Dunai amurozás 1.rész

Dunai amurozás 1.rész

Dunai amurok… sokaknak szinte elképzelhetetlen, hogy egyáltalában vannak ebben a csodaszép folyamban ilyen halak. E fajjal kapcsolatban csaknem mindenkinek a tavakba telepített növényevők jutnak eszébe, pedig itt is lehet találni belőlük szép számmal és meglehetősen kiadós méretben. Megjegyzem, hogy több ízben is jártam őshazájukban, ahol bizony a folyókban őshonosak, onnét kerültek át a tógazdaságokba, hogy velük tisztítsák meg a növényektől benőtt tavakat, majd onnét kerültek át a mi tavainkba, ezekből meg a természetes vizeinkbe, köztük a folyóinkba is. Véleményem szerint - de ez csak saját véleményem - folyóinkban szaporodnak is, legalábbis azokban az években, amikor az időjárás ezt számukra lehetővé teszi.

A virradat első fényei már csónakomban, a vízen érnek, hiszen ilyenkor lehet meglátni, hogy merre tartózkodnak a halak, mert ilyenkor ugrásaikkal, forgásaikkal elárulják magukat. Úti célom a két napja erjesztett kukoricával etetett helyem, ahol remélhetőleg az amurok már türelmetlenül várják újabb adag kukoricájukat, amibe majd becsempészem a szilikon előkére felfűzött öt szem keménykukoricámat is, remélve, hogy a nagyobb falat felkelti érdeklődésüket.

A folyam a hajnal első fényeiben

Helyem kiválasztásánál szempont volt az agyagos part, valamint viszonylag közel a parthoz egy azzal párhuzamos markáns törés 3,5 m körüli vízmélységgel és közepes erősségű áramlással. Ezt radarral pontosan be lehet mérni, és utána - megfelelő parti támpontot kiválasztva - már radar nélkül is centire be tudok állni az etetésre. A helyet természetesen ki is lehet bójázni, ami azonban nem célszerű, hiszen az éjszakai orvhalászok előszeretettel lehúzzák a megjelölt etetéseket.

Etetéshez áztatott kukoricát és - az ízhatás fokozása végett - tejsavas erjesztésű kukoricát, búzát és mag-mixet használok, hiszen ezeket az amur különösen kedveli és a keverék intenzív illata messziről az etetéshez csalogatja őket.

Az amur „coctail” a csónak fenékdeszkáján, mixelés előtt…
… és mixelés közben
Még nyerőbb lesz a keverék, ha egy kis Amur mix-et is adok hozzá a kovászolt fajtából

Etetéshez nagy mennyiség kell, alkalmanként akár 15 kg is, mert az amurok rendkívüli mennyiséget képesek felszippantani. Ha odaáll egy kisebb amurcsorda, képesek a teljes mennyiséget igen rövid idő alatt eltüntetni, majd ők maguk is eltűnnek, mivel már nincs ott semmi keresnivalójuk. Ezt a nagy mennyiséget az áztatott kukoricával biztosítom, hiszen ez lényegesen olcsóbbá teszi az etetést. A tejsavas erjesztésű magokkal pedig felturbózom az anyagot.

Az etetéshez egy saját elgondolás alapján készített etetőhengert használok, mellyel közvetlenül a fenékre juttatom a magokat, így azokat a sodrás csak alig sodorja odébb.

Az etetőhenger töltés közben
Az etetőhenger lezárva, vízbe eresztésre várva

A hengert a rúdnál fogva egy kötéllel engedem le. A rúd aljára egy tárcsa van hegesztve, mely a szürke színű hengerpalástot tartja. A fenékre érve a másik kötéllel megemelem a palástot, a magok pedig kifolynak a hengerből. A felső tárcsa nem engedi a magokat a vízbeeresztés közben kijönni, a fenékre érve viszont a rúdon lefelé csúszva kinyomja azokat a hengerből. Kezdetnek négy henger etetőanyag ment be a vízbe, pontosabban a fenékre. Ezután összeszereltem feeder botjaimat. A felszerelés egyszerű, 3,60 m-es T-REX Carp Feeder botok, 0,25 mm-es zsinór, Asterx 4000 orsó, 40 g-os rúdólom, 4-es méretű pontyozó horog. Az ólmot a horog fölött 60 cm-re a főzsinórra szereltem úgy, hogy a főzsinóron a horogkötésen kívül más kötés ne legyen.

Csaliként öt szem erjesztett kukorica került az egyik bot horgára, a másikra a hínár-sás ízesítésű amuros üveges kukoricából került hasonló mennyiség.

Az első kapásra viszonylag sokat, közel egy órát kellett várnom. Eddig tartott, míg az amurok az etetéshez értek. A kapások egyébként egyszerűek, egy mozdítás után belehúzza a hal a botspiccet a vízbe.

A fárasztáshoz elengedtem a csónakot, hiszen a vékony zsinórral a folyásban a halat nem tudom a csónak mellé húzni, meg az etetést sem akartam felkavarni.

Az első egy 5 kiló körüli „óvodás”, szinte „liliomtiprás” egy ilyen kis példány kifogása

A következő kapás már hamarabb jött, ahogy visszaálltam és bedobtam a horgokat, szinte elhelyezkedni sem volt időm, már indult is a bot.

Ez már egy kicsit mutatósabb a maga 8-9 kg körüli tömegével

Ezután némi „pauza” következett, egészen addig, amíg be nem raktam két henger „kapásfokozót”. Tíz perc sem kellett, és ment a „hínáros” pecám. A hal lehúzott vagy 50 métert, mire kitekertem a másik szereléket és elengedtem a csónakot. Ezután jóleső fárasztás és szákolás következett.

Ez a 14-15 kg körüli amur volt a nap hala

Még egyszer visszamentem a helyre és beszórtam a maradék kukoricát, majd hazaindultam, várt rám a munka. A másnapi borongós reggel azonban ismét a vízen talált, hiszen egy etetést nem lehet csak úgy otthagyni…

Az etetőanyag ugyanaz, ami eddig is: áztatott és erjesztett kukorica, búza, mag-mix

Ez a nap azonban nem adta azt, amire számítottam, amurokat számolatlanul. Már-már azon gondolkodtam, hogy abbahagyom és hazamegyek. Jött az „utolsó bedobás” szindróma. Ahogy ez megvolt, éppen elhelyeztem a botokat, mikor csörgött a telefonom, a nejem keresett. Felvettem, de abban a pillanatban elindult a bal oldali botom. A végét éppen el tudtam kapni. Közöltem Őnagyságával, hogy halam van, a családi megbeszélés csúszik, és már dobtam is a vödörbe a készüléket. Másik bot be, csónak el, közel 15 perces fárasztás. A végeredmény 23,50 kg-os amur. Nem részletezem örömömet, hiszen ez eddigi legnagyobb amurom volt. Egészen másnapig.

A reggel ismét a vízen talált, mégpedig az erősen áradó Dunán. Az idő is erősen esőre hajlott, sőt esni is kezdett. A botom 7 óra körül bólintott be. Legalább 70 métert száguldott el az amur, mire beszedtem a másik cájgot és elengedtem a csónakot.

A hal még messze van, de igen jól „dolgozik”
Aztán az első fordulásnál, úgy tíz perc múlva pillantom meg először a körvonalait…
… de „visszakéri” a botspiccet a vízbe még jó néhányszor
Itt már látszik, hogy nem „piskóta” az ellenfél. Még a nap is kisütött egy pillanatra

A képeket egyébként egy kézzel fárasztva, másik kézzel fényképezve készítettem. Csináltam vagy harminc fotót, de csak néhány lett használható.

Közel 20 perc után jutottunk el idáig
A csónakom alja 120 cm széles

Mivel egyedül nem tudtam magamat ekkora hallal lefényképezni, levittem a kikötőbe, ahol egy sporit kértem meg a műveletre. Hát, lehetett volna jobb is…

Az amur hivatalos súlya 25.860 gramm, ez egyben eddigi rekordom

Azért még egyszer ráültem az etetésre, de a víz már annyit áradt, hogy nem lehetett etetni sem az erős sodrás miatt, amely elvitte az eddigi etetést és vele együtt az amurokat is.

Az etetés hatodik napjára már olyan magas lett a víz, hogy a parti homok sem látszik

E cikk eredeti változata a Top Mix honlapon megtalálható.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.