kapásoktól függetlenül, és minden alkalommal ugyanazt szórtam: helyenként és alkalmanként 5 kg - Nagy Amur Aroma Tuninggal ízesített - főtt kukoricát és 2 kg Amur l’amour etetőanyagot.

Mindjárt kész az amurok csemegéje, amit…
… kihűlés után Haldorádó Nagy Amur aromával kezelek
A Haldorádó Amur l’amour és Nagy Amur termékcsalád általam használt tagjai

Ha amurra horgászunk, azt mindenképpen vegyük figyelembe, hogy ha megtalálja az amurcsapat az etetést, azt az utolsó szemig feltakarítják. A nyári meleg vizekben a saját tömegüket meghaladó mennyiségű táplálékot naponta elfogyasztó amurokat nem tudjuk túletetni, főként, hogy általában csapatban járnak. Na persze arra ügyeljünk, hogy csak olyan helyen etessünk huzamosabb időn keresztül tetemes mennyiséget, ahol biztosan rátalálnak az amurok. Csalinak 3 szem Hybrid Pop-Up Maxi Pelletet használtam Nagy Amur ízesítésben, valamint 3 szem Mega Mais-t Amur l’amour ízesítésben. Ez egy megfelelően nagy és a halak számára kellően figyelemfelkeltő csalétek, ráadásul a 3 szem lebegő pellet kiegyensúlyozza a csalifüzért, amit a fenéken csupán a horog súlya tart lent.

A 3 szem 16 mm-es Nagy Amur Hybrid Pellet Pop Up Maxi + 3 szem Amur l’amour Mega Mais kombináció…
… így helyezkedik el a fenéken

Nem esett még szó a felszerelésről. Mivel 48 óra aktív horgászat, valamint - reményeim szerint - kapitális, elementáris erejű torpedók fárasztása várt rám, egyértelmű volt, hogy bojlis felszerelést fogok használni. A főzsinórom 0,35 mm-es monofil, míg az előkém 0,18 mm-es fonott zsinór volt. Az általam használt fix in-line ólom súlya az erősen áramló víz, valamint a biztos önakasztás végett 120 g volt. Nagyon fontos, hogy megfelelően erős horgot használjunk, mert bizony könnyen horoggörbítés lehet a vége, illetve ha nem tudunk a halnak folyamatos és erős terhelést adni, akkor a fárasztások nagyon elhúzódhatnak. Az általam használt horog 6-os méretű Gamakatsu G-Carp Super Snag volt.

Botok beélesítve

Epilógus

Reggel érkeztem a vízre, horgászhelyemet csónakkal közelítettem meg. Érkezésem után 17 órával, éjjel fél egykor érkezett az első hal egy 6 kg-os amur személyében, a következő pedig hajnalban, öt óra körül, amely átlépte a 10 kg-ot. A túra további része eseménytelenül telt. Bár a két kifogott hal alapján messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, annyi bizonyos, hogy megfelelő, átgondolt taktika mellett természetes vizeken is kiválóan működik a Haldorádó amuros termékcsaládja. A túra végén elégedetten köszöntem el az öreg folyótól, hiszen nemcsak, hogy élnek még vizében gyönyörű, kapitális halak, ráadásként még sikerült is belőlük horogra csalnom.

Igazi torpedó
Az első amur
Hajnalhasadás
Természetesen visszakerültek az öreg Dunába

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.